Ma megkaptuk azt az újságot, ahol szerepel az a rövidke interjú, amit készítettek velem hétvégén. Mint a Macskafogó 2-ből is tudjuk: az újságírók mindig hazudnak, ami most – fogalmazzunk így: – téves következtetés volt inkább. Mert ugye hát ott a gyűrű az ujjamon, de egy szóval nem mondtam szegény riporternek, hogy rendelkezem férjjel is! Hát igen, ezek szerint még mindig az az elvárt dolog, hogy három gyerekkel már illene összeházasodva lenni a szülőknek. Apa persze közölte, hogy ha nekem ennyire nem tetszik, hogy őt a férjemnek titulálták, akkor ő bizony nem fog elvenni (amúgy sem akart igazából, de sebaj, legalább most ki is mondta).
Erről a beszólásáról azért eszembe jutott egy réges-régi iromány, ami nekem otthon megvan eredetiben, de most rá is kerestem, hogy kb. 60 évvel ezelőtt mi volt az elvárás a feleségektől. (Khmm, nem vagyok feleségtípus, nem fogom be a számat, a gyerekeim sem rávehetők, hogy ha végre látják apucit, akkor csendbe legyenek.)
Készítse el a vacsorát időben. Már reggel tervezze meg, vagy akár
előző este, hogy a férjét finom vacsora fogadja amikor hazaér a
munkából. Így adja tudtára, hogy gondolt rá, amíg ő dolgozott és
gondját viseli a szükségleteinek. A férfiak többsége éhes amikor
megérkezik a munkahelyéről és a kedvenc ételének elkészítésével
kielégíti a meleg fogadtatás iránti vágyát.Készüljön fel a fogadására. Pihenjen 15 percel az érkezése előtt, így
ön friss és üde lesz amikor megérkezik. Igazítsa meg a sminkjét,
tegyen szallagot a hajába és nézzen ki frissen. Az ön férje sok időt
töltött a munkahelyén fáradt emberek között.Legyen érdekes és vidám. A munkanapja unalmas volt és szüksége van egy
kis szórakozásra és az ön egyik kötelessége, hogy ezt biztosítsa.Csökkentse a zajt. Amikor a férje hazajön a munkából kapcsolja ki a
háztartási berendezéseket és mondja meg a gyerekeknek, hogy ők is
csendesedjenek el.Legyen boldog, hogy láthatja őt. Melegen mosolyogjon rá és mutassa ki
őszinte vágyát, hogy teljesítse a kívánságait.Halgassa meg amit mondani akar és még ha Önnek is sok mondanivalója
van számára ne tegye azt közvetlenül a hazaérkezését követően. Először
ő beszéljen, biztosan fontosabb dolgok kavarognak a fejében önnél.Ne zavarja.
Ne panaszkodjon, ha a férje későn érkezik haza, vagy ha este el akar
menni vacsorázni ön nélkül. Vita helyett próbálja meg megérteni,
mekkora nyomás alatt van a munkája miatt. Amikor otthon van, biztos
pihenni és ellazulni szeretne.És végezetül ne tegyen fel szükségtelen kérdéseket és ne gyanakodjon
az ítélőképességében vagy feddhetetlenségében.Ne felejtse el, hogy ő a ház ura és mint olyan mindig keresztülviszi a
saját akaratát becsületesen és igazságosan.És jegyezze meg, a jó asszony tudja, hol a helye.
Ki tudja, lehet, hogy ez a tipikus jó asszony-felfogás tartotta össze a házasságokat? 😀
Hmm érdekes felfogás volt 🙂
Az. Meg a félelem. Meg az egykeresős családmodell… amúgy jól szórakoztam, köszi. 🙂