Csak egy infúzióért jöttünk! – pár tanulsággal, avagy hogyan menjünk kórházba babával

A történet a következő: Danikám nekiállt belázasodni, miután arra jutott, hogy a tiszta, frissen húzott ágyneműt ő össze-végtermékezi, és hogy anya öröme teljes legyen, szét is kente a tartalmat. (Igen, újabb takarítás és fertőtlenítés.) Aztán ebédkor Dedóvó Házirobotnak (=anya, jelen esetben én) feltűnt, hogy ez a baba egy kicsit melegebb, mint kellene. Lázmérőt elő, 38,3-ig engedte mérni A Baba. (Így, nagy betűkkel írva, mert neki ez dukál, és ezzel teljes mértékben tisztában is van.) A két héttel ezelőtti torokgyulladásból kiindulva Algoflex Babyt elő, babaszáj kinyit, és nagyon nehezen belevarázsolja a fecskendő tartalmát. Rendben. Gyerek kiköpi enyhe öklendezési mozdulattal tarkítva, és eldől – anyának. Szuper. Esteledik, apa még sehol. Láz makacsan marad tovább, miután a hűtőfürdőt végigkínlódta Baba és anya. Hidegvizes ruha pipa. Láz  még mindig vendégeskedik, sőt, be is vackolta magát stabilan, mozdíthatatlan – legalábbis lefele. Apa késő este jön haza, de addigra már 39,2-nél járunk, hűtőfürdő, Germicid, Ben-u-ron, Algoflex Baby és Panadol Baby után. Nincs más hatóanyag, ami jó lenne a babának. Anya kezd kétségbe esni, Baba ernyedni, anya mégjobban kétségbe esni, és gondolkodni, hogy na most akkor ügyelet. Apa morogva közli, hogy ő ugyan sehova nem megy, felejtse el Dedóvó Házirobot a hülyeségeit – naná, majd hajnali 2-kor biztos beül autóba, hogy orvoshoz jusson a nagyon lázas babával anya! Anya hirtelen liluló fejjel és folyamatos, döbbent “de menjünk!”-kel lassan őrületbe kergeti apát. Danika láza lassanként elkezd lemenni, a dupla adag Panadol, szimpla, de emelt adag Algoflex és szimpla adag Germicid, plusz hideg vizes ruházás hűtőfürdő utántól, majd megáll 38,5-nél. Ekkor fél 3-nál járunk, és anya kezd immunis lenni a baba hátsójából kijövő végtermékek szagára. Kb. 3 fele anya is, baba is elalszik. Apa fél 6-kor ébreszti anyát, hogy márpedig neki azonnal csináljon enni-innivalót, kávét, stb., mert indul dolgozni, és majd éjszaka jön haza. Danika ezt észreveszi, és fél 7 körül nekiáll szájon keresztül felesleg-kiengedni. (Addigra a hasfogó por valamint a Smecta gyártó cég elég nagy haszonra tesz szert, mert Dedóvó Házirobot megállás nélkül nyomja A Baba pocakjába a hasfogót, hasztalan.) Telefon apának: indulás, jöjjön haza, a babából már minden kijön alul-felül, bármi is kerül a pocakjába, nagyjából 2-3 percen belül átmegy rajta, ha nem öklendezte vissza azonnali hatállyal. Apa nemet mond, vigye orvoshoz anya a babát, ő nem fog eljönni ennyi miatt munkahelyről. Anya másik két gyereket felkelti, futás dokihoz. 8-tól rendelés, fél 9-kor már ott ülünk, doki bácsi nézi, és írja a beutalót, hogy még most szaladjunk be a Klinikára, kap egy gyors infúziót a baba, mondván inkább most, amikor még lehet szúrni, megelőzzük a bajt, minthogy később már vénát se tudjanak szúrni, mert annyira kiszáradt! Anya rábólint, rendben, futás. Újabb telefon apának, hogy menni kell Klinikára, jöjjön, a gyerekekre vigyázni. Nem, ő nem fog jönni, felejtsem el, inkább szüleinek szól. Após (papa) marad a fenekén, anyós (mama) kisebb baja is nagyobb annál, hogy gyerekekre vigyázzon, annyira rosszul van (beteg), de sebaj, apa közli, hogy após márpedig beviszi a babát anyával együtt a Klinikára, a két nagyobb lányzó meg mamázik addig, punktum. Anya kénytelen-kelletlen rábólint. Klinkára érkezés kb. dél körül – mert előtte azért ebédért menni kell. Ott közlik anyával, hogy oké, látják, gond van, menjen fel anya a babával az osztályra, ott kap infúziót a pici, és kap egy dícséretet, hogy még időben érkeztek.

Tehát Klinika, Csecsemő osztály. Babakocsi kint marad, bevinni nem lehet. Babát átveszik, gyors vizsgálat, anya kintről csukja be az ajtót maga után – bentről hallatszik az ordítás: baba kezébe tű kerül. Anya addig próbál nem bőgni, amíg az adatokat felveszik.

Baba kijön nővérke ölében, krokodil könnycseppek, végletekig megkínzott pofi, anya is majdnem bőg, de erősnek kell lenni, nehogy megijedjen a pici még jobban. Mutatják: 6-os szobába kerülünk. Anya néz egyet, de jól van, biztos addig is adnak szobát, amíg az infúzió lecsepeg. Kezébe nyomják a papírt, hogy menjünk már át a 2-es belre, egy hasi UH-ra, merthogy fáj a picim pocakja – naná, ha egyszer megy a hasa! Babakocsiba bepakolás, indulás a 2-es Belre. Ott közlik, hogy sokat kell várni, mert a Gyermekklinika nagyon felnyomta a kreditet (értsd: rengeteg hasi UH-t kért rövid időn belül), anyának kezd derengeni, hogy valami nem stimmel. A nagyon sok kb. fél óra volt, amit vártunk, megnézték a pocakot, gázos belek miatt nem vizsgálható, amúgy minden rendben vele. Vissza a Klinikára.

Mehetünk a szobába, mindjárt hozzák az infúziót, babakocsi kint marad, vitessem el valakivel. Hümm. Apósnak telefon, jöjjön vissza, vigye el a babakocsit haza, mert nem lehet itt hagyni. Anya egyre furcsábban néz, majd elhatározásra jut, miután a két kis üveg infúzió lecsepegett, hogy megkérdezi: mikor mehetnek, meg mi a további teendő. Ekkor pofára esés: nem mehetnek sehova, mert a baba bent marad, anyával. Anya innentől se ki, se be. A szobából se. (Anya egy szál atlétában és egy rövidnadrágban, bent max. 20 fok van.) Ijedt telefonálás, hogy hozzatok ruhát, kaját, stb., mert bent tartanak. Mindkettőnket. Apa persze közli, hogy felejtős a dolog, ő késő estig dolgozik, addig oldjam meg a dolgot úgy, ahogy akarom. Aztán valaki csak hatott rá, mert késő délután – vagy inkább már este – megérkezik, hoz pár dolgot magával. Az estis nővérke felháborodásából kiindulva összegzem az egészet, hátha más is úgy jár most, mint ahogy mi jártunk, hogy éppen azt mondják nekik, hogy csak egy infúzióra kell bemenni, és mehetnek haza (az utóbbi két szobatárs is ennyit tudott csak, mint én, és ők is ott döbbentek jó nagyot):

Helyzet a következő:

Anya bent lehet Babával, apa nem – ez persze sehova nincs kiírva; felmerül a kérdés: mi van, ha anya alulról szagolja az ibolyát, vagy börtönben csücsül, stb.
Anya kiléphet a kórterem ajtaján, más nem, tehát Babát bent kell hagyni a rácsos kiságyban, egyedül, amíg anyának hoznak ételt. Ezt persze csak utólag közlik, fennhangon.
Anya NEM kap enni, oldja meg úgy, ahogy tanulta a saját étkezését.
Anya kap egy karosszéket, amin tentizhet, amikor éppen úgy tartja úri kedve – és nem trappol be senki.
A karosszék alkalmatlan a Babával alvásra egyébiránt. (Külsőre nagyon hasonlít a leselejtezett véradós székekre, mert csak egyik oldalán van karfa, a másik oldalán sima, szimpla fémlap.)
Anya köteles fejből tudni az összes házi gyógymódot, praktikát, és ezt – szintén – köteles saját zsebből finanszírozva végigvinni, a rokonok támogatásával, miközben ezért a „munkáért” a TB fizet a kórháznak abból a TB-járadékból, amit előzőleg anyától és apától vontak le.
Az orvosok nevét jótékony homály fedi, jó vastagon – töltött boríték asztalra való lepakolásáig. A „töltés”-t ne újságpapírral képzeljük el!
Gyakorlatilag Anya a Babával össze van zárva, amíg a Baba kb. 3 napig teljesen tünetmentes, majd kilépve a kapun nyugodtan szembe találkozhatnak pár ezer vírussal, ami miatt újabb 2 hétre „karantén”-ba kerülnek… És ez így megy tovább.
(Igen, nagyon gondolkodom a saját felelősségre hazamenetelben, elvégreis hasfogót otthon is be tudok adni Neki, nem csak itt, merthát anya adja be itt is a gyógyszert. Vajon mire vannak a nővérkék? Elhiszem, hogy sok az analfabéta, de észrevehették volna, hogy én nem vagyok az!)

Azért az érdekes volt, hogy első éjszaka mire nagy nehezen elalvásra vergődte magát a Baba, addigra bejöttek, felkeltették és adtak neki egy antibiotikumot vénásan. Magyarázat: van egy enyhe vírusos fertőzése, és az antibiotikumot azért adják, mert az bakteriális fertőzésre van, nem vírusosra, és hátha van egy bakteriális is a szervezetében, ami amúgy bizonyítottan nincs, de akkor is beadják. Ahhha, értem. Biztos. Persze utána kiderült – egy-két értelmes nővérke is van az osztályon -, hogy a CRP-je magas, és azért adták, mert valószínűleg be van valami gyulladva a szervezetében.

Jelenleg hazajöhettünk, mert “közel vagyunk” és “megoldható”, hogy beugorjunk 12 óránként a kórházba egy-egy antibiotikum kúrára, és a baba tünetmentes, azaz több, mint 24 órája lázmentes, több, mint 24 órája nem megy a hasa, és több, mint 24 órája nem hányt. Emellett jókedvű, kiabál, játszik, stb. (Ez persze orvosfüggő, de végre, hogy jött a hétvége, kedves, megértő orvos került oda ügyeletbe.) Nameg valószínűleg közrejátszott az is, hogy sorra-hegyre-halomra érkeztek pénteken és szombaton a hasmenéses-kiszáradós babák, kellett a hely. Ez abból is látszott, hogy miután bejöttek szólni, hogy elengednek minket bejárósra, kb. egy óra múlva mégegyszer bejöttek, hogy ugyan mikor megyünk már el, ha már egyszer elengedtek bennünket.

Akik tehát ezután kerülnek be ilyen dolgokkal a Klinkára, a következőkre készüljenek fel:

• 3 napi hideg élelem anyukának
• (mivel nagyjából ehetetlen az étel, amit adnak a csecsemőknek – megkóstoltam! -) 3 napi hideg, de melegíthető, hasfogó hatású élelem a Babának, tehát főtt répa, főtt rizs, főtt krumpli
• Ha nem túl édes szájú a Baba, akkor saját főzésű tea
• Napi 2-3 váltás ruha anyukának és Babának egyaránt
• Mivel alacsonyan tartják a hőmérsékletet folyamatosan, minimum 2 takaró a babának, anyukának is.
• “Normál” kórházi felszerelés, tehát tisztálkodószerek, törölköző, papucs, mobiltelefon + töltő, stb.
• Vastag, meleg ruházat (szintén a hideg levegő miatt)
• Babának bélflóra-helyreállító készítmény (a Normaflore a gyomorig hat, utána már csak vízként kerül tovább, ami egyedül hatásos, az a ProKid nevű por, otthonról kell bevinni)
• Anyukának multivitamin és Magne B6, mert azért lesz vagy két-három vírus a környéken, és idegekkel is kell bírni a bentlétet.
• Sok pelenka, popsitörlő, popsikence, babajátékok, tápszer.
• Érdemes kérni a kötözőből a baba kezébe ültetett tűre húzható kesztyűt, mert akármilyen pici is a baba, tuti, hogy az esti fürdetésnél víz kerül a kötésre.
• És a legfontosabb: rengeteg-rengeteg-rengeteg türelem!

Hogy valami jót is mondjak: vannak még kedves, segítőkész nővérkék, doktor- és takarító nénik a világon!

Fotók:

1. nap, infúzió után, megkínozva, fáradtan. Csak anya ölében aludva pár percet. 🙂	Első nap, este. Aránylag már jó a kedve.
2. nap, az ebéd második fogása. Esküszöm, próbáltam étvágygerjesztőre színezni, de nem sikerült! Hivatalosan karfiolfőzelék és fasírt. A fasírt összetételére nem sikerült rájönnöm, pedig nem egy félét sütöttem életem során eddig. Hal, kenyér, csirkebőr és rengeteg olaj érződött rajta.	2. nap, ebéd. Köménymagleves. Hivatalosan. Gyakorlatilag egy csomó olajon készített rántás, rengeteg vízzel, sótlanul, és csak óvatosan lehet tippelni rá, hogy volt benne valahol köménymag – mondjuk őrölve.
2. nap, este. Jókedvűen, fürdés előtt éppen. Ekkor már volt szobatársunk. 🙂	2. nap, amíg a szobatárs fürdött, addig kínjában kénytelen volt a benti teát meginni. Nem irigyeltem. :/ Édes lett nagyon az a klinikai tea…
3. nap reggel. Miután levette a kötést magáról, és kiderült, hogy már amúgy sem jó alatta a branül, mert nem tudják beadni az antibiotikumot, újabbat szúrtak neki – ezért a két féle kötés rajta. De sikerült felvidítanom és a szokásos bohóckodást művelte. 🙂	3. nap, amikor megmondtam neki, hogy jön apa és megyünk haza. 🙂 Szerintem értette a lényeget 😉 😀