Nézegetem itt ezt az Anne Burrell-t. Valami feltűnt már nagyon régen, és nem tudom arra fogni, hogy szeret enni. Konkrétan azzal szokta kezdeni a húsételt, hogy vagy 3 kiló nyershúst kipakol barna papírba csomagolva az asztalra. Mi a fenének annyi??? Hány emberre süt-főz? Főleg, hogy a végén egy picit vesz ki a tányérra és azt kóstolja meg látványosan, majd ümmmözik egy sort, hogy milyen finom. Hát legyen finom, de azt se hiszem el, hogy egyértelműen minden kajája szuperfincsi! Még ha séf, akkor se.
Jó, tudom, hogy az USA-ban, főleg New Yorkban elég nagyok az adagok, amit be kell nyomni. Volt egy… mondjuk ki: vőlegényem, aki Amerikában, New Yorkban élt. (Azért mondom rá, hogy vőlegényem, mert ő megkérte az anyukámtól a kezemet. Anyukám se köpni, se nyelni nem tudott, de azt mondta, hogy ha én akarom, akkor rendben van. Ritka az ilyen dolog, hogy valaki azért úriember legyen egy picikét, én pedig örültem neki, hogy van ilyen férfi is a világon. Mielőtt valakinek eszébe jutna bármi, azóta meghalt egy nagyon gyors lefolyású betegségben.) Ő mesélt mindenféle dolgokat, hogy milyen bolt milyen kínálattal van, milyen kaják közt milyen a különbség – na és megszerettette velem a Starbucksot, mint kávét. A kávézóba még nem jutottam el – pedig amikor fent voltunk az Aldi háziasszonyos döntőben, akkor nem egyszer mentünk el az egyik pláza mellett, ahol volt Starbucks, de pont kb. 38-39 fokos volt a lázam, úgyhogy nem álltunk meg. Nem, nem jutottam be a legjobb 16-ba (kész csoda, annyira szörnyen régen voltam, mint akkor, amikor bejutottam, bár felváltva döntöttem befele a kávét és a Panadolt, de csak nem ment lentebb a lázam, hazajövetel után is két-három napig nyomtam az ágyat). Nem 12, hanem 16 jelölt van ugyanis a végső, nézők által tartott szavazásos döntőre, szó sincs róla, hogy vissza kellene mennem az általános iskolásba, hogy nem tudom összeszorozni, mennyi 3×4.
Nagyon remélem, a Starbucks hamarosan jön Debrecenbe is, mert igencsak szükség lenne rá. Mondjuk a Piac u. közepére el tudnám képzelni, valahova a Nagytemplom környékére. Hova máshova?! 😉 Az bizonyos, hogy ha géppel főzve is olyan finom a kávéjuk, mint amilyen szemesen kapva csomagban, akkor az első vásárlóik közt leszek 🙂 Tényleg nagyon hiányzik egy ilyen fajta kávézó. Kaptam én anno olyan fotókat, ami ott készült, és csak lestem ezerrel, hogy miféle csodacsudi sütik vannak rajta! Azóta gondolkodom rajta, hogy lassanként megcsinálom. Meg is fogom, mindet 🙂
Bár azt mondta anno az emlegetett úriember, hogy az a baj csak Amerikában, hogy ami édes és színes, az jó, valódi, különleges ízeket nem lehet találni, és egy idő után hozzászokik az ember, hogy nincs semminek íze. Mert a mennyiség, nem a minőség a döntő érv. (Lefordítom magyarra, miután a párom a mezőgazdaságba is beleszagolt amolyan jó magas, John Deere-fokon: telenyomják műtrágyával a talajt, valamint mindenféle olyan vegyszerrel pacsulizzák össze a kikelő növényt, ami felfújja, hogy minél nagyobb legyen a mérete, a színe szép legyen, de az ízre nem mennek. Ugye találkoztatok már a “felfújt” eperrel a boltokban? Gondoljatok bele, milyen lenne, ha minden gyümölcs, zöldség olyan lenne?!)
🙂