Tegnap elég csúnyán leégtem, pillanatok alatt, így most én vállaltam fel a cuccokra vigyázást a Balaton partján. A többiek a vízben pancsolnak – meleg, nagyon meleg a víz! -, én pedig egy érdekes dolgon merengek.
Egy sérültekből álló, gyerek csipet csapat van a mellettünk levő üdülőben. Nagyjából 10-18 év közt lehetnek, enyhe és közepesen sérültek (szellemi-testi, vegyesen). A sérülésük nem látszik azonnal, mindegyikőjükön, én az elején sokáig gondolkodtam: vajon miért nevelte ennyire félre őket az anyjuk-apjuk?
Meg merem kockáztatni azt a kérdést, ami nagyon megdöbbentett: miért olyan döbbenetes dolog az, hogy az én gyerkőceim minden további, gonosz megjegyzés nélkül oda mernek menni hozzájuk, beszélgetnek, labdáznak, tollas labdáznak velük? Sőt, a Balatonban is mernek velük játszani: labdázni, vizipisztolyozni, fröcskölni egymást, a matracokra tenni a kezüket és úgy fogócskázni velük. Mernek emberként viselkedni velük. Társként tekintenek rájuk, játszópajtásként, nem egy hulladék, selejtes semmiként, akiket bántani kell, mind fizikailag, mind lelkileg.
A kislányom, amikor meglátta, hogy készülnek visszatérni a szállásukra, lehajolt a vízbe, keresett egy kagylót nekik, kiúszott sok métert és odaadta egyikőjüknek. Barátként tekintve rájuk. Nem ellenségként.
Erre több felnőtt, ki halkabban, ki hangosabban megjegyezte, hogy “ezeket ki kellene tiltani innen”, ” undorító, hogy ide engedik a hulladékot” (=a gyerekeket kell a “hulladék” alatt érteni), sőt, akadt olyan is, aki odaszólt nekik: “mennyire pisiltétek össze a vizet? Oda nem megyünk utánatok!”. Az illető is, a gyerekek is nevettek a dolgon – én nem találtam viccesnek.
A képen a cikkben szereplő gyerekek szerepelnek. Nem illusztráció!
Egyrészt emberi tulajdonság. Úgy gondolják, hogy nekik kell finanszírozni a sérültekkel kapcsolatos költségeket. Még igaz is lehet, csak egyet felejtenek el, hogy bárki bármikor kerülhet ilyen helyzetbe, betegség, baleset végett. Akkor,hogy legyen?
Örülök, hogy Erzsébetnek pozitív tapasztalatai is vannak, sajnos sokszor a gyerekek is nagyon kegyetlenek tudnak lenni.
Talán azoknak a szülőknek a gyerekei akik felnőttként sértőn nyilatkoznak.
Az állatvilágban a sérült egyed halálra van ítélve, talán ez is előjön a negatív megnyilvánulásban.
Utálatos felnőttek vannak! A gyerekek sokkal lojálisabbak . 18 éves AUTISTA és egy 22 éves Egyetemista fiúk édesanyja vagyok.Tapasztalom ezt a sok negativitást!
Felháborító!
Azon felnőttek akik úgy nyilatkoztak, félhangosan vagy hangosan, hogy “ezeket ki kellene tiltani” a Balatonból, oda kell menni hozzájuk és a szemükbe mondani, hogy “Anyádat” aki megszült és Téged. Mert ezek nem érdelemnek mást, csak ilyen durva és sértő megnyilatkozást.