Tegnap voltunk a doktor néninknél. Mert azért én sokat elviselek, de ha már lázasodik is a pici kincsem, na akkor már elkezdek pánikolni. Jó, jó, hát nem pánikolni, de frászt kapdosni. 🙂 Kipróbáltuk a kisebbik nagytesó telebabis (Telebubbies) kétrészes overalját, é
s kiderült, hogy a “mégippenjó” kategóriába tartozik.
A doki néninél persze megkaptam, hogy miért most jöttünk, amikor már ennyire csúnya a torka? Minek menjek hamarabb, minthogy tényleg baj van? Hogy a váróban összeszedjen valamit a többi beteg gyerkőctől és többel kössük be, mint egy kis megfázás? Ejjj, miket talál ki a doki néni! 🙂 Szóval most tömhetem a kis szentemet antibiotikumokkal, vitaminokkal, fájdalomcsillapítóval, stb. Egész jó kis vitaminkoktélt kell egyszerre lenyelnie – naponta háromszor. Még jó, hogy nagyon jó kisfiú (<3) és megissza a tumókájából. 🙂 Persze csak ha előtte alaposan kirosszalkodta magát 🙂 Mert hát amikor már az ablak feléig ér fel a kimosott, tiszta ruha, amit össze akar anya hajtogatni és elpakolni a helyére, na hát pont akkor jut eszébe a drágámnak, hogy ő most ki akarja pakolni a szemeteskukát, mert a banánhéjnak semmi keresnivalója nincs ott, a ceruzaforgácsnak mégugyabbul, és egyébként is mit gondoltam, hogy ő nem fog felmászni a létrára, hogy lehuzigálja onnan a szortírozáson átesett ruhákat?! Szóval édes, cuki, imádnivaló, de rosszeset – gyógyul :)))
Aztán apával evett délben. Halat. Brrrr! Babának ízlett. De jött a feketeleves: Apa belémnyomott egy falatnyit – hát öklendeztem tőle egy jó sort, de bőszen bólogattam, hogy jó, hát ez naaaaagyonfinom. Azt hiszem, jó színésznő vagyok. 🙂 Pikk-pikkem már megint szomszédol, vissza az istennek nem bírom csábítani, úgyhogy a hátsó szomszédhoz apa át fog somfordálni, hogy bocs, a pikk-pikkünk ott karattyol, hadd toszigáljuk már vissza onnan. A múltkor Döme (ölbekiskakas, aki már nem is kicsi) csinálta ugyanezt, de visszajött a háreméhez. Pikk-pikkemnek nincs háreme, úgyhogy nem érzi igazán, hogy őt itt én nagyon visszavárom. 🙁 De hátha vissza fog tudni kerülni este.
Aztán hogy Danika betentizett, én voltam olyan gonosz, hogy hátramentem és nekiálltam csapkodni. Fát. Vagyis kuglizott fát – mert tegnap a Gumimaci apukája hozott. (Köszönjük! :)) Beteg baba mellé meg fűteni kell ám rendesen! Így is feszt kiszaladgál, miután lehúztott a lábáról mindent, és azért a konyhai kő hideg: nem fűti semmi alulról. Érzem is a kezemen, hogy ez a kb. 10 db kugli hirtelen sok volt, mert remeg a kezem. Nem a félelemtől 🙂 Csak a csapkodástól. 🙂
Közben azért telt-múlt az idő, miközben ezt lepötyögtem, így hát bevallom valahogy visszakerült a pikk-pikk a mi udvarunkba. (Csak kénytelen leszek egy hatalmas nagy részt körbekeríteni és szégyenszemre öreg/vénlányfejjel pikk-pikk- és pipivédelmi vonalat kialakítani.)
Sajnos előfordul