Rózsaszín álom

Eredetileg puncsszeletet akartam csinálni. Aztán nem az lett belőle, hanem egy “rózsaszín álom”-nak elnevezett, gyümölcskaramellás, ízre régi, finom vattacukorra emlékeztető csoda, pehelykönnyű habbal, ropogtatnivaló cukorkákkal. És ez mind saját gyártmány, még a cukorka is! 🙂 A fogyókúrám pedig felfüggesztve egy ideig 😀 Ha a párunk ideges, nyugodtan oda lehet adni neki a krém maradékát, hogy egye, amolyan “inkább a szája legyen tele, úgyse tud akkor beszélni”-felfogásból. 😉 😀

Rózsaszín álom

 

Hozzávalók:

3 tojás

3 ek cukor

3 ek liszt

1 ek olaj

1 kk sütőpor


18 dkg kristálycukor

1,5 dl víz

2 ek meggylé

1 kk rum(aroma)

2 dl habtejszín

1 csomag piros tortazselé

Elkészítés:

1. 3 tojásos piskótát sütünk. Ahogy kihűlt, egy fagyis doboz méretét alul-felül kivágjuk a piskótából, a maradék piskótát pici darabokra tördeljük.

2. A kristálycukrot a vízzel és a meggylével feltesszük főni kis lángon, folyamatosan keverjük egy fakanállal, le ne kapja. Ha már egy folyékony, cukorka szerűség van belőle (kb. 10-15 perc, de nagyon vigyázni kell vele), akkor kettévesszük a gyümölcsös karamellt – gyakorlatilag ez az.

3. Az egyik feléből krémet készítünk: amikor már kézmelegre hűtöttük a folyamatos kavargatással, akkor hozzáadjuk apránként a tejszínt, majd átöntjük egy kelyhes turmixba és először pulse módban, majd 1-es és 2-es fokozaton egy krémes habot készítünk belőle – nem lesz kemény. Kis darabkákban lesz benne, ropogósan a cukorka, nem kell megijedni tőle, ez adja a különlegességét a dolognak!

4. A fagyis doboz aljába az oda való piskótát beletesszük, erre jön a krém, amibe belenyomkodjuk a piskótadarabkákat. A tetejére a másik, méretre vágott piskótát tesszük, kissé rányomjuk, hogy a levegő oldalt el tudjon távozni.

5. A megmaradt gyümölcskaramellre öntünk 1,5 dl hideg vizet, amiben feloldottuk a tortazselét és elkészítjük a torta tetejére valót. (Igen, ekkorra le lesz az edény aljára tapadva a gyümölcsös cukorka, de a víz feloldja onnan.) A kész zselével bevonjuk a sütit és az egészet a hűtőbe tesszük min. 2-3 órára. Éles késsel szeleteljük és jó étvágyat! 🙂



Bocsi a rossz fotóért, de nem volt ideje összeállni a sütinek, annyira kellette magát, hogy azonnal meg kellett vágni, ahogy megdermedt a ragacs a tetején!
Ha tetszik, keresd a facebook oldalamat is!

http://www.facebook.com/bopciblog
Tovább a blogra »