bopciblog

Kánikulai jóllakatás: tárkonyos egytálétel

Amikor a kánikula a tetőfokára hág, hőségriadótól zeng az internet, a tévé, rádió megállás nélkül ezt szajkózza, hogy ki ne mozduljon senki, mert megfő két perc után, és az ember a háta közepére kívánja a tűzforró konyhában való főzőcskézést… na akkor tökéletes választás ez az ebéd. Mert nagyjából pár perc, amit mellette kell tölteni, hogy kész legyen, mégis finom, laktató, nem saláta – pedig sokan arra esküsznek ilyenkor, bár én vacsorára készítek majd azt 🙂 -, hús is van benne, zöldség is, és bár tárkonyos – ami eleve hűsít -, nem raguleves, mint ami a tárkonyról az ember eszébe jut elsőre. Na és finom. Ami szintén nem utolsó szempont. Nagyjából ennél is úgy jártam, hogy nem lehet eleget enni belőle. Bár lehet, hogy csak nekünk van ilyen nagyon furcsa ízlésünk.

Tárkonyos egytálétel

Hozzávalók:

  • 40 dkg csirkemellfilé
  • 3-4 dkg vaj (egy jó nagy evőkanál)
  • fűszerek: só, bors, tárkony
  • 25 dkg mexikói fagyasztott zöldségkeverék
  • 2,5 dl rizs
  • 1 dl citromlé

Elkészítés:

  1. A csirkemellet vékony csíkokra vágjuk.
  2. Egy wokba tesszük a vajat és alágyújtunk a főzőlapon. A vaj az vaj, és nem olaj, nem margarin, nem zsír. Teljesen más lesz az íze, ha nem vajjal készül! A csirkemellnél egyébként úgy kezdődik a sütés, hogy “végy egy evőkanálnyi vajat!”, és ekkor kapunk nagyon finom ízt. Ez egy kis titok volt, amit a séfek is tudnak, ám nem nagyon szokták elárulni. 😛
  3. A csirkemellet rádobjuk, és megpirítjuk enyhén. Ez azt jelenti, hogy nem csak fehéredésig hevítjük, hanem hagyjuk pirosas-barnásra pirulni .
  4. Most megszórjuk a frissen őrölt borssal. Ízlés kérdése, ki mennyit használ el bele. Azért először a bors és nem a só, mert a só hatására elkezd  párolódni, de nekünk nem párolt csirkehúsra van szükségünk, hanem enyhén megpirtyantottra.
  5. Rádobjuk a mexikói keveréket, és most megsózzuk.
  6. Összeforgatjuk a 2,5 dl-nyi, alaposan megmosott rizzsel, felöntjük bő fél liternyi vízzel, kicsire vesszük alatta a hőfokot és magára hagyjuk. Beugrunk addig a gyerekek mellé a medencébe 😉
  7. Kb. 20 perc múlva meglocsoljuk a citromlével és tárkonnyal, majd pár perc múlva (ez a pár tényleg csak pár legyen, tehát 1-2!) elzárjuk alatta a fűtést.
  8. Megvárjuk, hogy ehetőre hűljön és tálaljuk.

 

IMGP0658

IMGP0663

IMGP0675

 

Ha tetszett, vagy érdekelnek még egyéb dolgok velem/velünk kapcsolatban (mert nem minden kerül át ide is),

itt a facebook-oldalam: http://www.facebook.com/bopciblog

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!