Dec. 24-én enyhén szólva meglepett a párom, hogy “Húzzuk fel a gyűrűt?” A gyűrű ugyanis valamikor október-november környékén nem kis erőszakolásomra meg lett véve. (Kihagyhatatlan volt az ára; a városban levő ékszerboltokhoz képest fillérekért, de tényleg! A belvárosban 3x annyiba került volna ugyanez, a külvárosban csak 2x.) Arany. Nem aranyozott. Egye fene, kelletlenül rábólintottam, ha már ilyen nagyon szeretné, akkor húzzuk fel. 😀
Apa valamiért nagyon-nagyon sietni akart az esküvővel. Én kevésbé – ha eddig várt, most miért kell ennyire rohanni?! 😮
És azóta jöttek a kisebb viták. Azt mondtam, hogy leghamarabb május. Ő legkésőbb februárra gondolt. Nem, valamiért nem fogta fel, amit mondtam, hogy be kell jelentkezni, és leghamarabb 30 nappal későbbre adhatnak időpontot, legkésőbb meg 180 nappal. (Bár vannak olyan városok, ahol évekkel előtte kell már jelentkezni, főleg, ha a május-október közti időszakra tervez valaki menyegzőt.) Valamiért azzal volt, hogy bemegyünk, összeadnak, kijövünk. Én meg két “nagylevegő, elszámolok tízig…” után kezdtem csak el mondani a magamét, hogy fogja már fel: ez nem így működik. (Hogy miért hitte azt, hogy a mi helységnévtáblánkra Las Vegas van írva, nem tudom…)
Kész szerencse, hogy én már réges-régen nézegettem menyasszonyi ruhákat, meg van némi elképzelésem arról, hogy mit szeretnék az esküvőmön. (Élőzenét például nem…) Ezért az a nagyon nagy mázlim volt, hogy előkotortam az agyam szegletéből, hogy az esküvőt úgy írják angolul, hogy v-e-d-d-i-n-g, duplavével. 🙂 Azt is tudtam, hogy itthon horribilis összegekért lehet kölcsönözni ruhát (alsó hangon 50 ezer, és akkor egy agyonhasználtat kapsz, ami kb. tuti, hogy nem fog tetszeni neked, ráadásul ha bármi baja lesz a ruhának az esküvőn, fizetsz, mint a katonatiszt). Igaz, hogy van egy, ami Firenzében készül, és hivatalosan nem is esküvői, hanem estélyi ruha, és kinéztük idestova 6 évvel ezelőtt… de hamarabb találtam egy másikat olcsóbban, mint azt. De nem szaladok ennyire előre. 🙂
Tehát én – miután felfogtam, hogy 15 év elteltével újra menyasszony vagyok – örömmel pötyögtem bele a telefonba meg a laptopra, hogy én bizony ilyen ruhát szeretnék venni, és tessen nekem mutatni a találatokat. A gond ott kezdődött, hogy harmadik gyerek után már sehogy nem úgy néz ki az ember külsőleg, mint ahogy egy menyasszonynak illene. Folytatódott azzal, hogy apa közölte: maximum fehér blúz és szoknya, esetleg nadrág lehet rajtam, mert ő nem akar menyasszonyi ruhát. (Hogy gondolatban milyen káromkodásokat vágtam le egy ilyen fokú pofátlanság hallatán, azt hagyjuk. Nem sok barátnőm van, de mind azt mondta, egymástól függetlenül, hogy na azt ők nem fogják hagyni, hogy én ne menyasszonyi ruhában legyek.) A lányok kijelentették (a lányaim), hogy akkor ők hercegnők lesznek és gyönyörűek, és akkor a barátnőim lányai mind koszorús lányok lesznek… ezzel kapcsolatban egy pillanatig sem volt ellenvetésem, fel sem merült bennem, hogy én ne vagy háromszáz, csodacuki és gyönyörűséges kicsi lánnyal legyek körülvéve a Nagy Napon.
Apa egyéb indokai közt – mármint hogy miért ne legyen menyasszonyi ruhám – a következők szerepeltek:
Éssatöbbi…
Egy szó, mint száz, nem akarta a menyasszonyi ruhát.
Nem mentem el addig, hogy anyóshoz menjek át panaszkodni, térítse jobb belátásra a legnagyobbra nőtt kicsi fiát. Miért? Mert anyós esküvői ruhája itt van nálunk. Kölcsönadta, hogy hátha jó lesz rám anyukám temetésére. (Igen, fekete, kétrészes kosztüm.) Ebből kiindulva sejtem, hogy anyós nem támogatná a fehér menyasszonyi ruha ötletét.
Kutatgattam én sok napon keresztül – kb. egy hét volt -, apának az agyára mentem, hogy a gyerekeknek is láttam szépet, ők is láttak nekem szépet, és direkt nem mutattuk meg neki. Mert ugye szerencsétlenséget jelent, ha esküvő előtt látja a vőlegény a ruhát. A lányok áradoztak, én hüledeztem… sokszor azon, hogy egy menyasszonyi ruha 40-50 USD, egy gyerek koszorúslány ruha pedig 80-200 USD.
Egyik barátnőm átküldött egy linket. Nem titok, én az aliexpress-ről akartam megvenni a ruhát. Ezeket néztem ki:
…és még pár másikat. (Ezek most mind 100 USD alatt vannak, a legalsó pl. 45 USD, ami kb. 14 000 Ft-nak felel meg.)
De végül hogy az eBayről átküldött barátnőm egy linket, hogy ott vannak a kicsi lányokra ruhák, nézzem meg, blindre rákerestem a ruhákra. Meg kitaláltam, hogy a barátnőimmel egyeztetek facebookon, hogy szerintük melyik és hogyan lenne jó.
Aztán szembe jött velem egy, amire csak úgy licitálni lehetett. Oda volt írva, hogy egyéni méretre készítik, olyan színben, amilyet én szeretnék, stb. (Ez kell nekeeeem!) Gondolkodás nélkül licitáltam. Igaz, kis gikszer becsúszott, mert én nyertem meg a licitet. (Nem titok, 20 USD alatt voltam.) A gikszer nem kifejezetten ez volt, hanem valamiért először úgy írta a rendszer, hogy nem én nyertem (outbid), aztán közölte, hogy You are win!, azaz én nyertem. Na ilyenkor mi van??? Apának mutattam. (Püff, ennyit arról, hogy nem láthatja a vőlegény esküvő előtt a ruhát.) De a lényeg a lényeg: olyan pitiáner összegért sikerült megkaparintanom egy ruhát, ami esküvői és elvileg méretre varrt, hogy csak lestem: ilyet lehet???
Most már csak azon izgulok, hogy időben készen legyen. Mert csaltam. Ugyebár a kínaiak – köztudottan – kisebbet csinálnak mindenből. Nos, én minimum 2 cm-rel többet írtam be méretre mindenhova. Mert mi van, ha éppen fel fog püffedni a hasam az izgalomtól, és nem fogok beleférni a ruhába? Az kérem ciki. De überhiperszuper módon. Rendesek voltak, megértették a konyhanyelvi angolomat – kis translate-tel kombinálva -, hogy vegyék le azt a háromszázötvenkét darab gombot a hátuljáról, mert tök feleslegesnek tartom, és ha lehet, oldjuk már meg máshogy. Nekik legalább könnyebb lesz, mert nem kell annyit varrosgatniuk: gombot is, gomblyukat is. Nem tudom, mennyi idővel, de nagyon sokkal lerövidül a gyártás ideje. Én legalább 1, ha nem 3-4 napot tippelek. Csaltam még egyet, de ráfogom, ha lebukok véletlenül, hogy ők a felöltözés idejét kérdezték, nem a wedding idejét. 🙂 Egy egész hónappal kértem hamarabbra a ruhát, mint ahogy a boldogító igen-t kell kimondani. Az ok itt elég prózai: egy hónap alatt át lehet alakítani az akkori formámra a ruhát. (Mert igen, nekiálltam fogyókúrázni, hogy nem eszek kenyeret, bolti péksütit – khmm, bocsánat, egy egész darab, sk-kakaós csigát ma benyomtam, annyira guszta volt -, de nagyrészt zöldséget, gyümölcsöt, joghurtot eszek. Meg vagy 5 dkg sajtot minden nap. Mert azért szénhidrát csak kell a szervezetbe.)
Pénz átutalva, rendelés leadva, és most várok. Azaz… intézem a többi dolgot, ami hamarosan le lesz írva, hogy mi is az. 🙂
