Csaló áldozata lettem, oda az esküvőm?!

Tegnap borzalmasan szomorúan konstatáltam, hogy egy hatalmas és kövér disznó vagyok. Vagy víziló. Az oka: egyetlen menyasszonyi ruha sem jött fel rám. Hogy miért is kell? Mert szerencsétlenségemre belefutottam azon kevés csalóba, akik megfordulnak az eBayen, amikor januárban megrendeltem a menyasszonyi ruhámat. Január 21. óta nem lehet elérni az eladót. Így hát most rohamvást kell találnom valamit, ami feljön rám. (eBaynél bejelentve-feljelentve, stb. az illető. Azóta ugyan már árulják a ruhát más néven…) Megmutatom, melyik az a kép, amit ha megláttok, tudjátok, hogy az eladója egy csaló, és nem érdemes egyetlen fillért sem átutalni neki:

Ő lett volna a ruhám… Ugye, milyen jól nézett volna ki?

Ez a harmadik olyan termék, amit a több ezerből nem kaptam meg egyébként, úgyhogy ettől függetlenül a neten való vásárlást preferálom.

Abból kiindulva, hogy az első esküvői lehetőségkor a 40-42 volt a méretem, boldog voltam. Csakhogy azóta még született két gyerkőc, akik a hasam körfogatát előszeretettel növelték gigászi méretre, és szét is ment a hasfalam hosszanti irányban. Így tehát a 40-42 méret oda. A Lidl-ben, Aldiban levő termékek között viszont 42-44 a méret, ami jó rám. Namost ezek nem ugyanazok a méretek, amit az estélyi/menyasszonyi ruha készítő cégek használnak. Ott ezek centiméter szerint nagyjából a 48-50-52-nek felelnek meg. És valamiért szent meggyőződésük, hogy akinek nagyobb a hasa, annak a melle gigászi. (Nos, ki kell ábrándítsam őket: ez nem így működik.) Nekem az a legnagyobb gondom, hogy nem a hájam nagy, hanem az átmérőm. Tegnap felvettem jópár ruhát, és a bordámnál nem lehetett összehúzni. A hátamnál rendben voltak a dolgok. Ilyen, ha a gének beleszólnak.

Az más kérdés, hogy én mint az őrült, annyira izgultam, mert tegnapra ígérte egy néni, hogy hoz új árut és igyekszik menyasszonyi ruhát is hozni. De nem hozott. Azt mondja, nem volt, pedig már itt a szezonja. De jó! 🙁

Szóval most meg vagyok lőve. Van persze rengeteg ruhakölcsönző (ahol a ruhák 34-40-ig vannak, maximum 42-ig), nekem viszont nincs több százezer forintom, hogy egy napra egy ruhát kikölcsönözzek. Főleg úgy, hogy nem is jó rám.

Eddig összesen egyetlen darab, sötétkék ruhát találtunk, ami jó lenne rám. De sötétkéket mint menyasszonyi ruhát…?! Felvettem, apa szerint jól állt rajtam, kényelmes volt, takarta a vállamat rendesen, tök jó volt… aztán lenéztem. Hát, mint aki szülés előtt áll, pontosan úgy állt a hasamon. Addig ragyogott az arcom, amíg nem láttam meg, milyen a hasam. Oké, hogy hátul kiadja, hogy nekem amúgy keskeny a derekam és széles a csípőm, pont jó a szabása a hátamhoz. Izé… mégis úgy áll a dolog, hogy kénytelen leszek abban a sötétkék ruhában lenni a saját esküvőmön.

Persze elmentünk másik boltba, vagyis bolthálózatba, ami estélyi- és menyasszonyi ruhákkal foglalkozik, ott elég érdekes felfedezésre jutottam. Az egy dolog, hogy minden eladó. De… na elmesélem, mi történt. 🙂

Bementünk, mondtuk, mit szeretnénk. Rám néz az egyik eladó néni, kérdőn, hogy negyven… mondom 46-os inkább, mint 44-es. Előhozott egy ruhát, hogy ez nagyon szép lenne esküvőre. A ruha fehérnek fehér volt, ha a törtfehér fehérnek számít, a derékrészen egy arany színű csattal, és egy sötétkék, csipke boleróval. (A sötétkék nagyon nem az én színem… Apa meg kikötötte, hogy csipke nem lehet rajta.) A 46-os szűk volt rám, nem nyúlt semmit. Szabásra pedig egy eldeformálódott zsákra inkább hasonlított, mint ruhára. Hozott egy 50-est. Na az meg nagy volt. És mindenáron rám akarta tukmálni, hogy de hát csak be kell venni belőle, és hát azt fel tudom venni később is. Én pedig nagyon udvariasan közöltem vele, hogy szó sem lehet róla, mert egyszer van esküvőm, és nem térd alá érő, nagyjából 60-70 éves asszonyoknak való ruhában szeretnék férjhez menni. Hogy mennyire volt kellemetlen az a nylon ruha, az már más kérdés (nagyon). De csak mondta, mondta, hogy de hát ezt fel lehet venni később is. (Bizony, apának ez a mániája, amit a néni annyira hajtott, hogy szó sem lehet menyasszonyi ruháról, csak maximum kiskosztümről, ő pedig kint állt, amíg én próbáltam… nem gyanúsítom meg semmivel, csak feltűnt a dolog. Oké, ő csupán azért akar elvenni, hogy több fizetést kapjon, de akkor ha már én olyan jó fej leszek, hogy segítek a dologban neki, akkor engedtessék már meg nekem a menyasszonyi ruha, nem pedig a vénasszonyokra – bocs, tényleg nincs a ruhára más jelzőm – való!)

Egy szó, mint száz: ezek szerint a nagyobb darab nők nem mehetnek férjhez szép fehér ruhában a mai magyar ruhaipar szerint, kivéve, ha saját varrónővel tudnak maguknak varratni ruhát. De jó! 🙁