Mostanra úgy érzem, semmit nem tudok. Mint a tipikus vizsga előtti időszak az egyetemen. Persze nem rossz az oktatóm – mostanra szinte megszerettem -, együtt nézünk nagyokat egyik-másik sofőrön, hogy mégis mi a fenét csinál, de az, hogy két-három hét múlva vizsgázok… na ez egy kicsit hirtelen és meredek, holott már várom, hogy én vihessem a gyermekeimet kalandozni, hegyek-völgyek közé. Mert én vagyok az anyukájuk, akiben megbíznak. (Bár én is bíznék magamban! :D)
Azt tudom, hogy van egy-két kereszteződés, ahova ha csak lehet, eszem ágában sincs bekóvályogni, mert az, hogy balesetveszélyes, egy elég enyhe kifejezés rá. (Most így kapásból a mait tudom mondani: Hadházi útról a Nyíl utcára – na neeee!) Azt is tudom, hogy csúcsforgalom közeledtekor minden, csak nem biztonságos egyik-másik fő útvonal a városban, legalábbis kezdő vezetőként.
Megvitattuk, hogy amit én kinéztem magamnak/magunknak autót, az pontosan és tökéletesen megfelelő arra, amire szeretném használni: gyerekek bepakolása és fuvarozása suliba, néptáncra, és így talán eljutnék akár késő este is boltba – ha máshova nem, a város közepébe, mert ott legalább van egy bolt, ami este 10-ig nyitva van hétköznap. Megint belezúgtam egy autóba. Azt tudom, hogy tapasztalatom alapján nekem inkább dieseles autó jön be, mint benzines. Tanulni-vizsgázni dízelesen megyek, apáé benzines, és hiába hasonló a két járgány motorilag, ég és föld köztük a különbség. Batár nagy járgánnyal járok az álomautómhoz képest. Azaz az el nem rugaszkodott álomautómhoz. (Peugeot 206, cseresznye színben) A régi nagy álmom egy 5-ös bömös, de hát azt huszonmillió alatt nem lehet megkaparintani, amik meg eladóak, olyan állapotban vannak, hogy nem harmincezer a helyrehozatali költségük.
Álomautó 🙂
A bicajosokat szeretném elkerülni vizsgán, ez is tuti. Ma is olyan helyzetbe kerültem, hogy azt se tudtam, most mi legyen: én feltartottam a forgalmat, az úttest majdnem közepén előttem araszolt egy bicajos, mellettem záróvonal, mögöttem és a belső sávban sor. Érdekes volt… a bátorsága a bicajosnak meg méginkább. Mert mi három lámpával arrébb már több másodperce álltunk a piros lámpánál (balról pont fordultak elénk zöld lámpánál), ő meg nyugisan, tőlünk balra (tehát a belső sávban) behajtott a kereszteződésbe. Mindig hallottam, hogy a bicajosok életveszélyesek az autósok számára, mert értelmetlenül, következetlenül vezetnek, össze-vissza, de hogy a piros lámpát és a saját sávját figyelmen kívül hagyja…?! Döbbenten néztem az oktatómra, hogy mégis mi a bánatot csinál ez a…? Csak annyit mondott, hogy hiába fotózzuk le mi, vagy traffipax, mivel nincs rendszáma, nem lehet elkapni, megbüntetni, stb. De basszus, nő létére ennyire közveszélyesen vezetni?! 😮
Mennyire vártam már, hogy vezessek! Vagyis hogy élőben vezessek, egyedül. Most meg félek. Nem tudom, miért, mitől, de félek. Persze még egy-két-négy-hat-nyolc-tíz óra van addig, de ahogy elnézem, ötvenpár óra vezetés után mindenki megy ennél az oktatónál vizsgázni. Persze nekem itt vannak az elvárások is apuci és a családja részéről, nekem az ismerősi körtől, hogy “még mindig nincs jogsid?”. Kérdés, mi lesz, ha már ott tartok, hogy de, van jogsim. Mert egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy az autópályán kívül én a reggeli csúcsban neki merek majd indulni a két város közti távolságnak. Félek. Egész konkrétan félek. Hülyék, nemnormálisok vannak az utakon, nekem pedig három gyerekem, aki hazavár – vagy éppen hátul ül -, és azért tudok én is csúnyán nézni, meg a középső ujjamon levő, majdan frissen lakkozott körmöt mutogatni, jobb hangulatomban cicukázni. (Erre rájött az oktatóm is :D)
Az egyik ilyen, mai cicukázásom után megvitattuk, hogy nekem egyébként a 206-os tökéletes lenne, mert neki is ilyen volt, és imádta. Ő is határozott, én is tudok az lenni. (Nem egyszer szólt már rám, hogy egy kicsit nőiesebben kéne vezetni, nem így.) Fogyasztásra azt mondta, hogy bolhavesényi, mert 4-5 litert evett az övé. Speciel az a mennyiség pont jó lenne, azt hiszem. Így nem sokat költenék rá. A kis utcákon pedig, ahol nekem majd haladnom kell, nem nagy a forgalom, a hely pedig elég kevés, szóval a bömös ott nem játszana. 🙂 De azért ha nyernék a lottón, lehet, hogy csak úgy, játékszerként vennék egyet, hogy majd apa vezesse, amikor elmegyünk a hegyekbe kirándulni. 😉
🙂