Mert mi is a tánc? Egy testet-lelket átmozgató, csodálatos tevékenység, ami után az ember agyában felszabadul egy jó adag boldogsághormon, ami azért nem olyan rossz dolog. A Wikipédia így definiciálja:
A Nemzetközi táncnap vagy A Tánc Világnapja április 29-én van. Ezen a napon az UNESCO egyik tagszervezetének, a Nemzetközi Táncbizottságnak a felügyelete alatt minden évben a világ mindenféle táncát megünneplik.
Az ünnepet 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének egy részlege, a Nemzetközi Táncbizottság hozta létre. Időpontját Jean-Georges Noverre francia táncos és balettművész születésnapjára rakták.
A Nemzetközi táncnap céljai közé tartozik a tánc népszerűsítése az általános felfogásban, és hogy arra ösztönözzék a kormányokat, hogy minél nagyobb teret szenteljenek a táncnak az oktatási rendszerben az alapfokú oktatástól egészen az egyetemig.
Míg a tánc az emberi kultúra része annak történetének kezdete óta, hivatali jelenléte ehhez mérten világszerte alacsony. Prof. Alkis Raftis, a Nemzetközi Táncbizottságnak az elnöke 2003-as táncnapi beszédében ezt mondta: „A 200 ország felének hivatalos szövegeiben nem is esik szó a táncról, s ennek a művészetnek a támogatására nincs külön alap létrehozva.”
A 2005-ös táncnapi események az alapfokú oktatásra koncentráltak. A CID konzultációkat kezdeményezett annak érdekében, hogy ezen a napon minden iskolában írjanak esszéket, rajzoljanak képeket a táncról, táncoljanak az utcákon stb.
2006-os beszédében a CID elnöke társaságok létrehozatalára buzdított, hogy jobban érzékelhető legyen ez a műfaj is a törvényhozók, a pénzügyi élet vezetői és a közvélemény előtt. Ahogy ő fogalmazott: „Világ táncosai, egyesüljetek!”
A 2007-es nemzetközi táncnapot a gyermekeknek címezték.
Mi egy művészeti (elsősorban táncművészeti) iskolába járunk. Gondolom máshol is, de nálunk igen nagy előszeretettel emlékeznek meg erről a napról, beöltözött táncosokkal és flashmob módon egyaránt.
A világ talán legjobb néptánccsoportjának utánpótlás csoportjának egyikébe jár a nagylányom, a kicsim is lassanként készül rá. (Kiváló minősítést kapott a nagy csapat.)
Az egyik legjobb dolognak tartom magát a táncot, úgy, ahogy van egészében. Mert testet-lelket vidító dolog, az meg, hogy közben énekelnek is, elég jól edzi az immunrendszert.
Én nem néptáncoltam, soha nem szerettem. A nagylányom néptáncol, 7 éves kora óta, és imádja. (Ő örökölte a néprajzkutató vénát, mert van a felmenőim közt olyan is :D) De amit művelnek a színpadon, hát az előtt le a kalappal! Én, aki nagyon-nagyon magas szintet várok el (kiskoromban belémnevelték a suliban), őszintén ledöbbenek egyik-másik előadásukon, hogy mennyire profik. Igaz, ez a néptánc tanáruknak köszönhető, mert elég jó néptáncosokat nevelt ki és adott át a NagyBocskainak.
Közel másfél évtizedet az életemből kórusban töltöttem. Az ott szerzett tudást később is tudtam alkalmazni, mert egy-egy ilyen “lenézett” műfaj bizony komoly fizikai és mentális “ott-létet” követel. A nagylányom még a mozgást is megtanulja hozzá. Tény és való, hogy sokkalta látványosabb egy Virágkarneválos, pl. Valceres előadás, mint a néptánc, de hasonlítsunk össze egy drámát és egy musicalt (pl. a Hamletet és a Macskákat), és ha megpróbáljuk mindkettőt előadni, legalább egy pici részletét, rájövünk, hogy mi a különbség a társas/versenytánc és a néptánc közt.
Mert az, hogy nagyon precízen végigmondjuk a “Lenni vagy nem lenni” kezdetű monológot, egészen mást jelent, mit hogy egy élő zenekarral táncolni és énekelni, közben nyolcvanhat helyre egyszerre koncentrálunk és nem esünk ki a ritmusból, nem mindegy, hogy a kilencedik alsószoknyát mennyire keményítettük ki előre, és hogyan, milyen módon mozdul a zene ritmusára. Az nekem igazi meglepetés volt – bunkó nagyvárosi létemre -, hogy létezik a farpárna, amitől úgy áll ki a néptánc szoknya alja hátul. A versenytáncban is volt persze sok-sok emelés, ugrás, forgás – akár a cha-cha akár a szamba kerül elő -, de ott nem kellett énekelni is hozzá. Mert az énekléshez is kell egy jó kis képzettség. Anno 3 éves koromban kezdtem el tanulni Rimóczy Éva néninél, és kb. 12 éves koromra mondhattam, hogy igen, tudom, mindent tudok. Napi edzéssel. Meg plusz heti egy alkalommal délután is volt másfél-két órás próba. Plusz a fellépések előtt plusz próbák.
Tisztán, ritmusra, kellő hangsúlyozással, trillázással, és torokból énekléssel kell végezni a néptánc közben a mozdulatokat. Aki nem hiszi, mennyire nehéz munka ez, az pl. kezdjen el egy Rubint Rékás Alakreform edzést, és a 20. perctől kezdve álljon neki énekelni pontosan, miközben ugrál, húzgálja a lábát felfele, guggol, stb. Ja, és tegyük hozzá, hogy azért a csárdás közben elég gyorsan el lehet szédülni, ha nem úgy fordítjuk a fejüket, mint ahogy kell.
Persze a táncnak rengeteg, mostani, divatos változata van, többek közt a hip-hop és a rap. Mivel ezek távol állnak tőlem, nem tudok róluk írni. 🙂
Fogadjatok tőlem szeretettel pár fotót, ami ugyan nem mai, de a néptáncot mutatja be, amit a kiváló minősítéssel rendelkező Bocskai Néptáncegyüttes – és utánpótlás csoportjai – műsorán készítettem/készítettünk.
