A tarja – természetesen – a saját kucinkból maradt. Ha nem veszik meg gyorsan a mostani nagy kucit, ebből a mostaniból is igencsak finomságok fognak készülni. Ha másra nem, a csigatészta gyártására (nagyon sok liter kell az esküvőre), azaz a barátnőimmel közöltem, hogy tavaszi szünetben itt lesznek, és apukák bográcsoznak majd, vagyis üstöznek, mi meg addig gyártjuk a tésztát. A gyerekek terveim szerint szétszedik addig a kutyákat meg a cicákat meg a tyúkokat. Atomjaikra 😀 A csúszdákról nem is beszélve. 😀 Igazi ellenvetést nem kaptam…
A mélyhűtőket pedig üríteni kell, a lagzira legyen hova tenni a húsokat (azt a közel mázsányit, ami kell rá), a sima hűtőket is, így kénytelen-kelletlen muszáj húst hússal készítenem most. Nemsoká úgyis be fogom tenni a hurkát-kolbászt a sütőbe (a gyerekek már unják a végtelenségig, hogy két-három naponta azt kell enni vacsorára), és azzal is ürítek egy negyed polcnyit.
A mustáros flakon alján volt még egy egészen kevés, amit nem akartam már tartogatni, hűtőt sem szeretem foglalni a “még egy korty van benne, tegyük el a hűtőbe!” elv alapján, úgyhogy hamar-gyorsan fel akartam használni.
Emlékeztem rá, hogy anyukám nem egyszer csinált fokhagymás tarját, mustáros tarját, meg egy nagyon finom fajtát, amit majd leírok szintén ide, úgyhogy anyuci légy velem-felkiáltással nekiálltam kiklopfolni egy egészen enyhén a tarját, a sütőt begyújtottam, és adjadnekiii! volt. 🙂
Kapros-mustáros-fokhagymás tarja
Hozzávalók 4 főre:
- 4 szelet tarja
- 4 ek mustár
- 1 kk kapor
- fűszerek: só, őrölt feketebors, fokhagyma granulátum
Elkészítés:
A tarját enyhén kiklopfoljuk, mindkét oldalát besózzuk, megborsozzuk, fokhagymázzuk, és beletesszük a tepsibe. Zsiradék nem kell alá, a tarja elég zsíros hús – és emiatt szaftos is. A tetejükre kenjük a kaporral elkevert mustárt, majd kb. 1 pohárnyi vizet melléöntve 200 fokon 70 perc alatt készre sütjük. Én nem fedtem le, ropogósan szeretem a sült húst. Aki csak puhára szereti párolni, az nyugodtan lefedheti alufóliával.
A tetejére én tejföllel elkevert kapros mustárt tettem.
Kommentek