bopciblog

Pár tény és a Hupikék törpikék – áfonyás torta

Az áfonya egy finom dolog. Ez tény. És méregdrága. Ez is tény. (2000 Ft/kg ár azért elég sok szerintem.) Mégis a kosárban landolt 15 dkg belőle. Ez is tény. 🙂 (Hopsz, most lebuktam, bocsi apa! Bár úgyse olvasod, amit lefirkantok ide, úgyhogy mindegy. :D) A Hupikék törpikék egy elég aranyos mesefilm, amit a jányok (na és Danika) imádnak. Ez tény. Nem mai gyerek – mint ahogy én sem. Ez is tény. A torta egy napi velejárója a nyarunknak. Ez tény. A naccsaládom elég édesszájú. Ez is tény. Ebből mindből az a pofonegyszerű dolog következik, hogy nekem erős késztetésem volt arra, hogy a kis kék, Peyo-figurákat megörökítsem a sajátos módomon, lévén fikarcnyi rajzkészséget sem örököltem a szüleimtől. Vagyis hát a szépen kidolgozott rajzokkal kapcsolatban nem. Piktorkodni – falat festeni – tudok, hála az ereimben futó szobafestő-mázoló vérplazmáknak. 🙂

Tehát az áfonyás torta áfonyából és kék-fehér krémből áll, kivételesen csoki nélkül, hisz a sötét rész Hótkoszmókot jelentené (tudom, Hókuszpók, de a Hupikék törpikék 1-ben Hótkoszmóknak hívták), meg hát Haminál se nagyon volt csokitorta, ahogy emlékszem.

Pózolj tortával! :) Kicsit korán kezdi. :D

Pózolj tortával! 🙂 Kicsit korán kezdi. 😀

 

Hupikék törpikék – áfonyás torta

 

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • 2 ek cukor
  • 1 ek olaj
  • 2 ek liszt
  • 1 cs vaníliás cukor
  • késhegynyi szódabikarbóna
  • 3 dl cukrászalap
  • 1 kis doboz natúr joghurt
  • 1 kk kék ételfesték
  • 15 dkg áfonya
  • áfonyalekvár (vagy amit én használtam: a Hamé áfonyás babaétele)
  • 2-3 ek cukor
  • 1 zacskó tortazselé

Elkészítés:

  1. Az első kupac hozzávalóból piskótát készítünk, 180 fokra előmelegített sütőben, kapcsos tortaformában kisütjük.
  2. Megkenjük egy-két evőkanál áfonyalekvárral.
  3. Erre jön a krém: a cukrászalapot és a joghurtot a cukorral elkészítjük, majd három fele szedjük. Az első adagot rákenjük a piskótára, betesszük a hűtőbe. A második harmadhoz keverjük az ételfestéket és 5 dkg összetört áfonyát (nem, itt nem jó az áfonyalekvár, mert elrózsaszínesíti a krémet), és ezt kenjük rá a fehér krémes piskótára, . A harmadik adag fehér krém marad úgy, ahogy van és rövid hűtés után rákenjük a kék krémre.
  4. Díszítjük a maradék 10 dkg áfonyával, hűtjük egy-két órát.
  5. A tortazselét elkészítjük, de nem 2,5, hanem csak 2 dl vízzel és 2 nagy evőkanál cukorral, a hűtött tortára öntjük.
  6. Megvárjuk, hogy keményre dermedjen a teteje, majd a kapcsos oldal óvatos eltávolítása után szeletelhetjük.

Jó étvágyat!

U.i.: Hogy miért Hupikék törpike? Mert fehér-kék-fehér, mint a törpök: fehér a sapijuk, kék a testük, fehér a harisnyájuk+”cipőjük”, vagy mijük. És szeretik az áfonyát. 🙂

 

 

Tudom, tudom, körbehúzhattam volna egy késsel, de már mindegy, ez ilyen lett és kész. Házi :D

Tudom, tudom, körbehúzhattam volna egy késsel, de már mindegy, ez ilyen lett és kész. Házi 😀

 

 

 

 

Címkék: , ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Bjorn És Kitti Ujhelyi says:

    Ez valami fantasztikusan jól néz ki

  2. Alapból a törpök is kékek, Törpapa kivételével, így nem volt túl sok választásom a színválasztást illetően. 🙂

  3. Kreisch István says:

    Kicsit hideg a sok kékségtől, de bizonyára finom. Megkóstolnám. 🙂

  4. bopci blog says: (előzmény @Dren)

    Szia! Tényleg! 😮 Bocsi. Javítom. 🙂

  5. Dren says:

    Szia! Piskótánál a liszt kimaradt a hozzávalók közül.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!