Van egy dal. Meg egy másik.

Van egy dal, amit az anyukám énekelt nekem. Anno először egy filmben láttam – Halász Judit főszereplésével -, és nem értettem, miért szomorú közben anyu. Mostanra már felnőttem, és nem bírom megállni a sírást közben. Tudom kívülről, és mégis, képtelen vagyok énekelni, mert a sírás egy olyan dolog, ami megakadályozza, hogy az ember egyetlen árva hangot is ki tudjon préselni magából.

A mai napig előttem van, ahogy énekelte nekem, az arcát is látom, a hangját is hallom – és igazából mindenemet odaadnám, hogy újra magunkhoz ölelhessük.

Nem tudom, hogy a fenébe lett ennyire jó ez a Bródy-Szörényi dal, de nagyon szuper. A hang, a szöveg, minden el van találva. Manapság nem hallottam olyan új szerzeményről, ami ennyire jó lenne, mint amit ez a két ember dobott össze anno. De ők szenzációsak. Alig van olyan dal, amit ők írtak-szereztek, és ne lenne jó. Kicsit gáz, de a mai fiatalok nem ismerik a “zene”, “dal” fogalmát, csak a düb-düb zenét, az értelmetlen szövegeket, amik nagyon-nagyon kevés tartalommal bírnak. Szomorú dolog, legalábbis számomra. Bennem van közben az a dolog is, hogy amerikanizálódik az egész társadalom. Ez alatt csak annyit értek, hogy a kevés tehetséget felmagasztalják, két szóból álló dalszövegeket kiáltanak ki slágerré, és ezt játsszák a rádióadók.

Nem, nem azt várom, hogy holmi Hajmási Péter, Hajmási Pál szóljon éjjel-nappal az autókból, de egy pici, egy minimális értelemmel bírjon már az a dal, amit lejátszik a rádió. Mert oké, hogy csak háttérzenének kell az irodákba, az autókba, stb., csak könyörgöm, ne essünk át a túlsó felére a dolgoknak, hogy nulla értelem, de állandóan bömböltetjük a semmit.

De! Ami igazán elkeserített (félig-meddig), az egy olyan dal, amit az Euroviziós Dalfesztiválon hallottam-láttam igazán először – persze hallottam előtte is az autóban -, de akkor azt mondtam, hogy ennek az angol változata kell. Így akármennyire magyar vagyok, csak az angolra mondom, hogy jobb, mint a magyar. Hozzáteszem, hogy nem csípem Kállay-Saunders Andrást, mert nem tartom jó ötletnek, hogy egy külföldi (tudom, van magyar felmenője, de USA-beli) ember fut be Magyarországon… na mindegy, hagyjuk, a dal a lényeg. Mert az a dal egy olyan dal, ami ténylegesen megmutatja, hogy mi van ma Magyarországon, egyes családoknál. Ami – valljuk be – jóval több, mint amennyi nyilvánosságra kerül. (Én sem tudom egy kezemen megszámolni, hányszor, mégse tettem feljelentést soha, mert nincs értelme a jövőre nézve. Van itt is átmásolva egy eset.) Ezért van, hogy nem a magyar, hanem az angol változatot linkelem be ide. Annak jobb a szövege. Az angol szövegben sokkal jobban kijön a dal valódi értelme. 

Ha tetszett, keress a facebookon is!