Mit mondjak, összesen vagy három-négy főzőhely volt a mienken kívül, ahol nem slambuc készült. Nem kérdeztem meg, de valószínűleg gulyásleves, babgulyás és egy pácolt-sült húsos csapat volt.
Mint már mutogattam tavaly, Férj – aki akkor még nem volt eme státuszban – előszeretettel munkálkodik és igen nagy szaktudással rendelkezik a bográcsos étkek készítésében, elsősorban pörköltben profi. Bár a slambucot sem szokta odaégetni, a tésztalevese meg minimum aranyérmes a szakácsolimpián. Már ha van ilyen… (persze csak ha a saját tésztánkkal csinálja 😉 )
Most tíz kilónyi kekkével (a kekke az kekke, és mekeg, és a Ne szórakozz Zohannal! c. mulatós felnőtt mese miatt hívjuk kekkének) szálltunk be a közösbe – és azt hiszem, nem túlzó nagyképűség azt állítani, hogy vittük a pálmát. Persze ebben benne volt az én hagymapucoló- és daraboló képességem is. 😉
Volt a rendezvényen nem kevés fellépés, előadás művészeti iskola lévén – és lebuktatom magamat: szerepel itt is az a pár “kiskedvencem” a suliból, akiknek elég nagy jövőt jósolok a művészeti életben. Basszus, olyan készségük van, hogy le a kalappal előttük! Na meg mindenhova tenném őket a későbbiekben, de magas színvonalú szakiskolán kívül nem.
Igen, itt, ezen az utolsó két fotón van az egyik kis kedvenc párosom: a két zenész palánta.
