Az autók és én

Azért milyen érdekes ez a dolog… én soha nem akartam magamnak jogsit – még nincs is, csak folyamatban 🙂 -, most meg már autókat nézegetek. Ugyebár van az a dolog a nőknél, ami sok-sok klasszikus vicc alapja, hogy rózsaszín legyen, négykerekű és guruljon, már ami a felszereltséget illeti. Hát nálam nem. Kellett nekem beleülni a saját autóinkba (mindkettőbe), az én saját autómat meg még soha nem vezettem, és van ugyebár, amin tanulok vezetni hivatalosan. Ez hirtelen már 4 féle különböző járgány.

Mondtam is az oktatómnak nevetve, hogy na akkor én nagyon tipikus nő vagyok, hogy nem tudok olyan könnyen tolatni, illetve nekem nem megy, hogy olyan fenékizom-gyakorlatot végezzek, aminek a vége az, hogy nem tükörből, hanem tükörből ÉS hátrafordulva tolatok. Nem, nem, kérem, nekem a saját két szemem meg az a három tükör kell, hogy pontosan tudjak tolatni. Ebből következik, hogy ha hátra is kell forgolódnom, akkor én már alacsonynak titulálom magamat, hisz alig érem el a kuplungot. De legalább tudom, hogy ha hivatalosan is jól akarok vezetni, akkor én olyan autót akarok venni magamnak, ami szép nagy hátsó ablakkal rendelkezik. Meg amúgy is szép nagy autó, hogy elférjünk benne. Mert ha én Starbucks kávét akarok inni, akkor bizony leütöm apucit, majd a(z örömükben visongó-ujjongó) gyerkőcökkel együtt szépen bepakolom az autóba és felhajtok Józsánál az autópályára, Budapest fele irányítva magunkat. Gondolom apuci majd olyan félút fele magához térne, és nem értené a dolgot, de egy idő múlva csak megenyhülne, ha közölném vele, hogy tankoltunk és útban vagyunk kávét inni a fővárosba. 😀

Jó, jó, viccet félretéve tényleg megvan, hogy mi az az autó, ami így össze-vissza nézegetve kell. Nem csak kellene, hanem kell is. 🙂 Hátul van jó nagy ablaka, én meg amúgy is ültem már ilyen autóban, amikor Dumaszínházasdit mentünk leskelődni (Aranyosi Petike, Trabarna, meg a nagydarab kopasz…. hú, nem ugrik be a neve :/ volt akkor éppen a Lovardában), de a gyerekek is csücsültek már benne. Apának pedig nagyon jól áll(t) az a darab. Egészen addig, amíg meg nem láttam, milyen, amikor egy iszottnagybatár terepjáróból száll ki. Na akkor úgy gondoltam, kap egy terepjárgányt. Nem, nem háromgyémántost, mert az kicsi, hanem mondjuk egy olyat, amilyennel az exem járkált, és vadráccsal szokták ellátni. Nem olcsó. És nem kicsi. Szóval nem kínai. 🙂 Nekem pedig jó lesz az a fekete járgány, amit most megint kinéztem – már csak azt a cirka két milliót kell előteremtenem, amennyiért belehuppanhatok véglegesen a kormánya mögé.

Nem vagyok bankrabló típus, csalni sem szeretek (pedig időnként muszáj, hogy eldugjam a hirtelen előkerülő veszélyes tárgyat A Baba orra elől), a lottó nyerőszámait sem tudom előre sajnos, így egyelőre még fogalmam sincs, honnan szerzek annyi pénzt, hogy legkésőbb nyárra egy ilyenbe tudjak belehuppanni. Mert ugyebár nem olyan rossz dolog, ha klímás a fenekünk alatt levő járgány az árnyékban 40 fok van nevű hőségben.

Óóó, de el tudnám képzelni, milyen, amikor ezt vezetem (na jó, valójában az automata váltót fogalmam sincs, hogyan szoknám meg), begördülök a sulinál a kis utcába, és amolyan szájleesést produkálna egy-két nagyszájú… ööö… “szuperanya”, majd egy kicsit leszállnának a magas lóról és hajlandóak lennének legalább vissza(!)köszönni, ha valaki rájuk mordul!

 Igazából tényleg elgondolkodtató, hogy én most milyen stílusban is vezetek vajon. Nem mondanám nagymama stílusnak, nem is nőiesnek – na annak egy cseppet sem, mert ha morcos vagyok, elég hirtelen tudok motorbőgetni meg váltani néhány anyázással kísérve; na akkor tudja apa, hogy most ne szóljon hozzám 😀 -, de a nagyon nagy sebességet sem szeretem egyelőre. Bár ez állítólag változni fog. Namost abból kiindulva, hogy Feri a medencés bulin az exemnek odavetette, hogy én x év múlva tetovált vadmacska leszek, ebből viszont csak az egyik fele volt már akkor is valós – nem a tetoválás -, hát nem tudom. Inkább beszállnék egy ilyen járgányba és mennék nyugisan, óvatosan, ahogy szoktam, mintsem tetováltassam magamat.

Vajon milyen is vagyok? Így, 35 fele közeledve azért lehet, hogy tudnom kellene. Valahol mélyen, nagyon mélyen tudom is. Vadmacska vagyok. Egy olyan vadmacska, aki anyatigris. Kardfogú-e? Fene tudja. A szemfogaimat nem hegyeztettem ki, nem is akarom soha. 🙂 Tehát mondhatni egy tipikus, német autóra vágyós, háromgyerekes anyuka vagyok.