Ha tó mellett nyaralsz, kábé egyértelmű, hogy madarakkal találkozol. A hattyúk pedig olyan madarak, akiket szokás etetni. Momentán sirályt nehezebb, nem is túl gyakori dolog, hogy sirállyal találkozzunk – a Békás-tónál egyetlen sincs -, de kacsák és hattyúk általában vannak. Számomra a hattyúetetés következett, mint kipróbálandó, azaz a bakancslistámról kipipálandó dolog. (Hosszú az a lista, van rajta vagy tizenöt dolog. Azaz már csak tizennégy.)
Cukik ezek a hattyúk. Igazából nem is hatan vannak, hanem legaláb heten-nyolcan… miért is nevezzük őket hattyúknak? A héttyúk-nyolctyúk-tizenkéttyúk jobban illene hozzájuk. 😉 Mindkét lábukon volt gyűrű, megfigyeltem. Így hát azt is tudom, hogy aki a Balatonra megy nyaralni, és a 62TY jelű (bal lábán, citromsárga színű szalagon, fekete szám és két betű van odaírva) hattyúval találkozik, az egészen nyugodtan közel mehet hozzá, mert ez az adott hattyú kézből eszik. A többi morog, fúj, stb., de ő nem. Bátor, balatoni gladiátor, és nem csíp. Cuki, aranyos, kedves jószág. 🙂 A legutolsó előtti kép a bizonyíték rá – én vagyok rajta… khmm, nagyon nagy darab vagyok, óvatosan tessék nézegetni!
A lányok is nekiálltak dobálni
A vízben landolt falatkák után kaptak
Kicsikém ennyire merészkedett közel hozzájuk, jobban nem mert.
Íme, itt dobálják nekik
Ugye, milyen szép pofival rendelkeznek?
Pi-pi-píííí…! 😀
Először odacsaltaltam őket… aztán…
Mondom, hogy Hatvankettőtyé kézből eszik! 🙂
Jóllakott hatvankettőtyé 🙂
Cukik! A nagyon nagy darab az nem ez ám 🙂