Mindenki erről beszél, mert igaz. A focistáinknak sikerült azt elérni, amit évekig, évtizedekig senkinek: nem Magyarország vagyunk, hanem magyar nemzet. Egy nemzet, érted? Nem egy-egy ember, nem baloldali, nem jobboldali, nem liberális, nem fehér vagy cigány/roma, hanem magyar. Mindannyian egy nemzet.
Nemrég átmentünk a szomszéd városba – tök jó, hogy itt két perc két település közt a táv! -, és iszonyatosan szívmelengető érzés volt, hogy az autókon nemzeti zászló volt, hol a tükörre húzott módon, hol a szélvédő mellett lobogott, de az az összenézés, az mindennél többet jelentett, mert tudtuk: egy nemzet vagyunk.
Nem hajrá Loki, nem hajrá Fradi, MTK, stb., hanem egész egyszerűen hajrá magyarok! lett a jelszó.
Most pedig felteszem azt a kérdést, ami sokakat érdekel: meddig tart a nemzeti összetartozás érzése? Tényleg elég tizenpár, egyenmezbe öltözött labdarugdosó, futkorászó srác, hogy eltűnjenek az ellentétek? Hogy ne csak én és ti, hanem MI legyünk? Hogy ne legyen verekedés az utcákon, a meccseken? Hogy ne külön-külön legyünk egyek, hanem együtt, egy csapat legyünk, mindannyian?
Most nem arról van szó,hogy hány ember, hány gyerek éhezik, míg stadionok épülnek hegyre-halomra. Fognak épülni, akármennyit ágálunk, morgunk ellene. Fognak épülni, mert ilyen EB-szereplés után fellendül a foci iránti kereslet.
Most csak az a megdöbbentő, hogy tényleg csak ennyi kellett hozzá?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: