Vajon mit akar a gyerek?

Sokfelé szerteágazó gondolatmenetek birtokában vagyok, de pár dolgot nem tudok egészen egyszerűen megérteni. Vagy ténylegesen meg tudok, csak nem akarok? Nem tudom.

De azt igen, hogy nagyon boldogan el tudom nézegetni a pici fiamat, miközben eszik. Aztán igen furcsa fejet tudok vágni, amikor a “Gondolkodó” pofiját veszi elő, és kiderül, miért is: szerinte a málnás meggylevest darabokra kell szedni, széttrancsírozni a kanál szár részével, a tetejére fordított Mikiegeres tányérra pakolva hatalmas nagy gondolkodással párosítva, és olyan precizitással, amit nem is tudom, mikor láttam legutóbb, de hogy csak mérnök vénával rendelkező embernél, az tuti!

A miértre sok-sok választ lehetne kreálni, köztük szerepel egy-két tanult dolog is, hogy a kreativitását fejleszti, a finommotorikát, az észlelést-ízlelést tökéletesíti vele, a színekkel ismerkedik, a kontrasztokkal, a mit és hogyant is tudja hasznosítani ezzel… egyszóval nagyon sok dolgot. Miközben én nem tudom eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek rajta, de mindenesetre a második gondolatom az, hogy a gyerkőcöt le kell fürdetni, mert a meggy azért savanykás és kimarja a pocakjának a bőrét, valamint tök jó, hogy van olyan mosószerem, ami kiszedi a meggyfoltot a környéken levő konyharuhából – amit szintén ért az a megtiszteltetés, hogy a drága gyermekem összemaszatolta a meggyes kacsójával.

De hogy valójában mit is akart – nos ez az, amire tulajdonképpen az enni szó nem lehet válasz.