Az én Hajdúsági babgulyásom

A gulyás alapvetően marhahúsból készül. Most tehát marhahúsos étek következik. Az a tipikus, “megáll benne a kanál”-fajta, amiből egyszerűen nem lehet eleget enni. Igaz, elég sokba kerül az alapanyaga (tehát nem kicsit drágább, mint a krumplis tészta), de megéri. Mi palacsintát szoktunk utána enni. Nem is tudom, miért, de ez a “kötelező” második fogás utána.

A dédpapám hajdúsági. (Igen, itt, az isten háta mögött született és nőtt fel egészen 9 éves koráig, amikor elindult mezítláb Debrecenbe, ott szakmát tanult, és mester lett belőle.) A következő leves a nagymamámtól származik, amit a dédmamámtól tanult, aki a dédpapám szája íze szerint főzött. Igaz, a sparhelten, de főzte ő is.

Voltam olyan szemtelen, hogy átültettem a mai, modern korba az elkészítést, és ránéztem az órára, hogy mi mennyi idő alatt készül el. 🙂 Anno jó sokáig főzték, most, a felgyorsult társadalomban viszont nincs idő rá, hogy az ételek íze igazán kijöjjön, így marad a gyors étel, mint megoldás.

Hajdúsági babgulyás

Hozzávalók:

levesbetét:

Elkészítés:

A marhahúst felkockázzuk. Egy nagy edény aljába tesszük a kockára vágott füstölt szalonnát, üvegesre hevítjük, erre kerül a kis kockákra vágott vöröshagyma, majd miután ez is üvegesre párolódott, következik rá a marhahús. Ezt egy kicsit tovább kell tartani, mintsem fehér legyen. Szinte meg kell pirítani a húskockákat. Lehúzzuk a tűzről. Megszórjuk ételízesítővel és pirospaprikával, alaposan összekeverjük, és úgy tesszük vissza a tűzre. Innentől kezdve marad kis lángon, hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott paprikát, a negyedelt-nyolcadolt paradicsomot, a kockára vágott répát és gyökeret (szárával együtt), kockákra vágott krumplit, felkarikázott kolbászt (ha áztatott babot használunk, akkor azt is most tesszük bele), borsot (aki szereti: erőspaprikát), fokhagymát, összeforgatjuk, felöntjük bő két liter vízzel, és kis lángon főzzük. Kb. egy óra múlva megnézzük a húst, megfőtt-e. (A konzerv bab most kerül bele.) A tojást a liszttel és kevés vízzel összekeverjük és nokedliszaggatóval vagy kiskanállal pici golyókat formázunk, amit a levesbe teszünk, és kb. 20-30 percig tovább főzzük.

Címkék: , , ,
Tovább a blogra »