Anya, a mindent megmentő

Tegnap ugyebár kormányoztam egy sort. Muris volt 🙂 A kutyák (egy borjú, egy kisebb borjú és egy Waczak tesója) döbbenten figyelgettek, hogy hát ez meg hogy lehet, hisz nem ilyen manővereket szoktak meg ettől az autótól, majd jobbnak látták elbújni a négykerekű elől. 🙂

Közben a nagylányomnak kiadtuk, hogy a maradék házit csinálja már meg, itt hagytuk egyedül, a két kistesója meg, hogy ne zavarja – mert Katica főleg szereti piszkálni Pannit -, lepakolászódott a mamához. Pannika persze nem (csak) házit csinált, hanem annnnyajánya módon nekiállt ismét kísérletezni, aminek krokodil gyémántkönnyekkel “bevallott” eredménye a sütőben volt eldugva. A készítő tálka kétujjnyi vastag tésztával és a mixer lapátjaival pedig a mosogató aljára besüllyesztve, hátha nem veszem észre. De, észrevettem. Mert ilyen szemfüles vagyok.

De azért mára is hagyott meglepit: anya ugyebár az epertortához a vajas krémet akarta kikeverni-betölteni a piskótába. (Majd felrakom, hogy is kell csinálni ;)) Namost ez olyan dolog, amibe porcukor kell, ha már ki van hűlve az epres puding. A porcukor pedig általában fehér, por állagú, és cseppet sem hasonlít a kakaóhoz. Először azt hittem, hogy csak összecserélte a dobozok fedeleit (nálam az üres tápszeres dobozok vannak ilyenre befogva, hogy porcukor, kakaópor, stb.), mert nem figyelt és gyorsan csinálta volna. De nem, belenéztem, és a másik teljesen kakaó volt. He?! Tehát kénytelen leszek kifaggatni este, hogy milyen folyadékot öntött a dobozba, merthogy kakaópor és porcukor meg valami folyékony volt benne, ez egyértelmű.

De mivel anya a mindent megmentő, így összegyúrtam úgy saccperkábé szinten egy kakaós keksz-szerűségre, ami egyébként ehető lett, tehát annyira nagyon nem tömhette tele a drágám sóval és egyéb más dolgokkal. 🙂

Mulatságos dolog, hogy ennyire hozzám hasonlít. 🙂 Én is ilyen voltam kicsiként. Boszorkánykenyeret csináltam, azt ettem, aztán különféle nasikat gyártottam, csomagoltam, kész kis gyárat rendeztem be a szobámban az ajtó háta mögött – hogy senki ne lássa -, anyu legnagyobb örömére. 🙂 De hát ha már ott volt a diavetítős házimozim, muszáj volt a filmhez való nasit is legyártani és egyedileg csomagolni! 😉 Nem voltam én hülye kisgyerek, és láthatóan a nagylányom is örökölte a kreatívkodást. Helyes, nagyon helyes. 🙂 Én örülök neki. Olyan… nem is tudom, melegséggel önti el a szívemet, hogy amúgy haragudnom kellene rá, mert elpocsékolt ennyi-annyi alapanyagot, de érzem, mit akart, miért, és el is sírta a bánatát a kis drágám, hogy ő csak jót akart, meglepni minket, mert ő annyira szeret, és mi olyan sokat dolgozunk… így eszem ágában sincs, sőt, nem is tudok rá haragudni. Sírás nélkül sem. 🙂