Paprikás krumpli. Vagy tészta. Vagy lecsó. Valami.
bopci blog
Nem túl rég történt az, hogy gyakorlatilag egy árva petákunk nem volt, enni pedig kellett. Most is hasonlóan vagyunk, bár van a hűtőben étel, de… valahogy mégsem megy az összedobás, legalábbis olyan formában, amit meg is esznek a gyerekek. Valószínűleg érzik, hogy egy hónap múlva már kezdődik újra a suli, és vissza kell állnia a pocakjuknak a krumpli-tészta-rizs alapú étrendre. Bár én nagyon nem szeretem az olyat…
Szóval elővettem a kitalált ételt, mert igazából nem lehet ráfogni, hogy paprikás krumpli, sem hogy slambuc, de még lecsónak sem mondhatom. Mert mind és egyik sem.
Az ára nagyjából 3-400 Ft körül mozog, ha utánaszámolok, bár nem teszem inkább. 🙂 Mert én most csak kiugrottam a veteményesbe, és lekapdostam a paprikát, a paradicsomot, felástam a hagymát és a krumplit… és ennyi. Mindenből egy kevés kell bele. Tökéletes, ha van vagy két négyzetméternyi veteményeskertünk.
Paprikás valami bopci módra
Hozzávalók:
1 ek zsír
1 ujjnyi füstölt szalonna
6 nagy szem újkrumpli
5 db kisebb méretű paprika
3 db paradicsom
1 db vöröshagyma
5 db (füstölt) virsli
kb. 10-12 dkg lebbencstészta (1 tojásból és 25 dkg lisztből is meg lehet gyúrni, azt pedig kettévenni; pont ugyanilyet árulnak kb. 300 Ft-ért a boltokban eg 250 g-os zacskót)
A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk. (Igen, tudom, hogy a klasszikus paprikás krumplinál hosszára kell vágni, nem kockára, de ez nem a klasszikus, én meg formabontó vagyok mindenben.)
A vöröshagymát felkockázzuk, egy ek zsíron megfuttatjuk a felkockázott füstölt szalonnát, rádobjuk a hagymát, üvegesre pároljuk, majd jön a csíkokra vágott paprika, erre pedig a krumpli, aztán a só, a pirospaprika, a bors, a fokhagyma. Felöntjük két nagy pohár vízzel. Ha felforrt az egész, hozzáadjuk a karikákra vágott virslit és a lebbencset. Újra felöntjük vízzel, hogy ellepje és készre főzzük.