Ruhapróbán egy nagydarab nőszemély, azaz én

Azt is mondhatnám, hogy akasztották a hóhért. Mert azt kb. mostanra mindenki tudja, hogyan jártam a ruhával. (Több ezer közül a harmadik dolog, aminél csalóba futottam, pont ennél. Részletes bejegyzés itt.)

Párom kijelentette, hogy na márpedig kölcsönözni NEM fogunk. Mert drága. Inkább elégedjek meg egy kosztümmel, amit hajlandó megvenni, még akár negyven ezer forintért is, mert az megmarad. És köszönjem meg neki. Aha, persze. Még mindig itt tartunk.

Na hát én visítottam egy jó nagyot gondolatban, és – mivel nagyon sokan mondták, hogy márpedig innen, ebből a városból kell ruhát kölcsönöznöm -, felkerestem egy aranyos üzenettel a kölcsönzőt, hogy mire számoljanak. Ebben a kölcsönzőben szebbnél szebb ruhák vannak, meg is lehet őket venni.

Nem átallottam leírni nekik, hogy kb. 44-50 közti méretre számoljanak és egy dinka nőszemélyre – értsd: én -, akit átvágott már egy menyasszonyi ruhás “cég”, nem pedig bunkó és nemtörődöm vagyok, hogy ilyen későn jövök. Tök rendesek voltak, én március 14-én, valamikor este 10 magasságában írtam nekik, és pár perc múlva jött a válasz: március 15-én, délután 2-re várnak. 

Odasettenkedtünk. Naná, hogy piszok rossz hangulatban volt párom, mert valamit kell csinálni/nézni, ami velem kapcsolatos, és az esküvőnkkel, ráadásul nem az ő rokonsága a megcélzott úticél, csupán az a hely, amit az ő rokonsága is ajánlott.

Odaértünk. Mondták ott nekem, hogy már látták, amikor az ablak túloldalán, azaz a kirakatnál jártunk, hogy nem 50-es méretű ruha kell rám. (Tök jó, hogy Debrecenben még a 48-as sem jött fel rám, én pedig egy enyhe “kövér disznó vagyok!” depibe estem emiatt…) Először nézték, és kiderült, hogy a 46-ost meg se nézzük, mert bő lesz rám. A 44-esek is nagyrészt bővek voltak. Úgyhogy, legnagyobb ámulatomra a legutolsó ruha – ami nekem a legjobban tetszett – 42-es volt. Vagyis… nem mondom, hogy a legjobban tetszett. Mert… itt az egész történet.

Az első, amit rám adtak, egy nyakba akasztós ruha volt. Kevés kivágással. Nagyjából még vagy 10 cm kellett volna, hogy a kivágás stimmeljen az én formámhoz. De ennyire rövid idő alatt és ennyire kötött nyakkivágásnál kb. lehetetlen megvalósítani az elképzelést.

A második “jelölt” egy olyan volt, aminek nincs vállpántja, de semmilyen. Egyszerű, aránylag letisztult forma – de nagyon magasan volt a dekoltázs része, majdnem azt mondanám, hogy belenyomódott a hájamba. Nem szűk volt, csak rossz helyen  nekem. Meg kb. sehogy nem állt rajtam.

A harmadik egy olyan volt, aminél – nem szégyellem – elbőgtem magamat. Mert jó volt a felsőrésze. Végre. 🙂 Meg hát én arra voltam kíváncsi, hogy az a ruha hogy állhat rajtam. Kép alapján szerelem volt első látásra, aztán felvehettem. Az ára ugyan húzós (60 ezer Ft), de egy próbát megért. Még versenyben van. 🙂 Ha valaki véletlenül hozzám vágna annyit, ki is kölcsönözném. 😀 A fotókon nincs maximálisan behúzva a fűző rész. 

Aztán felvettem egy olyat, amiről nem készült kép. Nem volt jó a pánt része, túlságosan zavaróan volt rossz.

Az utolsó pedig a legolcsóbb darab volt, amitől tök véletlenül úgy éreztem magamat, mint egy dögös, bögyös maca. Egyetlen zavaró dolog van/volt benne: a tüll vagy milyen része kiállt és kemény volt. Rossz volt lentre nézni. De a felső résznél egyértelműen az vitte a pálmát. Most legyek okos…! 🙂

Az ok, hogy nem vagyok 100%-ig megelégedve velük, elég prózai: a próba végén megjegyezték, hogy nem tudják, mire ez a tétovázás, hogy melyik is legyen, mert nekik nincs idejük várakozni ennyire esküvő előtt, és ilyenkor már a főpróbát szokták tartani a menyasszonyok, cipővel. (5 héttel esküvő előtt? Hmm.) Elvették a kedvemet hirtelen, hogy tőlük kölcsönözzek.