Átéltem életem nem első mentését, de hogy én azért hirtelen fékezzek – az oktatóm legnagyobb… mondjuk úgy, hogy kellemetlenkedésére és csodálkozására -, na az még nem volt. Történet a következő:
Én, mint tanuló vezető egészen nyugodtan tartottam a huszas tempót, hogy jobbra kis ívben kanyarodni kell. Egyirányú utcáról. Nade! A földön egy bácsi hevert – az úttesten -, a lába nem volt fent a szegélyen, a csomagja mellette, a szemüvege és kulcsai szintén a földön, alatta meg vértócsa. Hmmm.
Szóval satufék. Oktatót kiparancsoltam (! 😀 ) a járműből, hogy menjen oda, nézze meg, mi a helyzet. Oktató kénytelen-kelletlen odament, közben egy motoros is érkezett, aki a másik oldalról az útra merőlegesen inkább leparkolt. Oktató – fene tudja, miért -, név, életkor helyett azt kérdezte, hogy “Bácsi, segítsünk?”. Basszus, látszódott rajta, hogy nincs magánál, hogy a bánatba ne segítsünk?! 😮 Szóval Dedóvó Házirobot mobilt kézbekap, 104-et tárcsáz. (Nem, nem vagyok hajlandó foglalkozni a 112-vel, hallottam a dilettánsaikról, mekkora barmok!) Bácsi még mindig nincs magánál. Megjelent egy kb. 50-60 év közti magas emberke – ejj, de hasonlított ő is az ex… vőlegényemre! -, kiderült, hogy a bácsi a szatyrával azért próbált karistolni meg magyarázni, hogy hús van benne és azt be kell tenni a hűtőbe. (A hús hőmérsékletéből kiindulva vagy nem hűtőben tárolták előtte, vagy már jó ideje kint lehetett onnan, mert kézmeleg volt a szatyor.) Hirtelen megjelenő férfi elvitte a cók-mókot, visszahozta a kulcsot. Mentők közben: elakadásjelzőt ki, steril gézt alá az elsősegély dobozból, stb. Rendben. Oktató hirtelen ötlettől vezérelve rágyújtott. (Majdnem rászóltam, hogy basszus, most ne már!) Ott álltunk négyen a bácsinál, akit fel akart az oktató ültetni – nem tudom, miért, hiszen nem lehet kizárni a gerincsérülést vérző fejnél -, sikertelenül. Bácsi vissza-visszahanyatlott.
Kevéske beszédéből sikerült kihámozni, hogy 74 éves és megmerevedett a lába, amikor fel akart lépni a szegélyre, sikertelenül, mert visszaesett. Jó nagyot ráadásul. 🙁 Próbáltam a szemét takarni – verőfényes napsütés, pont a szemébe! -, hogy a fény ne zavarja, mondtam, hogy ne aggódjon, jön a mentő, semmi baj nem lesz, beütötte a fejét, vérzik – nem kicsit :/ csak ezt úgy nem akartam közölni vele, hogy kb. fél dl vér ott alvadt már alatta a földön, ősz haja szintén sötétlett -, a mentők majd lekezelik a sebét és fog tudni finomakat főzni vacsorára. Kibújt belőlem a gasztroblogger 😀
A mentők megjöttek, de előtte jött egy nő is, aki egészségügyisnek mondta magát, de annyit kérdezett a bácsitól csak, hogy hogy hívják, van-e betegsége, szed-e gyógyszert, majd elhúzott, mint a vadlibák. Kedves tőle. Na de mindenesetre megtudtuk, hogy valamilyen gyógyszert szed, 6 szemet egy nap a vérnyomására. Ahogy elnéztem a kezét, hát, jócskán leeshetett a vérnyomása mellett a cukorszintje is, mert hófehér, zöldes és jéghideg volt a keze, a bal kezén a kisujja minimum megzúzódhatott, ha nem tört el, mert elég szépen dagadt befele.
Nem tudom, mi van a bácsikával azóta, mert az oktatóm hessegetett el onnan, hogy menjünk-menjünk, de remélem nincs komolyabb baja. Agyrázkódáson kívül, mert az tuti lett.
Hogy mióta feküdhetett ott és hány autó ment el mellette? Ki tudja?! Mindenesetre nem volt annyira friss az a vér a feje mellett-alatt, hogy azt higgyem, egy-két perccel az elesése után értünk oda. Miért mondom azt, hogy életmentés volt? Mert úgy feküdt a földön, hogy ha egy idióta jön nagy sebességgel, olyan könnyedén keresztülbiccen a fején a bácsinak, hogy az csak na – és mivel tele van a környék fekvőrendőrrel, még fel se tűnt volna neki, hogy nem fekvőrendőr, hanem fekvő ember került a kocsi alá.
Nem semmi történet 🙁