Mikor is világosítsunk fel egy gyerkőcöt? Téli verzió

Sok tanulmány, értekezés van erről, szerte az interneten. Nyugodtan megkövezhet az, aki akar, de én bizony meg akarom várni, amíg az én gyermekem rá nem jön, hogy bizony nem teljesen úgy van az a télapó/mikulás és Jézuska/Angyalka történet, mint ahogy ő hiszi. Konkrétan nem mondtam én neki soha semmit, valahogy magától rakott össze dolgokat.

A létezik-e a télapó? kérdésre azért lényegesen egyszerűbb a válasz, mintsem egyből rávágnánk, hogy igen vagy nem. Mert maga a télapó létezik, valós személy, fent lakik Lappföldön, Joulupukkinak hívják, és neki tényleg nagy és ősz a szakálla. Csak hát finnül beszél, nem magyarul, de ott vannak neki a manók, rengetegen és nagyon sokan, akik lefordítják a levelet, amit kap a világ összes részéről. A nagylányom sokszor találkozott már életében azzal, hogy “hülye vagy, nem is létezik a télapó!”, ám én már évekkel ezelőtt megmutattam neki az élő webkamerát, ami Lappföldet mutatja, majd ahogy elkezdett olvasni tanulni, bizony ő is nekiállt bogarászni – velem együtt – az interneten, hogy hogyan is működik a Joulupukki. Tetszik vagy sem, igenis létezik, igenis van, hús és vér illető. Hogy pirosas az egyenruhája színe, az az egyik – talán legnagyobb? – kólagyártó cég reklámja volt. Mert most már kifejezetten finn népviseletnek tűnik számomra az a ruha, amiben a lappföldi mikulást lehet látni. Aki évek óta a december elejét Magyarországon tölti, hisz csak nálunk van olyan, hogy december elején jön a mikulás, nem pedig karácsonykor. Ez szerintem egy olyan dolog, amit ugyan mindenki saját maga old meg és talál ki, viszont ez egy fele igaz, fele nem, hihető is a dolog, mert tulajdonképpen igaz az egész. Hisz jó sok pénzért már kialakult Lappföldön az a Joulupukki-vendégház, ami, valljuk be, elég gazdaggá tehette a kitalálóját. Mert azért Magyarországról keményen 6-7 számjegyű összegért lehet oldajutni.

http://www.santatelevision.com/joulupukki/joulupukki/

Ha már karácsony, essen szó a következő ünnepről, és az azt igénylő “felvilágosítás”-ról. Mert ugyebár mi, felnőttek tudjuk, hogy nem léteznek angyalkák, sőt, a Jézuska sem tud állandóan szaladgálni mindenkihez, nem hoz senkinek ajándékot – és egyébként is mi a fenének kell levelet írni neki, ha magunktól is tudjuk, mit szeretnénk megkapni?! A levélírás nem nagyon szokott menni karácsonyra, de a télapóhoz írtak idén is. Azaz a nagylányom írta, a két kicsi meg diktálta. Akarommondani a középsőm diktálta, a picim meg mondta a magáét, Pannikám szerint sorolta, mit kér. Aha. Jó. 🙂

Tehát a Karácsonyi Ajándékozó. Az előző bekezdésben ugye azt írtam, hogy nem léteznek angyalkák. Ez így nem igaz. Mert addig, amíg valaki pro vagy kontra nem tudja bizonyítani, addig bizony senkire és semmire nem lehet kimondani, hogy van vagy nincs. Ugyanez érvényes – szerintem – a földön kívüli életformára is, de ez teljesen más téma. 🙂 Van, aki angyalkákban hisz, van, aki Jézuskában, van, aki… nem is tudom, valami olyan lényben, aki csodás ajándékokat tud hozni, átmegy a falakon, az ablakokon, bebújik a kéménybe (ez panel házaknál főleg mókás), megállítja az időt, és az ajándék egyszer csak ott terem a fa alatt. Azért olyan jó dolog ebbe beleálmodni magunkat, hogy csodás, csillogó minden, hullik hatalmas pelyhekben a hó, csilingel valahol az angyalka csengettyűje, és egy (vagy több) ajándékcsomag fog a karácsonyfa alatt váni minket. 🙂

Az én drága anyukám 4 db csengőt vett kicsi koromban, legalábbis ennyire emlékszem. Egy arany színűt, egy világoskéket, egy rózsaszínt és egy kisebb, sötét rózsaszínt. Mindig azzal csengetett, amikor kijöhettem a szobámból, mert azért egy kis varázslat kellett, még akkor is, amikor már tudtam, hogy nem úgy működnek azért az ajándékok, mint ahogy az a mesékben vannak. 🙂 Például mindig vágyakoztam az egyik nagy áruház kirakatában levő babaház után, de soha nem kaptam meg. Miért? Mert nem volt annyi pénzünk. De nem is baj. Jobb így, hogy megmaradt álomnak, hisz mindig van mire visszagondolni.

Olyan szépen fel tudták díszíteni a kirakatot! 🙂 Nem olyan “modern” dolgokkal, mint most, hanem a régi, szoc-díszítésről beszélek. Szép volt, valami ünnepi varázzsal, amit minden gyerek akart otthon. És amit nagyon-nagyon sok gyerek nem kapott meg, mert a szülők egyszerűen nem értették, nem tudták, miért kellene olyan boákkal feldíszíteni a lakást, mi abban a szép. De mi, gyerekek, egyszerűen értettük, láttuk, tudtuk, és ennyi. 🙂 A gyerekekben amúgy is benne van egy olyan furcsa, mesevilág-beli “nyitott csakra”, amit felnőtt korukra általában elfelejtenek. Én is általában elfelejtem. De van, hogy amikor már annyira fáradt és kimerült vagyok – mostanában elég gyakran, hisz tanulnom kell, értelmetlen dolgokat pontosan tudva -, valamint annyira hiányzik az anyukám a gyerekkorommal együtt, hogy belemenekülök abba az álomvilágba. Ha nincs más dolgom, ami azért mindig van, akkor visszaváltozom gyermekké és zuhanok, repülök, minden marhaságot csinálok, amit ugye egy felnőtt már nem csinál, mert milyen dolog az?! 🙂