Információ áramlat

Tegnap ugyebár elég kalandos volt, hogy én elmenjek és bepötyögjem, hogy bizony ám tudom a KRESZ szabályait. Mert doki néni azt mondta, vigyük be ŐSzentségét a klinikára (reggel fél 9-kor), hogy megnézzék, biztos-e az agyrázkódás-mentesség. (Igen, biztos.) Közben rohangásztam egyet a klinikáról KRESZ-vizsgára. Esőben, hidegben, pulcsi nélkül, mert ugye én csak felkaptam egy pólót meg kabátot, hogy csak az orvoshoz visszük a gyerekeket, még úgyis van idő vizsgára indulás előtt. Naná, hogy megfáztam elég rendesen. Na de a lényeg: kisebb-nagyobb tömegen való átverekedéssel kezdődött, hogy vegyek jegyet – igen, elfelejtettem venni bérletet, én marha -, tömegnyomor a köbön. De szerencsére sikerült vennem, hála az egyik eladónak, aki elrikkantotta magát, hogy

– Ide is lehet jönni fizetni! – szerénytelenségem egyből se istent, se embert nem ismerve odaszökkent. 

Kikecmeregtem a klinikáról, az orrom előtt húzott el a villamos. Szuper! :/ 15 perc múlva jön a másik. Negyed 11 van, hát azért csak jön egy hamarabb! – gondoltam én naivan. Idősekkel tele a sziget, nyomkodják lefele az embert a villamos vágányra – Debrecen, én így szeretlek! 🙂 -, és csakazértse jön hamarabb az az átkozott villamos! Agyzakatolás ezerrel. Vajon behívták már a babámat meg apucit vizsgálatra? Fel kéne hívni… de ott vannak a zsebesek pár méterre tőlem, csak nem veszem elő a telefont. Amúgy is sík ideg vagyok. Átmegyek? Nem megyek át? Most akkor a tábla és a megállás és a fenébe, csak nem néztem meg indulás előtt a könyvben, hogy mi annak a pontos neve… Fél 11… még mindig nincs itt a villamos. Nemérekoda-nemérekoda-nemérekoda… hú, mekkora ciki lesz, ha kések is és nem is megyek át! Pár tucat ember készül leszállni. Mellettem idős bácsika furakszik. Jó, hát annyira nem idős, mert anyu idősebb – lenne – nála. Csak felfurakszik valahogy… pedig még szállnak lefele. Mögötte a néni próbál arrébbnyomni engem. Eléállok. Nem érti a célzást. Ránézek és akaratlanul is kicsúszik a számon:

– Tessék várni, még nem szálltak le. Addig úgyse tetszik tudni felszállni, amíg le nem szállt az összes ember! Nincs hely a villamoson, lelökik a nénit.

Körülöttem döbbent pofák tömkelege, de valahogy nem érdekel. Néni megértette, hogy még azt a három-négy embert le kell engedni, hogy ő fel tudjon szállni. Rászólok, hogy

– Most már nyugodtan tessék felszállni, nincs több leszálló – sőt, előre is engedtem, mást oda nem engedve, hadd menjen, ha annyira sürgős a dolga.

A sós heringes doboz hozzánk képest kutyafüle. Körülöttem pont azt beszélgetik, hogy biztos kimaradt egy járat, mert ennyire sokan azért nem szoktak lenni. Még ha akarnám, se tudnám elővenni a telefont a zsebemből, hogy felhívjam apát, hogy állnak. Mellettem azért megszólalt jó hangosan egy “Áló!” – innentől kezdve azért le tudtam kötni a gondolataimat, hogy ez most vajon milyen nyelv lenne. Mert kicsit szlávos volt, de nem nagyon. Nem szlovák, nem cseh (hallottam már mindkét nyelvet, nem is egyszer), lengyeltől távolabb van, mint elvárható lenne… angol, német teljesen kizárva, és nem is a skandináv szavakat használta. Megállapítottam magamban, hogy mivel nem vagyok olyan bunkó, hogy hé, szorri, milyen nyelven makogsz, mert nem magyarul, az tuti!, a románnál kötök ki. Innentől kezdve románnak tituláltam a mellettem-mögöttem zötykölődőt. Mert ez az új villamos bizony keményen zötykölődik, bármennyire is hiper-szuper-modern.

Nem, nem tudom, mennyi az idő, még mindig nem. Nagytemplom… órát nem látom, annyian állnak előttem. Valaki megszólal a környéken, hogy háromnegyed tizenegy… hűafenébe!, akkor tuti elkések. Esernyő nincs nálam, de minek is, hisz már totál csurom víz a kabátom, pulcsi nincs, csak póló alatta, és le kell szállni. Valaki megszólal: biztos a karácsonyi vásárra jött mindenki vásárolni! – hát nem, kiskomám, én pont rohannék KRESZ-vizsgára, ha végre le engedne szállni a sok ember.

Leszállok… azta, de rohadt hideg van! 😮 Még jó, hogy nem esik az eső! Megyek arrébb pár métert… na vajon most akkor melyik 6-5-4-3-ra számol vissza a zebránál a gép? Mintha tizen lenne. Akkor csak át kéne most menni. De nem, csak hetvenakárhány. Telefon elő. Francba, nem, nincs időm 1 percet sem várni. Akkor iránysurány van. És még az eső is esik! (Akik nem tudják, igen, olyan Debrecen, hogy egyik utcán esik az eső, fúj a szél, a másikon meg süt a napocska és szélcsend van. Ez akár egymás melletti/egymást keresztező pár utca is lehet.) Pucolás-pucolás-pucolááás! Ítélőtábla. Zebra. Óhh, kiment a fejemből, hogy a nagyonokosok ide is jó hosszú várakozó idejű átkelőket szereltek fel! Egyenesen pont most mennek át, esélytelen elérnem – na akkor balra kanyarodás. Tizenkettő, tizenegy, tíz… mennyi az idő? El ne késsek, úristen! Csak ne izgulnék ennyire! Áhh, tuti nem megyek át! 🙁 Ja, zöld van. Meg utána a másik is zöldre vált, az pont jó nekem. Mi a fenéért néz annyira az a srác? Nem ismerem, lila festék meg csak nem folyik a fejemen lefele! Bőrig vagyok ázva, de ez van és kész. Ezért ne bámuljon rám, ő is járhat így. De tök úgy néz ki, csak szemüveges, mint az Angyalok városában az angyalok. Lehet angyal. 😀 Kis mosoly, akaratlanul is. 🙂

Ahh, na már itt vagyok. Semmi baj. Még van 10 perc 11-ig. Tudtam én, hogy húsz perc alatt el lehet érni idáig – csak jó gyorsan kell kapkodni az oszlopaimat, amiket egyébként lábnak hívunk köznapi nyelven! 🙂

Hihi, szőke nő a volánnál. Naná, hogy majdnem elütötte a saját kukáját! 🙂 Kicsit durva, hogy pont a KRESZ-vizsgás hely mellett botlik a vizsgázó ilyenbe, de ez van. 🙂

Jó, itt vagyok, de… hova a bánatba kell menni pontosan? Hol egy térkép? Naná, hogy a leghátsó épülethez kell eljutni! Jé, micsoda flancos terasz! Mondjuk ennyi pénzből, amennyibe csak egyetlen KRESZ-vizsga kerül, és naponta vagy 150-en vizsgáznak, nem csodálom, hogy telik! Hopp, ott az egyik csaj, na végre, ismerős ember! Szuper! Ő átmegy a próbavizsgákon. Én nem. Jó, én a nehézre állítottam mindig, mert ha átmegyek a nehéz kérdéssoron, akkor a könnyű is csak menni fog! Ő máshogy csinálta, és átment mindig. Na már mindegy.

11 óra, elindul a hömpölygő tömeg befele. Alacsony, kopaszodó emberke fehér ing&nyakkendőben. Pár, kb. velem egyidős meg kicsit idősebb emberke – is – ünneplő ruhában. Francba, ide ki kellett volna öltözni? 😮 Mondjuk úgysincs mit felvennem, mert annyira nem sikerül lefogynom, hogy az rémes! Még mindig tartom a 85 kilómat. 🙁 Pedig a bogyó hatására azért mintha ment volna lefele rólam valamennyi. Mintha. Hát, nem tudom… Személyi mindenki kezében – akkor én is előveszem. Sorolják a neveket. Többiek is itt vannak, szuper, együtt a csapat. B… hármas asztal. Nocsak, itt van vagy 20-21 asztal géppel, akkor ezek szerint névsor alapján megyünk… ahogy elnézem, én nem kell, hogy messze sétáljak, mert a névsor végén voltam világéletemben. De Szi… hmmm… Tó… hmmm… aztán egy Ba… na akkor pótnak vagyok beírva vagy mi? De nem, a nevemet nem mondja a fickó. Az egyik csak pillantását elkapom, hogy most akkor mi van?! 😮 Kérdeztem a vizsgáztatót, hogy most én mit csináljak? Hova üljek? Néz rám, kérdezi, hogy hívnak? Mondom a nevemet. De biztos? Basszus, hát csak tudom, hogy hívnak! Nézi a másik két mappát is, de nem, ott sincs a nevem. És kimondja a döntést:

– Ma itt maga nem fog vizsgázni! Menjen ki a középső épületbe az irodába és kérdezze meg, miért nincs felírva a neve!

– Nem lehet beírni a nevemet most? Minden időben be van fizetve, a többiek meg itt vannak, csak én nem.

– Nem, maga itt ma nem vizsgázik! – anyád! :@ 

Kabát fel, újra hideg, szél, eső és caplatás. Meg telefon elő. Apucinak. Aztán irodába be. Mondom nekik, mi van, hogy nézzük már meg a rendszerben, én miért nem vagyok rajta a listán. Néznek döbbenten – naná, hogy azt hitték, pótvizsgázni szeretnék! -, aztán pötyögnek, átnéznek mindent, hát kiderült: nem csak hogy a mai vizsgában nem vagyok, hanem fel sem vagyok véve a hivatalos rendszerbe, mint tanuló! Ó, hogy az a magasságos…! Nem lehet valamit csinálni? Beteg baba mellől jöttem el, ne menjek már vissza üres kézzel! Nem, nem lehet, hívjam fel az autós iskolámat. mert ők nem jelentettek le. Kössz. :/

Telefon elő – biztos nagyon örült a telefon neki, hogy áztatom ezerrel, hisz az eső megállás nélkül követett -, és na melyik is az a szám? Sok hetes van benne. Görget-görget-görget, visszagörget… megvan! Kicsöng! Első után felveszi. Szia! Van egy kis gond, nem tudok KRESZ vizsgázni, nem engednek, nem adtátok le a nevemet. Hát az nem lehet, ők leadták. Egyik szó a másikat követi, kötöm az ebet a karóhoz, hogy márpedig nézzen utána, mert ilyet azért ne csináljunk, hogy beteg baba mellől én elrohanok, és feleslegesen! Telefon fülemre tapadva – közben már elmentem a buszvégre, persze, hogy nincs nyitva a bérletpéntzár! bameg! :/ ázzak tovább! :/ -, oda-vissza telefon, pörögnek a dolgok, majd miután a buszvégről elsétálok a Széchenyin keresztül a Nagytemplomig, kiderül a hiba oka – és hogy majd egy hét múlva tudok jönni újra. De a pénzem nem veszett el. Basszus, még az hiányozna, hogy a vizsga díját benyelje valaki!

De jó is történt – csak utána. Vettem egy olyan, de olyan finom sajtot – bánatomban -, hogy még vissza fogok menni pár darabért! 🙂 De ez majd egy másik történetben lesz benne. 🙂