Miért nem jó, ha apa az anyós? Első, hivatalos vezetésem konzekvenciái

Este a kezembe kaparinthattam végre a rózsaszín kártyámat. A fotó egészen tetszetős rajta. 🙂 Na jó, az is tetszik, hogy innentől kezdve hivatalosan is vezethetek ótót. Hogy az nadótó vagy apaótó lesz, az más kérdés – egyelőre még csak apaótó -, a taktojról nem is álmodozom, de hogy nem akarok én igazán sokat úgy vezetni, hogy apa ül az anyósülésen, az hótziher. Meg az is, hogy sötétben nem akarok vezetni.

Mit mondjak, elég meredek volt, hogy az őrültekkel zsúfolt Debrecenből ki kellett jönni ide, sötétben, miközben én egyetlen percet sem mentem sötétben. Mélyvíz a négyzeten!

Miért a négyzeten? Mert a sebességet sem szeretem. Apa szerint elég hülye vagyok, hogy tényleg normál tempóval menjek, ne 120-szal – bár így életben maradási esélyt növelek a gyerekeknél.

Piszokmód más ez a három autó, amit eddig vezettem!

Az Első – nagy, sötét autó, kényelmes, túlontúl is, dízel, szervokormány, ABS, stb., tipikusan terpeszkedős, kényelmes, puha, úrihölgyi autó, szuperül lehet a középső ujjunkat mutogatni belőle napszemüvegben – tökéletes arra, hogy megtanulja az ember jánya: hogyan kell műszakilag vinni egy autót. A parkolást hagyjuk inkább, arra nem az volt a megfelelő jármű, mert az “ahogy esik, úgy püffen” nem a legjobb módszer rá. Még akkor sem, ha kijavítjuk utána.

A Második – jóval kisebb, középszínű, kényelmetlenebb, benzines, szervokormány, kemény, bedobom-a-családot-és-go típusú járgány (az oktató viszont sokkalta jobb volt itt), mondhatni minden a kezemben volt vezetésnél, sőt, talán sokkal jobban is, mint az előzőnél megszoktam. Itt – mondtam is az oktatónak – nem látszik, hogy hova nyúlok, mit csinálok, és össze kellett húzni magamat, hogy megoldjak mindent. Ebben nem lehetett kinyújtózni igazán, mint az előzőben, és kellett egy jó adag idő, mire átszoktam erre a fajta autóra. Ez arra való, hogy a manőverezéseket tökéletesen megtanulja az ember, mert itt láttam nagyjából az autó elejét-oldalát-hátulját, illetve tudtam, hogy mi hol van körbe. Nem öt perc múlva.

Most pedig, a Harmadik, a páromé, egy nem annyira kemény, mint az előző, ám nem is annyira puha, mint az első autó. Abszolút középkategória. Nincs rajta szervokormány, sem ábéesz, nem is dízeles (egy dízelautót el lehet vezetgetni csupán kuplungozva is, ha jól vannak beállítva rajta azok, amik kellenek a dologhoz; nem vagyok műszaki zseni, csak egy nő, hogy milyen henger, dugattyú, szivattyú, bizgentyű, ketyere, hogyishívják, ponteztakartammondani és társai), kényelmesebb, mint az előző, ám nem annyira, mint az első. És nem, egyáltalán nem szeretem sötétedés után vezetni! Főleg nem mélyvízben. Tipikusan azt mondanám rá: nem női autó. Vagy csak jelenleg nem az? Mert olyan manővereket csinál vele a párom, hogy én csak lesek és mostanra szólni sem merek, csak elmormolok vagy három miatyánkot csendben, szájzárral felvértezve. Nem csak magunkért, hanem az autóért, mert tuti, hogy párszor bőg kínjában.

De az, hogy mindhárom autót, ráadásul három, teljesen különböző féle-fajta autót képes vagyok elindítani, és egyiket sem töröm össze, na azért ez elismerésre méltó, friss jogsival! 😉

És igen, abban is teljesen igaza van mindenkinek, hogy ha apuka ott ül anyuka mellett, az anyósülésen, az sok jót nem ígér. 😀

A legjellemzőbb mondatok azt hiszem, sok embernek ismerősök lehetnek, meg a (gondolatban) rá adott válaszok is:

De menjél már! Hallod? Nyomjadnekiiii! – Dehogy nyomom! Én életben szeretném tartani a hátul csücsülő babáimat! Minek menjek százhússzal, ha csak kilencvennel lehet süvíteni?
Előzd már meg! Nem látod, hogy tököl? – Látom, de azt is, hogy kacsázik az úton elég rendesen, plusz ott szemben jön egy fénycsóva, és nem sok humorérzékem van frontálisan ütközni!
Kettes! Hármas! Most! – Bocs, majd én eldöntöm, jó?
Vedd vissza négyesből! – Hármasban vagyok, nem baj?
Ez az én autóm, tudom, hogy kell menni vele! – Az én autómat meg más használja, nem szólok bele, hogyan viszi; viszont ezt most én vezetem, én érzem, mikor, milyen kéz-láblendítésre hogyan mozdul.
Menjél már! Oda állj be, két autó közé! Indulj már, mert beáll a helyedre! – Rendben, viszont eddig nem volt kint az indexe, hogy ő is be akar állni, így én joggal feltételezhettem, hogy csak lassan halad. Apropó, mikor vettél a gyerek iskolája elé parkolóhelyet?
(Belenyúl a kormányba…) – Mitcsinálszbzmg?! ÉN vezetek!
Nincs már fent a T betű, állj meg! – Sőt, Stop tábla sincs, csak elsőbbséget kell adni. Lelassítottam, visszavettem egyesbe. Szerinted így ötvennel zúgok bele a kereszteződésbe?
Na ide se fogsz már beállni! – Kösz, jó, hogy szóltál, hogy jobbra, előre akartál beállni velem! Én is jobbra, de hátra gondoltam ugyanoda.
Be ne húzd a kéziféket! – Jól van na, ezt tanultam, hogy így kell!
Nehogy kivedd üresbe! – Mert mi van, ha kiveszem? Vizsgán nem vettem volna ki, úgy elhúznak (nem meg!), mint a sicc! Jobb, ha tudod: piros lámpánál is üresbe kell tenni!
Azt a sok baromságot felejtsd el, amit tanultál, úgy nem lehet közlekedni! – Te sem mennél így, most át egy forgalmi vizsgán, nehogy azt hidd! Egy évnyi gyakorlást meg nem lehet két hét alatt elfelejteni kártyavárás közben.
Nem gyorsítasz fel, elveszem a jogsidat, bekeretezem, kirakom a falra, hogy félmilliós sz*rság! – Hmm. Nem próbálnám meg a helyedben…
Úgyse tudsz oda beállni, le fogod padkázni az autót. – Kösz a bizalmat! Kicsit kevesebb volt a hely, ahova beálltam vizsgán. De nem baj.
Most hova mégy? Minek megyünk Lukácsékhoz? – Nem Lukácsékhoz megyek, csak ki a sárból, hogy ne bokáig süllyedj, amikor kiszállsz.
Még, egyenesen hátra! – Nekem mindegy, te leszel nyakig sáros… oké, viszont én fogom a sarat kivakarni a ruháidból.
(Autóba üléskor a sárba belelépve:) Nem megmondtam, hogy ne a sárba állj bele? – Hát nem. Azt mondtad, ide álljak.
Nálam lesz a kocsi. Úgyse fogsz te holnap átvezetni Nyíregyre, ne is reménykedj benne! – Nem mondtam, hogy egyedül akarok átmenni. Csak reménykedtem, hogy fél napot hajlandó leszel a családoddal tölteni. Tévedtem.
Az a baj, hogy túl öreg vagy már a vezetéshez. – Na most ennek fuss neki még egyszer!