Amikor öröm és boldogság van: Brünhilda előkerült! :)

Ahogy visszaértünk a tesók leadásával, Maxikusz miákolva fogadott. Hű, itt baj van – gondoltam, erre egy másik, rég hallott nyaú-hang is megszólalt. Majd az ajtóhoz lépve ez fogadott:

Azt se tudtam, hova legyek örömömben 🙂 Pár napja kértem Maxikuszt, hogy hozza elő a kis cseppet, és előhozta. Titokban. 🙂 Nekem sem kellett több: rögtön magamhoz vettem a kis gombócot – gömbölyded cicus lett belőle 🙂 -, és megölelgettem. Sőt, most is itt csücsül mellettem 🙂

Aztán játszani kezdett. Vagyis szökdösni 🙂 Anyukája pedig úgy találta: addig rám lehet bízni a csepp vakarcsot, amíg ő elfogyasztja a langyos tejcsijét, így nyugodtan kimászott a fészekből. Nos, Brünhilda ezt a véleményét nem osztotta az anyjával, hogy külön legyenek 😀

Nem, ez nem nekem szólt, hanem Maxikusznak, hogy ott merte hagyi 😀

Majd tétován elkezdett kikecmeregni, hogy ő bizony világot óhajt látni 🙂

Nem, nincs fotosoppolva, tényleg ennyire csodakék a szemecskéje <3

Az a Brünhilda arc, ami megér mindent 🙂

Meg egy kis bűnbánó pofi 🙂

Én pedig hagytam őket békén és körülnéztem a fáknál. Ez a szilvafa vadhajtása. Mert direkt túléli, hogy párom nem egyszer kivágta az “anyafát”, de a gyökerek valahogy megmaradtak, és pár méterrel arrébb kifejlődtek. 

Íme a bizonyíték, hogy körténk idén is lesz:

…meg őszibarackunk is, a vadhajtásokról.