Meghalt az ügyeleten, mert nem volt TB-kártyája
Egy szomorú és tragikus történettel jelentkezem, a szomszédasszonyunk férjének tragikus haláláról írnék pár sort. Az úr 54 éves volt, két hete volt a temetése. A halál oka szívroham, az út, amely a halálhoz vezetett, több, mint elkeserítő. Április 4-én rosszul lett, hányt, fájt a gyomra és kicsit nehezen kapott levegőt. A felesége, aki arra kért, írjuk le ezt a történetet, mert nincs internetük, felhívta az ügyeletet, mert szombati napról beszélünk. A néhai férje nem igazán volt nagy orvoshoz járó, ezért ő ellenkezett, de a felesége hajthatatlan volt. Fontos részlet, hogy a férjének a TB kártyája elveszett, de ezt a telefonban nem mondták el, csak miután kiérkezett az ügyelet. Viszont nagy baj lett a dologból, vélhetőleg ez vezetett a halálhoz is.
Miután megérkezett az ügyelet és kérték a személyes iratokat és a TB kártyát, közölték, hogy az sajnos nincs, de a számot tudják fejből és mivel a férj dolgozik, így jogosult az ellátásra is. Na, ebből vita kerekedett, végezetül az ügyeletes orvos kijelentette, hogy a kártya nélkül márpedig nem hajlandó megvizsgálni az urat, egyébként is egy „gyomorrontáshoz” nem kell az orvos, majd jobban lesz. Mindezt elég indulatosan mondta, néhol alpári kifejezésekkel megtoldva, nagyon idegesek voltak, végül el is viharzottak. A szomszédasszony hiába kérte őket, legalább nézzék meg, ha kell fizet is érte, nem voltak rá hajlandóak. Kórházba nem tudta vinni, a férje nem volt olyan állapotban, nem is akart volna menni, kocsijuk sincs. Hozzánk próbált átjönni segítségért, de sajnos nem tartózkodtunk mi sem itthon. Mindez olyan délután 14-15 óra között történt, de 18 óra környékére nem hogy nem javult a férj állapota, egyre rosszabbul lett. Elkezdett szorítani a mellkasa is a többi szűnni nem akaró tünet mellé.
Ekkor a szomszédasszony már a mentőket riasztotta, látván, hogy nagyobb a baj, mint hitték. Ők jöttek is körülbelül 10-12 perc után. Megvizsgálták és azonnal látták, hogy a szívével vannak gondok, így vitték is a kórházba az urat, de sajnos már menet közben bekövetkezett a tragédia, hiába próbáltak küzdeni az életéért. Mindez a felesége szeme láttára, hiszen ő is a mentőben utazott. A férje mellette halt meg a kocsiban. A boncolás, amelyet végül a kórház és a szomszédasszony is kért megállapította, hogy súlyos infarktus volt a halál oka.
A szomszédasszonyunk teljesen összezuhant, ami érthető, azt gondolom. Sem ő, sem mi nem értjük, az ügyeletes orvos miért nem volt hajlandó megvizsgálni őt. Csak ránézett, és megtagadta az ellátást. Valóban nem volt TB kártyája, de mint kiderült, már akkor életveszélyes állapotban volt. Ha esetleg veszik a fáradtságot és a hivatásuk és az esküjük szerint járnak el, megmenthették volna. De nem, mert nem volt kártyája. Persze biztosítva volt, de elveszítette, ez pedig az életébe került. Ez megengedhető ma Magyarországon, hogy biztosítással rendelkező, életveszélyes állapotban levő betegeket a sorsukra hagynak, csak mert elveszítik a kártyájukat? Ha nem lett volna biztosítása, akkor is felháborítana az eset, mert az orvos nem hatóság, nem bíróság, hogy ítélkezzen, a gyógyításra tesz fogadalmat, életek megmentésére. Ehhez képest volt biztosítása, de semmit sem ért, mert hagyták meghalni. Ki fogja ezért a felelősséget vállalni? Ki fogja megakadályozni, hogy ez másokkal is megtörténjen? Egy élet ennyit ér?
A szomszédasszonyom feljelentést fog tenni az ügyben és azt gondolom, jól is teszi. Csak sajnos félő, hogy a következmények nem lesznek egyensúlyban a történtekkel. Már ha egyáltalán lesznek következmények, mert sokkal valószínűbb, hogy az egészet szépen besöprik a szőnyeg alá és hallgatnak majd róla.
egy a lényeg-az egészségügy úgy ahogy van egy nagy kalap szar-aki még ért valamit azok már rég tovább álltak maradt a selejt akit még kint sem alkalmaznának-tudom mert minden nap kórházba járok és látom hogyan szarják le a betegeket-igaz hogy kevés egy nővér fizetése de basznak valamit is tenni hacsak nem ad nekik pénzt az ember akkor is csak addig amig ott van az aki a pénzt adja-ez csak egyre rosszabb lesz ugye ez a szemét fidesz volt az aki még azért a 300 FT-os vizitdíj ellen is fellázította a birkákat.Most itt az eredmény.
Tavalyi kamu cikk, koppintva!! Több helyen megjelent.
Cseh Lajos! Ön bizonyára egy nagyon szerencsés ember, vagy én vagyok nagyon-nagyon szerencsétlen…. hogy nem tapasztalta meg a magyarországi egészségügyi ellátás valóságát.
A hiba nem a rendszerben van! Az egészségügyi dolgozókban rejlik!!!! Azokban az állítólagos emberekben, akiben minden megvan, kivéve az EMBERséget .
Ez a cikk igaz lehet, sajnos ettől durvább dolgokat kellett, kell saját sorsomban megtapasztalni az egészségügyi ellátások során.
Az özvegy ne nyugodjon bele a történtekbe. Keressen egy, orvosi műhibaperekben jártas jó ügyvédet, aki sikerdíjért megnyeri neki az orvos elleni pert. Nagyon hosszú, rögös út vezet az igazságszolgáltatás rejtelmes útjain a sikerhez… de kitartást és erőt kívánok hozzá.
Én 5 és fél éve járok rajta, kb félidőnél tartunk. Mindenhol ellenségeskedés, rosszindulat, rágalmazás, kegyeletsértés akadályokat kell leküzdenünk. De NEM adom fel!!!! Az én gyermekem 25 éves volt…. beteg lett…. az igazságszolgáltatás rögös útján nagy nehezen kiderült, hogy a karcagi kórházban gyógyító román migráns iskolai végzettség és engedély nélkül végezett gyógyító tevékenységet , amibe gyermekem belehalt…. Uram ! Ez valós történet !! …és csak a jéghegy csúcsa!!!!
Valóban a TB kártya hivatalos irat,úgy tudom 14 napon belül be kell jelenteni,és kap ideiglenes igazolást. A másik tévhit,azt írja,hogy a munkanélküli hogyan fizesse be a TB.t mert nincs pénze. Minden hivatalosan bejelentett munkanélküli nek az állam fizeti a TB.-t. Leírt eseteket átéltem.
És bizony az is előírás,hogy az ügyeletes dokinak meg kell néznie a Taj.kártya érvényességét,mivel az ügyeletes dokit nem életmentésre találták ki,hanem egyéb bajok kezelésére.
Szerintem itt mindenki hibázott.Nem lehet egyvalakire kenni.
mégis mit vártatok? meg lett mondva:
1, akinek nem tetszik el lehet menni!
2, akinek nincs semmije, az annyit is ér!
na ehhez tartások magatok!
Valóban rengeteg “szemét” előírás van az egészségügyben, már a TAJ kártya is ilyen. Mi az, hogy egy magyar állampolgárnak igazolni kell a biztosításának meglétét? Alanyi jogon kellene járni, egy munkanélküli, vajon miből fizet be havi 7000Ft-t? Az eddigi hatalmon lévők, csak kiloptak az egészségügyből, Egy időben a mostani ellenzék, a privatizációval még többet akart kilopni. Az akkor alakult “magán” kórházak, rendelők is, csak a TB kifosztására apelláltak. A “betegtől” kapott százezreket simán lenyúlták, adót nem fizettek utána, aztán szépen csődöt jelentettek. Visszatérve az eredeti témára, a sürgős beavatkozást igénylő betegnél nem vizsgálják a TAJ meglétét, utána kap egy számlát. Az utcán összeesett embernek sem a kártyáját keresik, mert ki hordja magánál? Ha mégis igaz lenne, akkor súlyos büntetést várok el.
1. A kiérkező orvos sajnos igenis a papírok nézegetésével kezd. Még akkor is, ha a beteg nyilvánvalóan és láthatóan rosszul van.
2. Szívrohamban könnyen meg lehet halni, igen, de azért annál a kb. 4 óránál, ami eltelt ellátás nélkül, sokkal kevesebb is életmentő lehet. Konkrétan 4 perc is. Szóval valószínűleg nem halt volna meg, ha rögtön megkapja az ellátást. De ha igen, akkor legalább ott lenne a tudat, hogy mindenki megtett mindent, és szerencsétlennek volt esélye. Mert így az sem volt!
3. Még a laikusok többsége is tudja, hogy az 54 éves férfi szívproblémák tekintetében igencsak kockázatos csoport. Meg azt is, hogy a gyomorproblémák is gyanúsak, sok ember érzi gyomorfájásnak azt, ami nem is az. Én számtalan ilyen esetről hallottam, pedig nem vagyok orvos, de az egészségügyben dolgozó anyám a számba rágta, hogy a gyomorfájásnak, gyomorégésnek tűnő dolog alattomos lehet, figyelni kell rá. Azért ezt egy ügyeletes orvosnak is tudni kellene.
4. Egy súlyos hányás szintén komoly betegséget jelenthet, nem feltétlenül egy sima gyomorrontásra kellene gondolni, ha már eljutottak odáig, hogy ügyeletet hívnak, és a háztartásban más nincs rosszul. Gyomorrontásnak tűnhet egy ételmérgezés, vagy más típusú mérgezés eleje is, ami szintén végződhet halállal. Akár elég gyorsan. Hányás kísérhet egy vakbél-gyulladást is, ami szintén végződhet akár halállal is. Szóval könyörgöm, ha már kiment az orvos, akkor veszekedés helyett inkább feltehetett volna 3-4 kérdést, az ingyen van, és ebből már lehet ki is derült volna még neki is, hogy nagyobb a baj! És azt is tudnia kellene, hogy a betegek nagy része igen, bagatellizál. Ugyanis kényelmetlenül érzi magát, nem akar teher lenni, vagy rémült, ezért azt mondja, hogy ez egy semmiség, majd jobban lesz. Mert komolyan így gondolja, ugyanis szeretné, ha így is lenne. Az orvosnak ezért az egész képet kellene nézni, nem csak egy-egy szervet, hanem az egész embert. Igen, a lelkével együtt. Ha erre nem képes, akkor menjen autószerelőnek. Jó orvos úgysem lesz belőle. És tényleg, ebben az esetben is már 2 perc beszélgetés sorsfordító lehetett volna.
5. A TB kártya nem igazolvány. A TB kártya annyira szolgál, hogy legyen nálunk valami, amin az azonosító jelünk rajta van. A lényeg a szám, amit a rendszerben megnézve egyből kiderül, hogy van-e valóban biztosítás vagy nincs. Mert ugye olyannál is lehet TB kártya, akinek valójában már hónapok óta nincs érvényes biztosítása. De itt volt szám, és volt személyi, le lehetett volna kérdezni, hogy a rendszerben lévő adatok megegyeznek-e a személyivel. Nem hiszem, hogy nincs normális eljárási forgatókönyv ilyen esetre. Érdekes, a mentő már nem akadt fenn azon, hogy akkor most van-e kártya vagy nincs.
Remélem tényleg perelnek. Amúgy ha a történet valóban igaz, akkor hozzák nyilvánosságra a médián keresztül. Vannak olyan újságírók, akik biztosan harapnak az ilyesmire.
Karácsonykor leestem a lépcsőn, és eltört a bokám. A párom tolókocsiban tolt be a rendelőbe, ahol a ápoló/védő/akárki nő, se köszönés se semmi a helység másik végéről artikulátlan durva hangon rámförmedt: Tajkártyája van!!!
Ez így biztos, hogy nem igaz. A kijövő orvos először nem a papírokat kéri, hanem a beteget megnéz. Előfordulhat, hogy a diagnózisban téved, mert ez emberi dolog. Különösen, ha beteg maga is bagatellizálja dolgokat. A kiszállást meg az orvosnak el kell adminisztrálnia. Szívrohamban meg nagyon könnyen meg lehet halni. A kétségbe esett hozzátartozó pedig semmiképpen nem objektív. Ilyen az élet, nem csak Magyarországon, hanem mindenütt a világon.
Sajnos két részről is nagy hiba történt. Elsősorban az ügyeletes orvos, az nem orvos. Lehet, hogy valami kis medikust küldtek ki hozzá, aki még nem érzi át a dolgok súlyát. Egyébként kötelessége lett volna ellátni TB kártya nélkül is. Tudtommal a jogszabály előirja; s utána a paciens megkapja a számlát.
A másik az úr aki elhagyta a kártyáját, időben pótolnia kellett volna.
Sajnos Magyarországon a kisembereknek a bürokrácia parancsol. Itt nem nézik el a szabálytalanságot, de ha a kormánytagok közül valaki igy jár azt biztos ellátták volna. Sajnálom.
Cseh Lajos. Én is szeretném,ha kamu feltételezés lenne. De ha sajnos velünk is hasonló történne, ABS !! biztos hogy elöbb kérik a szükséges dokumentumokat,majd talán jöhet a vizsgálat is. UI: Nem mindenkor és mindenben a kivonuló szolgálatot kell hibáztatni,hanem azokat a felettes szerveket kik miatt óhatatlanul be kell tartani a merev szabályokat. A legtöbb beteg ott követi el a legtöbb hibát,hogy “” majd csak jobban leszek””.
Az ilyen (orvos) dögöljön meg !
Orbánia egy szemét ország .
Egyszerűen, nem hiszem. Kamu cikk.
Ma itthon ez a nagy valosag. Kis ember vagy, neked csak ez jut. Leepitett egszsegugy, muinimalberes munkahely, vagy kozmunka. A korhazak nagy reszeben idegenbol jott orvosok, mert a magyar mar nem marad itthon, az itthonmaradok nagy resze rutintalan, vagy mar tul van a csucson. A profiknal meg eselyed sincs a sorbanallas miatt. Igy nem marad mas, ha eros vagy, valami csoda folyaman tul elsz, ha nem, dogolj meg.