Ez egy kicsit háborgós bejegyzés lesz, ha nem akartok kínotokban röhögni, ne olvassátok el!
Tehát tegnap ugyebár volt egy “megbeszélés” fél 5-től, jelmez-ügyileg. Mi már hamarabb ott voltunk, de ezek szerint az osztályfőnök órája mást mér, mint ami a teremben és a mobilokon van. De mindegy, nem is ez a lényeg, hanem az egyik újabb szuperanya. Mert nem ő az első ebben az osztályban.
Beviharzott később, mint ahogy elkezdődött a “megbeszélés”. Egyből elkezdte a magas C-ről, sustorgott ott egy-két anyukával, majd amikor odaértünk, hogy na akkor ki és hogyan is tudja megvarrni a jelmezeket, hányat vállal be, nagy gesztikulálások közepette nekiállt, hogy hát neki van két olyan, de olyan dajkanénije, akik szíves örömest bevállalnak bármennyit, és hogy ezt következő nap délelőtt már meg is varrják a gyerekeknek, mert neki annyira szuper dajkanénijei vannak. Igen, neki, mert ugye ő óvónő, és dajkanénikkel rendelkezik. Nem alkalmazottakkal, mint a cégvezető, hanem dajkanénikkel. Annyira mondta, mondta, hogy rámosolyogtam, és megkérdeztem jó hangosan, hogy mi lenne, ha az ő dajkanénijei varrnák meg az egész osztálynak, ha már annyira szuperek és jók és tökéletesek. Erre jött az, amire egyébként nem számítottam: hát én mit gondolok magamról, hisz ő dolgozik, és nincs ilyenekre ideje, és egyébkéntis! Na itt először ledöbbentem. Aztán elkönyveltem, hogy teljesen elmeháborodott. Főleg, hogy ezután a kis közjáték után is folytatta a mediterrán gesztikulálást és a de neki olyan szuper dajkanénijei vannak, stb. sorolgatását, csak hát mindenkinek külön-külön. Pedagógus létére – hisz ő óvónő! – egyáltalán nem zavartatta magát, hogy az osztályfőnök néni beszélt, mondta volna a magáét, ő ettől még ugyanúgy jártatta a kezét, hajlongott, a szája be nem állt. Nem tudom igazából… én nem rendelkezem pedagógiai diplomával, abbahagytam a szakmai képzést a babáim miatt, de ehelyett rendelkezem némi protokolláris tudással, ami alapján határozottan annyit tudok állítani, hogy ez maximálisan udvariatlan, és (önmagát nagyra tartó) pedagógushoz méltatlan viselkedés volt.
Kezdem unni, hogy állandóan belebotlom az ilyen “szuperanyákba”, akik mindennél és mindenkinél fentebb helyezik magukat a rangsorban. Egyelőre nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel a szuperanyával, de azt hiszem, legközelebb elmagyarázom neki, mit is jelent az a bizonyos fogadalom, amit én letettem (igaz, már régen, a Nagytemplomban), amikor kezdtem a pedagógiai szakot tanulni, és elvileg ő is letette, de mindent tud, csak a való életbe átültetni az elismételt szöveget nem. Ááááhh, hajtépééééés!
😀