Na hát én visítottam egy jó nagyot gondolatban, és – mivel nagyon sokan mondták, hogy márpedig innen, ebből a városból kell ruhát kölcsönöznöm -, felkerestem egy aranyos üzenettel a kölcsönzőt, hogy mire számoljanak. Ebben a kölcsönzőben szebbnél szebb ruhák vannak, meg is lehet őket venni.
Nem átallottam leírni nekik, hogy kb. 44-50 közti méretre számoljanak és egy dinka nőszemélyre – értsd: én -, akit átvágott már egy menyasszonyi ruhás “cég”, nem pedig bunkó és nemtörődöm vagyok, hogy ilyen későn jövök. Tök rendesek voltak, én március 14-én, valamikor este 10 magasságában írtam nekik, és pár perc múlva jött a válasz: március 15-én, délután 2-re várnak.
Odasettenkedtünk. Naná, hogy piszok rossz hangulatban volt párom, mert valamit kell csinálni/nézni, ami velem kapcsolatos, és az esküvőnkkel, ráadásul nem az ő rokonsága a megcélzott úticél, csupán az a hely, amit az ő rokonsága is ajánlott.
Odaértünk. Mondták ott nekem, hogy már látták, amikor az ablak túloldalán, azaz a kirakatnál jártunk, hogy nem 50-es méretű ruha kell rám. (Tök jó, hogy Debrecenben még a 48-as sem jött fel rám, én pedig egy enyhe “kövér disznó vagyok!” depibe estem emiatt…) Először nézték, és kiderült, hogy a 46-ost meg se nézzük, mert bő lesz rám. A 44-esek is nagyrészt bővek voltak. Úgyhogy, legnagyobb ámulatomra a legutolsó ruha – ami nekem a legjobban tetszett – 42-es volt. Vagyis… nem mondom, hogy a legjobban tetszett. Mert… itt az egész történet.
Az első, amit rám adtak, egy nyakba akasztós ruha volt. Kevés kivágással. Nagyjából még vagy 10 cm kellett volna, hogy a kivágás stimmeljen az én formámhoz. De ennyire rövid idő alatt és ennyire kötött nyakkivágásnál kb. lehetetlen megvalósítani az elképzelést.
A második “jelölt” egy olyan volt, aminek nincs vállpántja, de semmilyen. Egyszerű, aránylag letisztult forma – de nagyon magasan volt a dekoltázs része, majdnem azt mondanám, hogy belenyomódott a hájamba. Nem szűk volt, csak rossz helyen nekem. Meg kb. sehogy nem állt rajtam.
A harmadik egy olyan volt, aminél – nem szégyellem – elbőgtem magamat. Mert jó volt a felsőrésze. Végre. 🙂 Meg hát én arra voltam kíváncsi, hogy az a ruha hogy állhat rajtam. Kép alapján szerelem volt első látásra, aztán felvehettem. Az ára ugyan húzós (60 ezer Ft), de egy próbát megért. Még versenyben van. 🙂 Ha valaki véletlenül hozzám vágna annyit, ki is kölcsönözném. 😀 A fotókon nincs maximálisan behúzva a fűző rész.
Aztán felvettem egy olyat, amiről nem készült kép. Nem volt jó a pánt része, túlságosan zavaróan volt rossz.
Az utolsó pedig a legolcsóbb darab volt, amitől tök véletlenül úgy éreztem magamat, mint egy dögös, bögyös maca. Egyetlen zavaró dolog van/volt benne: a tüll vagy milyen része kiállt és kemény volt. Rossz volt lentre nézni. De a felső résznél egyértelműen az vitte a pálmát. Most legyek okos…! 🙂
Az ok, hogy nem vagyok 100%-ig megelégedve velük, elég prózai: a próba végén megjegyezték, hogy nem tudják, mire ez a tétovázás, hogy melyik is legyen, mert nekik nincs idejük várakozni ennyire esküvő előtt, és ilyenkor már a főpróbát szokták tartani a menyasszonyok, cipővel. (5 héttel esküvő előtt? Hmm.) Elvették a kedvemet hirtelen, hogy tőlük kölcsönözzek.
