Nagyon sok édességet csináltam az utóbbi pár napban, így muszáj volt már egy sós nasit is készítenem. A friss sajt ott volt a hűtőben, lassanként lejáró szavatossággal, úgyhogy fel kellett használnom. De nem sajttortához. Az édes. Nem is kicsit. A túróból már túrós táska készült – leveles tésztából -, úgyhogy amiatt sem tudtam túrótortát csinálni. És akkor jött az isteni szikra! 🙂 Miért ne lehetne a pogácsába is tenni friss sajtot? A tejfölhöz úgyis hasonló az állaga.
Tehát megszületett a friss sajtból készült nemzetközi pogácsa. 🙂 Miért is nemzetközi? Mert ugyan magyar a sajt, amiből készült, legalábbis az egyik, de a másik francia. Laktózérzékenyek – mint pl. a picikém is – NE fogyasszák, mert tele lesznek pöttyökkel, és más allergiás reakció is ki fog jönni. A hozzávalók egy része persze lecserélhető laktózmentes-, ill. tejmentes hozzávalóra, de nem minden, így nehéz lenne összeállítani ennek az allergiás változatát.
Most a teljes bögrével mértem, ami 250 ml-es mércét jelent.
Hozzávalók:
Elkészítés:
* A sajtot úgy csináltam, hogy a kávédarálóba tettem a kristálycukrot és a sajtot és elindítottam. Így lett annyi porcukor, ami pont elég a pogácsába való élesztő felfújásához és a sajt is por állagú lett.
Ha tetszett, keress a Facebookon is! Ott napi érdekességeket, játékokat találsz.