Amikor nincs Isten

Kb. egy hete egy ismerősöm kért, hogy segítsünk egy ismerős kislányon, mert most derült ki derült égből villámcsapásként, hogy leukémiás. Az egyik közeli nagyvárosban éltek, strandoltak, aztán a kislány megfázott egy kicsit, és készítettek egy vérképet neki. Nem tudom a pontos részleteket, csak hogy ténylegesen egyik napról a másikra az ő városuk kórházában találták magukat, majd onnan hozzánk, Debrecenbe irányították őket, ahol kemoterápiát kapott.

A fotón egy csodacuki, szöszi kislány mosolygott, csuris hajjal, a nyakán hatalmas kötéssel, ami alatt az infúzió bekötése lehetett valószínűleg.

Folyamatosan láttam, hogy gyűjtik a ruhákat, kupakokat, pénzt nekik, mert azért nem 100 Ft az út az otthonuk és a debreceni klinika közt, mi is beszálltunk a gyerekekkel, ruhákat pakoltunk, a konyhánkban pedig ott van, zacskóba rakva a műanyag üvegekről a kupak. Felforgattuk az egész házat miatta, a kukát kipakoltuk.

A kislányom csak annyit értett, hogy le kell szedni az összes műanyag flakonról a kupakot és zacskóba tenni, a nagylányom pedig – mivel az ő egyik iskolatársa is leukémiás – értette, hogy miről is van szó. Az viszont megdöbbentette, hogy egy, az ő kistesójánál is fiatalabb gyerek beteg lehet. Feltett egy kérdést, amitől se köpni, se nyelni nem tudtam: mit tennék, ha őróla derülne ki, hogy rákos? Nem, nem tudom hirtelen. Az első biztosan az lenne, hogy megőrülnék. Mert az én gyerekem nem lehet beteg!

Hasonlóan gondolhatta a kislány anyukája is, hogy mégis miért? Miért az ő kislányát érte a baj? Miért az ő gyermeke lett beteg?

De tegnap… fekete lett az éjszaka. Ugyan nem ismertem őket személyesen, de ez a bejegyzés totálisan lehangolt, amit találtam: “a kislány akit kitettél, ugye rosszul gondolom????? Mondd hogy rosszul….” Ekkor már sejtettem, hogy valami nagyon rossz történt. Annyira nagyon rossz, ami ép ésszel felfoghatatlan: egy húsz(!) hónapos kislány, két héttel a betegség kiderülése után átköltözik az angyalokhoz? Na neeee! Ilyen nincs! Hiába mondják, hogy angyalra van szüksége a Jóistennek odafent, azért hív magához egy kisgyereket, és tényleg, szó szerint ez a kislány angyali szépségű, de akkor is, ilyet hogy engedhet meg az, aki elvileg szeret minket, vigyáz ránk odafentről???

Mégis hogy lehet egy betegség ennyire rosszindulatú, ennyire gonosz, hogy egy picike kislánnyal végez pillanatok alatt? Hogy nem vette észre az orvos hamarabb? Miért csak az utolsó pillanatban mutatott jelet, hogy ő tulajdonképpen elfoglalta szegény kicsi lány szervezetét és nem hajlandó onnan távozni önként?

Nem tudom elfogadni. Elhinni sem akarom. Az agyam nem képes ilyet befogadni, hogy egy ennyire szép, mosolygós kislány pillanatok alatt elmenjen.

Ég veled, kicsi Laura!