Gyerek elalszik a hátsó ülésen – nem, a kiságyban, simogatva, vagy békén hagyva, ölben, mesét nézve, stb., sehogy nem volt hajlandó eddig. Anya csendben anyáz az elé toppanó gyalogosnak, aki nulla körülnézéssel, telefonnal a fülén csacsog valakivel, az út közepén, ráadásul szabálytalanul(!), rádudálni nem mer, mert a gyerek felébred. Ugyanezen megfontolásból nem satufékezett, mert az rohadt hangos ám. Csak csendben, magában morog.
Fotó: www.telegraph.co.uk
Rádióból üvölt-süvölt Geszti Petya, hogy nincs a szesszel semmi baj, csak nélküle, hejhó! Szánrájzollak én is, csak húzzál már el a kocsi elől, dolgom lenne, kisanyám! Mögöttem sor. Dunsztjuk nincs, miért állok. Rám már dudálnak. Hogyakeservesmindenit annak a hülye p*nak!
Végre elindulunk. Nyikorgatok egyet. Gyerek kinyitja a szemét, aztán visszahunyja. Huhh. Azt hiszem, sejtik mögöttem, mi volt a totyogás oka.
Főút. S*ggemben egy reflektoros ipari barom – köznapi néven mondva hülyebéemvésaudismercédeszes -, muszáj menni. Szorri, kisapám, még a te kedvedért se fogok átmenni a piroson. Pukkanj belém, ha akarsz, de te leszel a hibás. (Ha meg a gyerekemnek baja lesz miattad, esküszöm a szélvédődön keresztül szedlek ki és megkóstoltatom veled a betonpadkát!) És hiába integetsz, csalapálsz, nekem is szép a középső ujjam, meg tudom mutatni, ha akarod.
Bal index. Szevasz, Anti!-köszönés. Aztán feltűnik elől, pár száz méterrel arrébb, hogy éppen kifele fordul a kamion. Velem szembe. Össz-vissz van másfél sáv. Picim kinyitja a csepp csipáját. Nézelődik.
– Ana! Nézd! Tamimooon! – láttam. – Fejéj tamimooon! – igen, fehér. És semmi jele, hogy húzódni akarna.
Ahonnan kifordultak, ott meg – Ana! Nézd! Bociiiik! Meg bitááák! – aha, kiszöktek a fehér marhák.
Bemegyek Férjhez, Picim elaludt, mire megálltam a járgánnyal. Azzal köszönt, hogy “Szia gyönyörűm!” – jó kedve van. Ez a lényeg, hogy szeresse azt, amit csinál. Csacsogok neki hamar-gyorsan mindenről, ami jó, hogy süt a nap, meg hogy azt hittem, Elek van a kapu előtt, én meg barom vagyok, és intettem neki (közbeszúrta, hogy szerinte nem olyan nagyon haragszik senki azért, ha egy jó nő int neki… nem, lázmérő nem volt a zsebemben, hogy mérjek egy hőt neki), meg hogy kint vannak a bikák. Az úton. Meg hogy nem tudom, igazából melyikünkben lett volna nagyobb kár, bár sejtem, hogy az autóban, ha nem tudom a másfél sávon kikerülni őket. Riadóztatott egyet. A négy fiú már jött mellettem – nem, eszük ágában sem volt beülni az autóba, ahogy felajánlottam… pedig nem szokásom balesetezni! kössz, fiúk! -, hogy visszaterelik a marhákat. Janitól tartanak igencsak. Meglátták, azonnal mentek befele.
Közben megszólalt Adele. Mostanában “táncikálok” az autóban, amikor vezetek. Tipikus idióta vezető vagyok. Az, aki élvezi a vezetést.
Beálltam. Kocsi lezárás, gyerkőc ölbe vétele – hogyaza! pont leesett a kezéből az egyik kis munkagép, koppanva, amire felriadt -, be az ágyba, alszik még mindig. Takaróit magára húzta, még mindig alszik. Kisettenkedés, cipő le, besettenkedés, a háromszor kihűlt és újra melegített kávémba kortyolok, és meghallom: “Anaaa! Taktoooj! Nézzü taktoooj!”
Ennyit a munkáról. Mehetek kávét melegíteni. Negyedjére.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: