Eltűnésem oka: vizsga pipa! :)

Hát végre, sikerült! 🙂 Most már hivatalosan is róhatom az utakat, ott, és úgy, ahol és ahogyan én akarom. Vénségemre megszereztem a jogsit 😀 Nem volt könnyű menet. Nem azért, mert hülye vagyok, vagy béna, hanem mert több hónapot hagytam ki – és kénytelen voltam oktatót váltani. Mondhatjuk úgy is, hogy nem én tehetek róla, hogy eddig húzódott.

A végére ahhoz az oktatóhoz kerültem, akit a párom akart nekem eredetileg. (Így, utólag bánom, hogy kötöttem az ebet a karóhoz, hogy de mert az első oktató azt írta a bemutatkozójában, hogy ő azzal is megszeretteti a vezetést, aki nem saját jószántából, hanem kényszerből kell, hogy jogsija legyen, én kitartottam mellette; túl sokáig.)

Tök jó fej az illető. 🙂 Környékbeli, családos, makacs, és tud dicsérni. Igen, ez alapvető különbség köztük. Volt olyan, hogy olyan helyről hoztam ki az autóját, ahonnan azért neki sem lett volna könnyű – főleg, ha T betűs az illető, aki a kormánynál ül.

Mit mondjak, ennél az utóbbi oktatónál igen, mondhatni baráti lett a viszony. Én dumálok vezetés közben – cicukázok anyázás helyett 😀 -, és nem bánta, azt hiszem. Sőt, megkérdezte, hogy mi újság otthon, a gyerekekkel mi van, hogy érzik magukat, és ő is beszélt a sajátjairól. Mondjuk úgy, hogy ezért (is) embernek tekinthető a végtelenségig. Stílusban is közelebb állt ő hozzám, mint az előző oktató – bár… nekem több énem van, és az előző oktató is bizonyos szempontból olyan volt, mint én: kemény.

Az, hogy én a vizsgám előtt már egy héttel megállás nélkül remegtem, hát, minden volt, csak biztonságot adó nem. Az utolsó nap volt a legkeményebb. Mi tagadás, én olyan szinten kikészültem idegileg, hogy szegény barátnőm sem tudott megnyugtatni – pedig ügyes benne 🙂 -, a vizsga előtt pedig már azt sem tudtam, hol vagyok. A szám végig ki volt száradva, annyit inni képtelenség lett volna, hogy legyen bennem elég folyadék. Előző este már aludni sem bírtam, így neten bogarásztam különböző ketyeréket, hogy eltereljem a figyelmemet, ám nem sok sikerrel jártam. Ellenben beszereztem egy-két karácsonyi tortához való díszítést. 😀

Most, másfél nappal később jutottam el odáig, hogy kezdem abbahagyni a remegést. Ja, és behoztam az autót a kertbe, egészen hátulra, sőt, a kutyákat-macskákat sem ütöttem el, az oszlopokat is kikerültem, ami pedig elég nehéz mutatvány. 🙂 (Aki kötekedni akar: magánterületen akár egy három-négy éves gyerek is vezethet, ha az autó tulajdonosa engedi, a rendőrnek semmi köze hozzá.)

Hogy a vizsgám milyen volt?

Ködben mentem. Ellenőrzések közepette. (Tehát a vizsgabiztost is ellenőrizték. Ergo: engem ellenőrzött az oktató és a vizsgabiztos, a vizsgabiztost az ellenőr – na és hogy teljes legyen a kép: közúti, rendőri ellenőrzések hada volt.) A köd pedig lassabb haladást jelent. Ha tetszik, ha nem, amennyiben az ember át akar menni a vizsgán, számítani kell rá, hogy a dugóban egy barna autó hirtelen lefékez előttem és satuzni kell. (Vészfékezésnek hívják.) Számítottam rá. A hátsó ülésen levők nem annyira. Arra is számítani kell, hogy nem mindenki türelmes az utakon, és engem megpróbálnak letolni az útról, plusz maximálisan büntetendő módon rámhúzni az autót a záróvonal túloldaláról való előzéssel. Ha pedig a vizsgabiztos késik a vizsgáról, akkor számítson rá, hogy nem fog délre egyhamar visszaérni. Meg arra is, hogy hiába nyűglődik miatta, hogy ő már éhes, a vizsgázó ha olyan heppjében van – mint én -, akkor közli, hogy márpedig egyirányú utcában, harmincas zónában nem fog ötvennel repeszteni. Hehe, onnantól már tényleg ötvennel repesztettem. Mondjuk, hogy megkönyörültem rajtuk, azaz a gyomrukon. 😀

Emellett persze megtartották a kiselőadást, hogy nagymama/nagypapa tempót diktáltam – még mindig jobb, mintha azért húznak meg, mert túl gyorsan megyek, nem pedig az időjárásnak megfelelően -, és tessék mindenkinek megkapaszkodni: túlságosan sokat néztem a holtteret, sokszor győződtem meg arról, hogy tényleg nem jön senki és semmi. (Bzmg, legalább élnek azok az emberek, akik szabálytalanul, de jöttek, ellentétben az én anyukámmal, aki szabályosan jött, de egy barom nagyonokos nem nézett körbe, hogy van-e valaki a holttérben, csak a gázra lépett, mert ő siet, és a kávéja ki ne löttyenjen!) Hát, ennél eltört a mécses. Ciki, vagy sem, de akkor is. Az én oktatóm pedig elmondta nekik, hogy nekem emiatt nem él az anyukám, mert a holtteret nem létezőnek tekintette egy illető. (Most is könnyek vannak a szememben miatta, annyira mélyen érintett, hogy szerintük nem kell annyira megnézni. Bár kíváncsi vagyok, mennyire érdekelné őket, ha azt mondom a bíróságon, mert emiatt “nyírok ki” valakit, hogy hát nekem azt mondták, hogy ne nézzem a holtteret annyira.)

Én az előző oktatómtól úgy jöttem el, hogy soha a büdös életbe többet be nem ülök az autóba, ha ennyire tesz rám magasból, hogy negatívan személyeskedik a vizsgabiztos, és nem véd meg, sőt! (Megúszta a feljelentést a vb., mert elmentünk nyaralni; pedig megérdemelte volna.) Most, a vizsga előtt közvetlenül az autós iskola vezetőjével találkoztunk, és mondtam neki, hogy nem sokon múlt, hogy egy baráti levelet kapjon az adott vizsgabiztos, miután kiderült, hogy én mit keresek ennél az oktatónál, ha nem nála kezdtem.

A mostani oktatóm pedig megvédett! Kicsit piszkálódtak a hátsó ülésen, és nem hagyta. (Ezért mertem én is visszaszólni, hogy miért nem hasítok városon belüli max sebességgel a harmincas zónában. Na meg azért, hogy csak mert ők éhesek, ne kényszerítsenek szabálytalanságra, ami miatt meg lehet engem húzni. :P)

De sikerült! Igen! Átmentem! Úgyhogy most már én viszem a gyerekeket suliba, oviba, és kérték, megígértem, betartom: elviszem őket állatkertbe, autóval! 🙂

U.i.: Ja, és utólag azt mondta az oktatóm, hogy amikor ellenőrzik őket fentről, akkor sokkal jobban buktatnak, hullanak az emberek, csak nem akart még ezzel is idegesíteni. Ezek szerint csak nem mentem olyan rosszul! 😉