Mostanában elég sokat hiányolnak a barátnőim. Igazuk van, tényleg nem vagyok bent otthon. Az oka nagyon prózai, és én is nehezen érteném meg, ha nem élném át.
Sokan tudják, hogy én nagyvárosi vagyok, a nagyon nagyvárosi ráadásul. Az, aki nem tűri, ha nincs zaj körülötte, és az augusztus 20-i Virágkarnevál szent és sérthetetlen, a tűzijátékkal együtt.
Azt nem tudja ez az itteni lét pótolni, hogy én fel tudjak menni a városba szórakozni, és nyugodtan felszálljak a 11 órakor induló utolsó trolimra és hazajöjjek vele, vagy hazáig gyalogoljak. Mert az én otthonom olyan helyen van, ami ugyan a város külső része (nagyjából), de mindennel el van látva: boltok, orvos, rendőrség, Loki-pálya… Szóval aránylag biztonságosnak mondható, legalábbis soha nem volt olyan, hogy ne mertem volna hazamenni gyalog. (Hehe, volt olyan, hogy 16 éves koromban, a sötét erdőn át mentem, mert nem akartam kerülni egy jó órás sétával, hanem csak 20 percet gyalogolni. Még mindig, 20 éve nem tettek oda lámpákat. Köszi, Lajoskánk és Laci! – polgármesterek)
Nekem soha nem volt gond, hogy ha olyanom volt, hogy elmegyek a mekibe, akkor elmegyek és kész. Az sem, hogy elmenjek biliárdozni. Most pedig évek óta olyan helyen vagyok, ahol nulla a közösségi élet, biliárdasztallal még nem találkoztam ebben a “városban”, pizzát is elvétve árulnak egy-két helyen, a Tescot is bezárták inkább, pedig ott legalább némi élet fellelhető volt… ellenben a peremrészen mindenki állatot tart.
Mi a lehető legperemebb részen lakunk, előttünk pár házzal megszűnik a civilizáció. Nagyjából olyan, mint ahol a földem volt (amit elég disznó módon elloptak tőlem, de ez egy másik történet), ami egy fullextrás villanegyed utcájának végén található, iszonyat jó befektetési lehetőségekkel a környék miatt.
Itt nincs vezetékes gáz – a Tigáz szerint itt nincs olyan, hogy “ember lakta terület” -, és a folyamatos modernizálás az itteni polgármester szerint csak a főút túloldalán levő egyik-másik városrészre vonatkozhat, másra nem. Itt vagyunk kb. 6 éve, és most, nagyjából 2-3 hónapja van internetünk, olyan, ami nem mobil stickes. Ez is hol van, hol nincs… Mert kábelt, na azt nem húznak ki. Matáv telefon sem volt soha.
Nincs mit szégyellni, ez egy isten háta mögötti kis tanya, ahol élünk, és igyekszünk életben maradni. Folyamatos áramkimaradásokkal, állatokkal, folytonos favágással, stb.
Hogy mi is más itt, mint otthon?
Ha meleg vizet szeretnék, akkor ki kell mennem hátra és neki kell állnom fát vágni. (Igen, nekem, a Nagyvárosi Nőnek.) Aztán behordani, begyújtani a bojlerbe (fatüzeléses), és kb. 1 óra múlva már lehet kézmeleg vizet használni. Persze csak ha kiszedtem az előző begyújtás után visszamaradt hamut, és kivittem hátra.
Ha enni szeretnénk, mondjuk reggelire rántottát, akkor hátra kell cuppogni a sárban a fás kamra mellé, és összeszedni a tojást fél-egy óránként, mielőtt a patkányok elhordják. (Hiába a négy macska, a sokféle méreg, egyszerűen kiírthatatlanok a kis mocskok. A tojást pedig nagyon szeretik, ha friss. A takarmányt is, hogy a fene essen beléjük, pedig nem két fillér zsákja.)
Ha szeretnénk egy pörköltet enni, akkor igenis hónapokig ki kell járni a disznókhoz maximum kétóránként, hogy enni-inni adjunk nekik, plusz kétnaponta kiganézni alóluk. Tud ám bűzleni a felgyűlt disznóürülék, ha nem szedjük ki alóluk!
Ha az elültetett magvakból enni is szeretnénk zöldség-gyümölcs formájában (tudom, a gyümölcs fán és bokron terem 🙂 ), akkor azokat is naponta gondozni kell. Cserébe jönnek a krumplibogarak, a faeper-zabáló hernyók, a fene tudja milyen nevű gombaspórák, amik ellen hirtelen-gyorsan kell lépni. Ez is napi elfoglaltság, és nem három perces.
Amikor eljön a tél, gondoskodni kell az ólak fűtéséről, tehát oda is különböző műszaki ketyeréket, herkentyűket kell beszerelni. Itt is igénybe szoktuk venni a postásunkat, mert külföldről rendelve elég számottevő a különbség. Ami itthon 1 méter 3800 Ft, az külföldről rendelve 1 méter 350-400 Ft. Csupán egy nulla a különbség, de mint utóbb kiderült, a két termék ugyanaz. Ja, és vagy húsz méter kell belőle. Egy disznóólhoz. Nekünk kettő van – jelenleg -, nyáron készül el a harmadik. Lehet számolgatni…
Ha már a télről beszélek, nem túl nagy probléma, ha a kályhákba be van gyújtva, meleg van, ha kint mínuszos a hőmérséklet, ehhez pedig napi szinten fel kell vágni a fát, és szenet beletenni a cserépkályhákba, cserébe estétől másnap délutánig 20-23 fokot lehet tartani nagy átlagban. (Ezt is én csinálom.) Nem azt mondom, hogy mindig, mert elvileg a vályogház jó hőszigetelésű, csak gyakorlatilag nem. Egyáltalán nem. A kemény, hideg téli napokon-estéken örültünk, ha 20 fokig fel tudtuk fűteni a szobákat, napi kétszeri begyújtással. Itt sokkal több a hamu, ami keletkezik… szerencsére a tyúkok számára tökéletes. 🙂
Ez egy nagyon furcsa dolog egyébként. Mert elvileg olcsó a fűtésünk (évi kb. 300 ezer Ft; osszuk le 12 hónapra, ami havi 25 ezer, és ez nem csak a fűtés, hanem a melegvíz előállítási költsége is), az ennivaló is elvileg ingyen van (már ha el nem viszi semmilyen betegség), de piszokmód meg kell ám dolgozni érte! Amit állambácsi persze nem szeret elismerni.
Ki emlékszik még a Mátyás király meséjére, hogy a paraszt egészségére is ittak a nagyurak? Hát pont ez az, hogy a paraszt munkáját nem nézik soha semmibe. Pedig én 1-2 óránként kint vagyok, ha esik, ha fúj. Napi sok órát dolgozom az állatokkal. Ahogy jön a jobb idő (meleg), a növényekkel is meg fog gyűlni a bajom, látom előre. Állambácsi szerint ez most nem munka. (Hátravinném azért Viktorunkat fát vágni, ganézni, és megnézném, a kedves felesége mit szólna, ha a disznóürülékben kellene gázolnia, talicskát tologatnia, stb.)
Semmi, de semmi olyan pályázatot, támogatást, segélyt nem láttam sehol, ami az ilyen munkát részesítené előnyben. Mert hát nem mindegy, mit mikor csinál az ember.
Tanyán (ez egy mini tanya nálunk ugyanis) táppénz, szabadság nincs. Ha elkezdi az ember, akkor élete egész végéig lemondhat a betegszabadságról. Az állatok marha megértőek tudnak ám lenni, ha egy influenza végigsöpör a gazda családján – csak nekik meglegyen a kétóránkénti takarmány és friss víz napközben! Este meg 9-10 óra fele lefekszenek aludni. Onnantól kezdve a gazda kitalálhatja, hogyan fogja a disznóürülékes ruhájából kiszedni azt a borzalmas szagot, amit az ő végtermékük okoz. Nem a végtermék létével van egyébként baj, hanem hogy nagyon meg van ám emésztve a dolog.
Vannak ugyan önetetők, de amíg az embernek nincs kb. 100 ezer Ft-ja rá, hogy megvegye és beszerelje (maga az önetető átlag 60-75 ezer, a többi a csövezés, a csavarok, támfák, stb. ára), addig bizony folyamatosan menni kell enni-inni adni nekik. Ehhez kell például az a dolog, ami itthon 3800 Ft/méter áron kapható.
Egyszer majd összeszámolom, mennyi ez a munka. Mert oké, hogy maga a művelet pár tízpercet vesz igénybe (tehát felvesszük a csizmát meg a kinti ruhát, kimegyünk, kikotorjuk a vályút, kimossuk, teletöltjük, ganét eltakarítjuk), de ez kétóránként azért elég tetemes idő. Ehhez hozzájön, hogy a tyúkokat is el kell látni, figyelni kell a tojást, ami tényleg félóránkénti meló. Plusz a favágás, amihez legyen annyi elég, hogy egy talicskányi fát fel kell hasogatni, ami nem 20 perc, hanem inkább fél-egy órát vesz igénybe, valamint be is kell hordani. A szén is fogyóeszköz, ami persze megint csak pár perc. De ehhez a logisztikát meg kell csinálni, mert van három gyerek, akiknek különböző az elvárásuk – apát hagyjuk, ő külön kategória 😀 -, időrendjük, mikor éhesek-szomjasak, a háztartásokat is vinni kell, meg délben el kell menni az ebédért. Mese nincs, kell. Nincs olyan, hogy nem megyünk érte.
Összességében azt mondhatom, hogy igenis érdemes lenne állambácsinak támogatni ezt a “nem munka” nevű tevékenységet, amit pl. én is végzek nap, mint nap.
Ha érdekel a többi dolog, kövess facebook-on a facebook.com/bopciblog oldalon, és ott sokkal több infót találhatsz rólunk!
Hát igen, de itt csak két generáció van együtt: mi a gyerekekkel. Azaz inkább csak én a gyerekekkel. Egyikőjük sem igazán fogható munkára, legfeljebb a picikém, aki örömmel hozza az enni-innivalót a pipiudvarba, meg rohan, hogy “tojáááááás!” 🙂 Az más kérdés, hogy van, amikor kiesik a kicsi kezéből egy tojás, vagy annyira vigyáz rá, hogy összetöri, de hát gyerek, és segít, én pedig nagyon örülök neki, hogy ennyire lelkes 🙂
Adót most is fizetni kell minden után, és nem beszolgáltatni, hanem megfizetni kell, bármit is kezd az ember a jószággal. Le kell jelenteni mindent róluk, ha levágva vannak, ha elpusztulnak, stb., és nagyon sok olyan dolog van, aminek díja van, ha nem adja le az ember időben.
Igen, pont ez az, hogy Magyarországon semmibe nézik, nem tartják munkának, pedig elég sok időt elvesz. Nem nyolctól négyig tart, nem hattól hatig, így nem számít folyamatos munkavégzésnek, pedig az.
Növénytermelő-állattenyésztő kongresszusok vannak Magyarországon is, de csak úgy kap az ember meghívást rá, ha tagja az Agrárkamarának. Ahhoz pedig elég nagy földterülettel kell rendelkezni, vállalkozás-szerűen kell művelni a földet, és nem baj, ha van vagy 2 John Deere traktor-kombájn a garázsban. (Na jó, Zetor is lehet a traktor. 🙂 ) Terveinkben szerepel, de jelenleg annyira nincs pénzünk, hogy szörnyű. 🙁 Még hitelre sem tudunk venni semmit, pedig a párom elég jó mezőgazdasági szakember (is, egyébként mérnök).
Tudom, hogy erre nincs nyögdíj – legalábbis állami -, viszont ilyen gazdálkodásokra van egy-két konstrukció kitalálva a pénzintézetek némelyikénél, ill. egyik-másik biztosítónál. Ők azok, akik felismerték, hogy van az országnak olyan szeglete, ahol a kisemberek is ebből kénytelenek megélni, mert nincs más munkalehetőség. Igaz, ehhez nagyon meg kell válogatni, mennyit, mikor, hogyan fizet be az ember. Átlag 14-20 ezer Ft havi befizetéssel lehet nekiindulni, ami meg is éri, amennyiben már ki lehet termelni a gazdaságból annyit. Na ez még nincs meg nálunk.
Nem az én döntésem volt, egyik sem.
Miért tartasz állatot, ha máshonnan hozod az ebédet?
Városszéli erdőnél nem várható el közvilágítás. Éjjeli fény erdőben nem természetes, az állatoknak, növényeknek is kell pihenni. Aki csak 1 napot élt parasztok közt, tudja, életük milyen. A régi világban nem volt pénzük, mindent maguk csináltak. Városi szokás mindent megvenni. De! Falusiak házasságára a két család összedobta az alapot gazdálkodáshoz. Kényelmes városlakónak 3 gyerekkel tanyára költözni, gazdálkodási alap nélkül, kemény. Nyugaton, jobb országokban megbecsülik e munkát. Vajon tudja-e a cikkíró, hogy gazdálkodó földtulajdonosnak nyugdíja sincs, élete végéig művelheti! Egér, patkány még városban is van, irtásuk örök harc. Fő ellenszer a tisztaság és ételmentesség. Össze kéne fogni, jogos követeléseket érvényesíteni. A tsz-világ elszoktatta az embert az önállóságról, gondolkodásról. Olaszországban pl. rendszeresen tartanak zöldség-, ill. növénytermelői kongresszust.
Kitartást, jó egészséget, sok- sok türelmet kívánok a továbbiakban ! Ez a falusi ” paraszt ” életet jelentette régen! 3 generáció élt együtt ! A nagyanyám főzött, az apám, anyám a földeken dolgozott( na nem nagybirtokon), mi gyerekek iskola után a házkörüli munkákban segítettünk, amit tudtunk! De 1957. még adót is kellett fizetnünk! A megtermelt javakból be kellett ” szolgáltatnunk az előírt mindenféle terményt, meg baromfit, egyéb jószágot! Az sem volt könnyű, de a mai sem könnyű !