Karácsonyra vettünk egy üveg tojáslikőrt. Arra emlékeztem, hogy régen hányingerem volt már a szagától, de hát azért azóta már felnőttem (kb. 28-30 éve szagolgattam utoljára, tehát nem tegnap volt), és gondoltam az ízlésem is változott annyit, hogy ízleni fog. Főleg, hogy a Karácsonyi vakáció c. film az egyik favoritom, és abban tojáslikőrt isznak, nem is keveset. Karácsony már elmúlt, amikor kibontottam – mert hát most sem úgy sikerült a karácsonyunk, mint ahogy elképzeltem, naná! -, és megkóstoltam. Nem egészen egy egész korty jutott le a gyomromba, de azonnal rohannom kellett a fürdőszobába. Pedig nem romlott, meg hasonlók, csak az agyam valamiért azt a “Mentés” parancsot nagyon jól megőrizte, hogy márpedig az én gyomromba nem fog bekerülni a tojáslikőr mint olyan táplálék, ami fogyaszthatónak ítéltetett.
Ekkor jött az, hogy igenám, de nem fél decis az az üveg, hanem kőkeményen 750 ml-es. Hogyakutyaegyemeg! (Vagyis nem, a kutya nem fogja megenni, sem meginni, mert nem vagyok állatkínzó.) Tehát ki kellett találni valamit, amibe el lehet használni. Apa azt mondta, hogy sütikbe szokták használni, és akkor nem kell semmilyen felfújó plusz adalékanyag (se sütőpor, se szódabikarbóna), mert fel fogja fújni a tésztát. A puding – azaz süti – próbája pedig az evé… nem, először a sütés, majd utána az evés 😉 Megszületett tehát a
Hozzávalók:
Elkészítés:
Jó étvágyat! 🙂
Frissen