Üzenet azoknak, akik lesújtó véleménnyel vannak a tápszerezésről

Millió és egy támadás éri azokat az anyukákat, akik tápszert adnak a gyermeküknek. A sok-sok – már elnézést, de – tudatlan, nagyonokosanya támadja őket, mert nem értik, nem akarják érteni, hogy nem vagyunk egyformák, és van, hogy valakinek nincs elegendő tejtermelése.

Amiről nem ő tehet, hanem a jóistenke, vagy a dns-e, vagy a környezete, vagy valamilyen betegsége… teljesen mindegy, mi, de igenis létezik olyan, hogy nincs elég saját anyatej.

Sok olyan kórház van, ahol támogatják az igény szerinti szoptatást, ám mereven elzárkóznak a tápszer adásától. Van olyan, ahol felismerik: ami nem megy, nem kell erőltetni – és inkább adnak minimális, de tápszermennyiséget a picinek. Anyuka pedig tud pihenni szülés után, nem azon izgul, hogy még erre is képtelen, hogy a saját gyermekét a saját testéből táplálja. (Az amúgy is béka hátsója alatt levő önbizalom, ami szülés után elönti az anyukákat, eléggé depresszió-közeli állapotba tudja a tejhiány miatti lelkiismeret-furdalással taszítani a nőket.) Van olyan is, ahol azonnal cukros vízzel/teával nyomják az újszülötteket – ennek a cukor nélküli változatát még csak-csak megértem, hisz át kell mosni a szervezetüket, tényleg, hogy a máj minél hamarabb átálljon a kinti világra. A cukrozásos módozattal nem tudok azonosulni.

Én sem tudtam mindegyik gyermekemet szoptatni. A legnagyobb közel egy évig szinte csak anyatejet evett – nem fogadta el a tápszert, hiába nyomta volna belé a háziorvos, az összes pénzem elment rá, hogy aztán az első korty után a kukában landoljon az egész. (Persze előtt a ruhájában, az én ruhámon, az ágyon, és ott, minden egyes alkalommal felvetült bennem a jogos kérdés: egy ekkora gyerekből hogy jön ki ennyire sokszorosan az az egyetlen korty tápszer?) Neki csak anyatej kellett. Én pedig a legboldogabb anyuka a világon, hogy etethettem. Annyira szoros a kötelék köztünk, hogy arra szavak nincsenek, és hiszem, érzem, hogy emiatt.

A középső gyermekemet már kevesebb ideig tudtam szoptatni, és közel sem annyit, mint kellett volna. Neki már volt tápszeres kiegészítés, négy-öt fajta doboz tápszer volt folyamatosan a polcon, mert a kis tündékém válogatós volt: hol ezt ette meg, hol azt. Hol a legolcsóbb, hol a leghipoallergénebb, hol a legbiobb bolti kellett.

A legkisebb, a Picim pedig az első perctől igényelte – volna -, előírták neki, hisz akkora súllyal született, hogy ihaj!, de nem mindegyik csecsemős nővérke és osztályos orvos fogta fel, ami le volt írva a papírra, hogy ennek a babának kell a tápszer, mert óriási, és az első három nap alatt képtelen anyuka annyit termelni neki, hogy jó legyen. Mi olyan kórházban voltunk, ahol az igény szerinti szoptatást részesítették előnyben. Na de ha nincs miből, mert a gyerek akkora, mint egy bébielefánt, és éhes, akkor mit csináljon anyuka? Szoptasson, anyuka, szoptasson! Az már persze mellékes, hogy anyuka (én) olyan szinten került depibe, hogy öröm volt nézni! Kisebesedve, vérző mellel igazi élmény szoptatni akarni a gyereket, aki ordít és ordít és ordít, mert éhes-szomjas, és nem kap eleget, pedig órákon keresztül szívja és szívja, de nincs mit. Csak érzi a szerencsétlen picúr, hogy neki onnan kéne kaját kapni, amit a szívogatás elején kapott is, viszont fel nem tudja fogni, miért nem kap utána – és csak próbálkozik, próbálkozik, aztán egyre kétségbe esettebben igyekszik, anyuka is, majd a végére mindketten kifáradva, kikészülve egymás kedvére bőgnek. Második-harmadik napon pedig a gyerkőcöm nem csak besárgult, hanem a vércukra is valahova a Föld középpontja környékére zuhant, acetonos volt, mert éhes volt, szomjas volt, cukrot nem kapott a szervezete, és igyekezett abból eltengődni, amit még pocaklakóként szerzett be magának. Nem túl sok kaja a túléléshez, igaz? De küzdöttünk – és nálunk akkor jött be pont ugyanaz a doktornő, aki közölte, hogy tápszert kezdettől fogva kell adni neki kiegészítésként; így menekült meg a Picim. Mert a többinek esze ágában sem volt adni. 

Az egyik közösségi oldalon is kiborult az egyik anyuka nemrég, és teljesen igaza van:

“Szeretném ezt már kiírni magamból, mert megint láttam egy posztot, ami felhúzott.
Azt hiszitek, mindenki csak azért tápszerezik, mert el akarja kerülni a tejáztatta lepedőt és takarót, a felduzzadt melleket? Azt hiszitek, hogy azok tápszereznek csak, akik “lusták” arra, hogy több tejet termeljenek a babájuknak? Azt hiszitek, móka és kacagás állandóan fertőtleníteni, forralni, vízhőfokot ellenőrizni?
Hát elmondom: ROHADTUL NEM!!!
Utálok fertőtleníteni, utálok tápszert bekeverni, utálom megvenni 100%-os áron, mert az orvosunk nem hajlandó receptre felírni, mert tápszerellenes, utálom, hogy az emberek, akiknek elmondom, hogy nincs elég tejmirigyem ahhoz, hogy 100%-osan jóllakassa a babámat (és emiatt majdnem 4 hónap alatt alig 1 kilót hízott, amit NEM VETT ÉSZRE A TÁPSZERELLENES ORVOSUNK ÉS A BARACKOT SÜRGETTE ETETÉSRE EGY ALIG 4 HÓNAPOSNAK!!!) részvéttel teli pillantásokkal néznek rám, vagy épp ellenkezőleg, UTÁLOM, mikor elmondják, hogy “bezzeg nekem volt tejem, eláztattam az ágyat, mikor a gyerekem szopott, 5 textilpelenka kellett, hogy ne ússzunk benne”.
A tápszer pedig nem ördögi találmány, millióan és én is tápszeren nőttem fel és semmi bajom nem volt tőle soha!! Fogjátok már fel, hogy nem azért tápszerezünk, mert annyira lusták vagyunk a fejéshez és ahhoz, hogy több tejünk legyen, mindent, DE MINDENT megpróbáltunk! Vannak, akiknek az elejétől kevés van, vagy nincs, de vannak olyanok is, mint én, akit félretájékoztattak, hogy elég a tej, megfelelően hízik a baba, minden rendben van, aztán Facebook csoportokban derül ki, hogy NEM, és mikor elmegyünk laktációs szaktanácsadóhoz, közli, hogy “hát igen, ez a baba már most szupermodell babérokra tör” illetve “nagyon le van fogyva”! El tudjátok képzelni, milyen érzés ez? Azt hiszitek, imád a nagy százalékunk tápszerezni és szembesülni vele minden etetéskor, hogy nincs elég teje?
NEM! NEM IMÁDUNK TÁPSZEREZNI! NEM SZERETJÜK! De nincs más választásunk. Van, akinek megadatik a normális orvos, vagy ismerős, akitől donortejet lehet kapni, de általában nem. Kénytelen vagyok tápszerezni a babámat, és azóta sokkal nyugodtabb (meg a különböző egészségügyi problémái is elmúltak rögtön, sokkal kiegyensúlyozottabb és vidámabb – van fogalmatok róla, milyen érzés ezt megélni, mikor minden vágyatok az, hogy a saját testetekből tápláljátok a babátokat?!). Úgyhogy légy szíves, szálljatok le a tápszeresekről.
Mert ez NEM döntés kérdése!!!”

Köszönöm, hogy elolvastad! 🙂

Ha tetszett, szívesen fogadom a like-okat! Ha megosztod, köszönöm szépen! 🙂 Ha szeretnél egy nagyon jó facebook csoport tagja lenni, akkor azt ITT megteheted.