Tegnap, amikor érte mentem a kicsi lányomnak, nagyon megdöbbentett az óvó nénink. Kezdte, hogy ugye tudom, hogy most már nagy csoportos a kincsem, és ilyenkor van a felmérés… igen, tudom. Csak azzal nem vagyok eléggé tisztában, hogy mennyire okos és ügyes és… tökéletes, na. 🙂
Mert nálunk a gyerekek nagy része azért a biztonság kedvéért iskola helyett ovi-suliba megy. Ami tulajdonképpen az iskola-előkészítő, a nulladik osztály (és a mostani oktatási törvények mellett én 100 %-ig biztos vagyok abban, hogy az itt tanultak alapján könnyebben megy minden gyereknek az első osztály, hisz előre megtanulják, ráadásul biztosan az alapokat).
Nem tudok elég hálás lenni érte, hogy itt létrehoztak egy ilyen ovi-suli nevű dolgot. Egyszerűen fontos. És kell. Mert egy nagycsoportos, aki nem iskolaérett a hivatal szerint, az nem nagycsoportosra visszaminősítendő, hanem egy átmeneti állapotba, hogy már nem ovis, de még nem iskolás.
Amikor valami nagyonokos ember kitalálta, hogy elég csak egy ovi-sulis csoport ide, hát az jó nagyot tévedett. Mert nem elég. Mert a gyerekeknek szükségük van rá ebben a feszített tempóban, amit a mai iskolarendszer diktál. Mert van olyan, hogy valaki annyira megszeppen szeptemberben, hogy lemarad pár napra az iskolában – és utána nem tudja behozni a lemaradást. Képtelenség. Van egy napja rá a gyereknek, hogy 3 (három!) új betűt megtanuljon pontosan leírni?! És ha 39-40 fokos lázzal beteg éppen? Ki tanítsa meg neki hirtelen? Felgyógyul a lázas állapotból, és egyből azzal kezdjük, hogy kisfiam/kislányom, tök jó, hogy egészséges vagy, legyőzte a szervezeted a betegséget, na akkor merítsük ki az utolsó energia tartalékokat is a szervezetedből?! Lássuk, képes vagy-e megtanulni két nap alatt 15 betűt, amiket eddig nem tanultál soha, én meg már nem tudom, hogy kell megtanulni, rajzold utánam! Persze, a többieknek volt rá 5 napjuk, de neked nincs annyi, mert te beteg voltál, küzdöttél, hogy életben maradj, hát most küzdj azért, hogy bele tudjuk verni a kobakodba ezt a sok tanulnivalót – aztán egész életedben folytasd is így! Hát ezt nem akarom, hogy így járjunk!
Fotó: divany.hu
Egyetlen “reményem”, hogy aki volt a nagylányom ovi-sulis tanárnénije/ovisnénije, az most már az iskolánkban tanít, és pont most fog elsősökkel kezdeni – ha lesz megint 3 db elsős osztály. A másik tanár néni az a tesi-matek szakos tanár néni a párosban, aki akkor volt a matektanár nénink, amikor a nagylányomnak ment a matek. (Aztán balesetezett, és nem csak az én lányom, hanem az osztály hatalmas hányada lecsúszott matekból.) Tehát olyan rosszul csak nem tanította! 🙂 De ezzel a remény ki is fújt. A másik tanár néni, aki elvileg indul – na ahhoz nem engedem a kicsi lányomat, akkor inkább másik iskolába viszem! (Név nélkül mondom: s-á-r-k-á-n-y!)
Fotó: matrozkepzo.blogspot.com
Az mindenesetre hirtelen mellbe vágott, hogy a kicsi lányomat már előre alkalmasnak ítélte az óvó nénink az iskolába. Egyrészről persze, örülök neki, de nemrég volt még picike! Apró, kicsi, gyűrt fülű szöszi baba, csodaszép, hatalmas kék szemecskékkel – most meg olyan Nő, hogy győzzem felszedni az államat a földről, ahova zuhan.
Ráadásul már a pici fiamat is várják szeretettel. Igaz, hogy 2 éves és 4 napos összesen a drágám, de – hogy, hogy nem? – sejti az óvó nénink, hogy ő is okos, ügyes, és öröm vele játszani, együtt lenni vele, figyelni csak a mozgását, a nézését, a puszta létét. 🙂 Jól sejti. 🙂
Tehát készüljek fel rá, hogy nekem újra dolgozó (azaz munka nélküli) nővé kell válnom? Hajj, nem fűlik hozzá a fogam. Inkább kiváltjuk a vállalkozóit apával és valamibe belekezdünk!
🙂