bopciblog

Baileys torta – nekem. Vagyis nekünk. A fesztiválok jegyében.

Az úgy volt, hogy valamiért a whiskys üvegért nyúltam a bárszekrényből, automatikusan, amikor azon morfondíroztam, hogy kellene csinálni egy “felnőtt” tortát. A “felnőtt” itt most nem meztelen testet jelent, hanem alkohol- és koffeintartalmat. Tejszín volt a hűtőben még, cukrászalap pedig alapból kellett hozzá – ha torta, legyen habos! 😉 -, na és nem utolsó sorban ha nyár, akkor fesztiválok. After Campus, KEXX dübörög nem messze innen, ha akarjuk, ha nem, napok óta részesei vagyunk. A fesztiváloknak pedig természetes velejárója az alkohol, nem is kis mennyiségben. Na meg a koffein, hogy másnap azért még a boltig el tudjanak támolyogni a fiatalok. A fahéj tudtommal afrodiziákum, gombaölő hatásáról is hallottam, tegnap névnapom volt ugyebár, így nem sok további győzködés kellett, hogy meg is csináljam. (Poén az egészben: miután már a hűtőben pihengetett s torta, egy ismerősöm is emlegetett egy whiskys tortát, bár az merőben másmilyen, zserbó-jellegű, azt mondja. Majd utánajárok. :))

Direkt nem csináltam nagy méretű tortát, lévén csak ketten esszük apával. (Naná, hogy a gyerekeknek is odacsempészett, mert hát “Neeeeem olyan sok abban az alkohol!” Nem örültem neki. Nem vagyok alkohollal gyereket itatni jó dolog-párti. Főleg, hogy dunsztja nem volt a valós mennyiségekről.)

IMGP1371

Baileys torta – a fesztiválok jegyében bopci módra

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 2 ek cukor
  • 1 ek olaj
  • 1 cs vaníliás cukor
  • késhegynyi szódabikarbóna
  • 2 dl cukrászalap
  • 1,5 dl tejszín
  • kb. 1 dl méregerős mokkakávé
  • 3-4 ek édesítőszer (tudjátok, Norbi update 1 folyékony ;))
  • fél mokkáskanál fahéj
  • sok whisky (kb. 1,5-2 dl összesen)
  • 3-4 dkg étcsoki bevonó
  • 1-2 ek víz
  • 1 ek olaj

Elkészítés:

  1. Először egy olajos piskótatortát készítünk – az első kupac hozzávalóból. Akik olvasnak rendszeresen, azok tudják már, hogyan 😉 Akik nem, azoknak itt egy link: katt ide!
  2. A sütőben 180 fokon légkeveréssel megsütjük egy kicsi méretű, kapcsos tortaformában.
  3. Ha megsült, kivesszük, sok kis lyukat szurkálunk rá fogpiszkálóval – a tűpróbás tökéletes erre! -, és ezt megöntözzük kb. 5-6 teáskanálnyi whiskyvel, így beszívja a whiskyt és a tésztában is érezhető lesz, plusz a tészta tetején egy… na majd meglátjátok 🙂
  4. A krémet elkészítjük: a cukrászalapot a tejszínnel elkezdjük felverni, óvatosan hozzáadjuk a whiskyt, kiskanalanként. Tényleg lassan, óvatosan, kicsi sugárban! Hozzácsorgatjuk a hűtött kávét, folyamatosan magas fokozaton verve a habot. Ezután az édesítőszer, majd a fahéj következik.
  5. A kész krémet rákenjük a piskótára, és az egészet száműzzük a hűtőbe.
  6. Az étcsoki bevonót a vízzel és az olajjal 1 perc alatt összemelegítjük a mikróban, majd kivéve simára kavarjuk. Ezt öntjük tetszőleges mintában a torta tetejére. Én csíkozni akartam, de nem jött össze, így rálöttyintettem az egészet mérgemben. Ilyet is tudok, igen, mérgelődni.
  7. Kicsit hűtjük még (fél-egy óra) és tálalhatjuk. Ajánlatos kerámia késsel vágni. Nem tudom az okát, de azzal szebb a vágás ennél a tortánál.

Jó étvágyat! Ja, és utána NE üljetek volán mögé!!!

IMGP1372

 

IMGP1383

Íme a nagy “titok”, amit nem írtam ki: látjátok azt a barna csíkot a piskóta és a krém közt? Az pontosan a whisky, amit a nagyon meleg, szinte forró piskótára locsoltam. 🙂

 

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Bjorn És Kitti Ujhelyi says:

    Jól néz ki


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!