Egy film, amire a “megdöbbentő” nem elég jelző

Mostanában Golden Globe lázban ég fél Magyarország, hisz egy magyar film nyert a sok jelölt közül. Hipp-hipp hurrá, gratula az alkotóknak.

De egy másik, Golden Globe jelölt filmről esik most szó.

Jelen esetben a migránsáradat miatt elég aktuális – bizonyos szempontból – a film megnézése minden olyan embernek, aki nem könyökből gyűlöli az összes arabot, hanem egy kicsit kíváncsi arra, hogy ők miért olyanok, amilyenek. (Én ilyen vagyok például.)

Apával tegnap este leültünk filmet nézni. Filmnézés közbeni szokásom, hogy ha nem látom az első perctől a filmet – 3 nyűgicéző gyerek mellett nem csoda 😉 -, akkor kezembe veszem a telefont, és a gugli az én barátom, hogy mégis miről szól az adott alkotás. Most is ezt tettem. Arabok, azaz keletiek voltak benne. Afganisztán, Pakisztán, stb. a film elejének színhelye. A közepe az USA, majd a végén ezek mind keverednek. (Kicsit csúnya dolog volt, hogy Amerikát mint a legjobb helyet mutatta be, mert mást vártam volna… valószínűleg amerikai finanszírozású volt. Na mindegy.)

A film eleje arról szól, hogy van egy aránylag jómódú arab férfi, aki egyedül neveli a fiát, Amírt, mert a felesége meghalt. Van egy szolgájuk, annak egy fia, Hasszán, akit szintén egyedül nevel az apuka; a két kisfiú nagyon jó barátságban van. Együtt játszanak, nevetnek, versenyeznek, egy csapatban.

A gond ott kezdődik, hogy mivel a Hasszán egy szolga fia, van a társadalmukban olyan – nem is egy – gyerek, aki nem tűri, hogy alsóbb rendű barátkozzon felsőbb rendűvel, így állandó attrocitások érik őket. Az egyik verseny megnyerése után a Hasszán nevű kisfiú szalad a verseny tárgyáért, és a sikátorok közt megállítja az a hármas fiúbanda, akik nagyon nem szeretik ezt az alacsony rendű gyereket. Szó szót követ, és mivel a kisfiú az élete árán is ragaszkodik ahhoz a versenytárgyhoz, ami az Amíré, nem adja át ennek a triumvirátus bandának, hát megoldják máshogy: kifizettetik a kisfiúval. (A kisfiút a földre nyomják, hasra fordítják, lerángatják a nadrágot róla, a fővezér a trióból lehúzza a sliccét… el lehet képzelni a többit, hogy mi történik utána. Elég annyi, hogy amikor megy a kis Hasszán visszafele a versenytárggyal a kezében, végig vércseppek vannak mögötte.) Ezt az egészet elbújva végignézi Amír, és nem lép közbe. (Itt már mindkettőnknél biztosíték-kiverés volt.) Egyértelmű, hogy a kis Amír nem tudja feldolgozni, mi történt Hasszánnal, el nem mondja senkinek, de mindenáron elintézi, hogy a kisfiú és az apja elkerüljenek a házuktól. A végén lopással vádolja meg a kisfiút, aki azt mondja, ő tette… (újabb biztosíték-kiverés), egy a lényeg: elkerülnek onnan.

Jönnek a komcsik. Mivel elég jól képzett az Amír apja, menekülniük kell. A menekülésük közben is történik egy biztosíték-kiverő dolog: teherautó platóján menekülnek, kb. tucatnyian. Egy vörös csillagos ellenőrző pontnál meg kell állniuk, a katona felnéz, és közli, hogy csak akkor engedi át őket, ha a köztük levő fiatal asszonnyal kap fél órát az autó platóján. (Az adott fiatalasszony kezében egy síró-rívó kicsi baba van. Mellette a férje.) Itt is van olyan rész, amit nem írok le; aki ismeri az arab kultúrát legalább egy kicsit, az megérti, mit mondanak egymásnak és mit jelent…

Eljutnak Amerikába, a fiú lediplomázik, az apja megbetegszik, piacozásból tartják fent magukat. A fiú közben novellákat ír.

Telik-múlik az idő, a fiú szerelmes lesz egy otthoni tábornok lányába, össze is házasodnak. A tábornok egy  nagyon vaskalapos ember, a régi hagyományokat mindennél többre tartja, és van egy olyan sejtésem, hogy nem örült, hogy a lánya “csak” egy íróhoz ment hozzá. De mivel a fiú apját ismerte, még Kabulból, és figyelembe vette, hogy a fiú apja haldoklik, csak beletörődött. (Tegyük hozzá a lány már nem volt “tiszta”, megszökött 18 évesen egy férfival és együtt is volt vele, az apja rájuk rontott egy nap és hazarángatta. Ezért szerintem örülnie kellett volna annak a tábornok apának, hogy egy honfitársuk vette el a lányát. Na mindegy. Ezt a megjegyzést is a kultúrát ismerők értik. 😀 )

Egyszer csak Amír kap egy telefonhívást, hogy haza kell mennie. Kiderül, hogy a barátja, Hasszán vigyázott a házukra a feleségével és kisfiával együtt, amíg ők odaát élték világukat. Aztán jöttek a tálibok, és hiába mondta Hasszán nekik, hogy az nem az ő háza, fejbe lőtték. (Bazmeg-repkedés részünkről.) Erre kirohant a felesége – őt is megölték. (Újabb káromodás.) De a fia túlélte, árvaházba került. Kiderül az is, hogy a Hasszán apja steril volt, és Amír apja a Hasszán vér szerinti apja. Amír elindul felkutatni a fiút. (Felvetült bennem, hogy minek ide szappanopera-beütés, de hát valamivel rá kell venni a nézőket, hogy érdekelje őket a film… 😀 )

Műszakállat kell ragasztania magára, hogy a tálibok ne öljék meg. Sorozatos katonai ellenőrzések, bomba-sújtotta környékek, kietlen pusztaságok, amin keresztülmennek. Az árvaházban – előre szólok, kapaszkodjon mindenki – nagyon nehezen kiderül, hogy a Hasszán fiát eladták táliboknak. Mert – itt jön az egyik legdurvább dolog – ahhoz, hogy az ott élő kétszáz gyerek enni tudjon, az árvaház vezetője inkább odaad egy-egy gyereket egy embernek, aki jön, és pénzt kap érte. Nem tehet mást. Hisz ha nem ad oda egyet a sokból, akkor huszat visznek el, ingyen. Miért kell a gyerek? Elárulom: földre leteperni, nadrágot lehúzni róla… (Az undor sokadik szintre hatványozódott ekkorra bennem. Igazából már-már a hányinger környékezett.) A legnagyobb gond: azt a kisfiút, akit Amír keres, elvitték.

Ekkor elindulnak felkutatni. Egy focimeccsre kell menniük, ahol a szünetben szónokol az a férfi(?), aki viszi a gyerekeket. A szónoklat abból állt, hogy egy csadorba tekert nő sikítozott, és közölték a közönséggel, hogy most a shariát fogják alkalmazni, és ott, mindenki szeme láttára agyonkövezték a házasságtörő asszonyt. (Komolyan, itt már tényleg forgott a gyomrom. Fizikailag. És apának szóltam, amikor sejtettem, mi lesz a történetben, hogy nagyon halkítsa le, mert nem tudjuk, hogyan oldják meg hang- és képhatásilag; a gyerekek véletlenül fel ne riadjanak rá, mert még elmagyarázni se tudom, mi történik éppen, ha rosszul jön ki a dolog. 5 évesen meg ne lásson ilyet, de még 12 évesen se!) Ám, mindezen szörnyűségek ellenére azt tudom mondani, hogy humánusan oldották meg a dolgot, mert először fejbe verték szerencsétlen nőt, nem pedig csak ahol érték, ott dobták, így az első ütés után már nem sokat érzett.

Szerencsére a főszereplő eljutott oda, ahol ez a kisfiú volt. Ott viszont kicsi gubanc történt: akit ő nem ismert fel, az őt felismerte. Konkrétan az a triumvirátus vezető srác, felnőttként, aki Hasszánt megerőszakolta – na ő vitte el a kisfiút és tette ugyanazt a gyerekkel, mint az apjával anno. Csak napi szinten. (A “késhez kapok, de azonnal!” gondolat egy elég halovány árnyéka annak, amit én éreztem ekkor.) Nos, ez a szemét, rohadék erőszaktevő kifizettette a kisfiút – félig agyonverte Amírt -, de a Hasszán gyereke közbelépett, mielőtt végzett volna vele: azzal a csúzlival, amit Amír adott Hasszánnak még gyerekkorában, a fiú kiverte a… hát most hogy a szemét vagy az arcát zúzta be egy kővel, meg nem mondom, de elég enyhe büntetést kapott a tetteiért a fehér ruhás… buzi. (Elnézést minden homoszexuális beállítottságú olvasótól, de ez a szó negatív értelmében vett “buzi” jelző. Ráadásul igaz. Sőt, még pedofil is.)

Egy-két érdekes fordulat van még a filmben, a legvégén például kiderül, hogy a buzi a reggeli ima előtt könnyített magán a gyerekekben, de egy kis elégtétel van az Amír apósával szemben. A nagyon csőlátású tábornoknak odaszól a veje, hogy az ő jelenlétében ne szitokszóval illesse a Hasszán fiát, mert az az ő unokaöccse, hisz a testvérének a gyermeke. De ezt olyan szépen teszi, hogy belőlem kitört a röhögés. 🙂

És most jöjjön a film címe, amit direkt titokban tartottam eddig: Papírsárkányok.

Itt az előzetese: