bopciblog

Tractor pulling 2016 – egy blogger szemével

Nem is tudom, hanyadik Tractor pullingon vettem részt idén. Talán ötödik… Fene se gondolta, hogy ekkora nagy buli ez!

Az elsőnél azt se tudtam, mit kell nézni. Ott az a sok, idióta külsővel és Salamon tökére pucolt külső vázzal rendelkező jármű, ami amúgy menni nem nagyon tud, mert vontatják, de húz maga után egy szerencsétlen, kamionnak látszó akármit. Na és, engem ez mit izgasson? Ha ő akarja, hát akkor huzigálja nyugodtan!

 

Aztán volt olyan, ami felkeltette a figyelmemet: a sok, egyre több ember – itteni vonatkozásban -, majd rájöttem, hogy az a pár ezer ember, aki ott van, meg a külföldi csapatok valahol egyre közelebb vannak a Forma-1-hez (amit nem csípek egyébként), mint a Virágkarneválhoz (tősgyökeres debreceniként ehhez tudom hasonlítani), ámbár a két várost összehasonlítva, embertömeg szempontjából valahogy arányban van a dolog.

Idén a leparkolásnál ért az első, igazán meglepis meglepi. Oké, hogy a környék totál le volt zárva parkolás-ügyileg, de az, hogy cirka egy kilométert kellett sétálni a verseny területére történő belépésig…?! (Az már egy teljesen más kérdés, hogy meglehetősen sokba került a parkolás, úgy, hogy mindössze a területre történő belépést tartalmazta az ár, az autóra való vigyázást vagy ne adj isten azt, hogy ne hepe-hupás, éppen csak learatott szántóföld legyen az, ahova be kell suvasztani az autót, már nem…) Nincs mit szépíteni, egy sokadik helyen levő parkolóban volt már csak hely. Ott viszont előkelő helyen: vadkender-“ültetvény” mellett. Hipp-hipp-hurráááá! És épp most virágzik! Azóta is zsong a fejem a pollentől. (Allergiás vagyok rá, ez az oka, hogy soha semmilyen droggal nem éltem; közölték kb. 20 évvel ezelőtt velem, hogy egyetlen slukktól meghalhatok. Oké, no drog!)

A traktorok, azaz a járgányok – traktor, busz, kamionok, rakodók, markolók, dömperek, fene tudja, milyen névre keresztelt gépek… – nem is tudom, hányan voltak, de baromi sokan. Mint a közönség, aki összegyűlt. Rekord mennyiségű látogató volt a területen. Annyira, hogy a heringek a konzervdobozban semmik voltak ahhoz képest! Hivatalosan kb. 8000 ember volt, amit egyszer bemondtak – gondolom, a jegyek alapján tippeltek erre a számra -, ám ehhez muszáj hozzátenni, hogy a lelátókon kb. 5-6000 embernek volt hely. Plusz a gyerekek nem voltak beleszámolva, mert azért minden harmadik családdal volt legalább egy, vagy inkább kettő-három aprócska sarj, és 14 éves kor alatt ingyenes a beugró nekik. Még karszalagot sem kapnak.

 

tp2016Itt masíroztunk befele a Picimmel 🙂


mitpNem csúnyán nézni, ezek mi vagyunk, Férjjel! 🙂
Tudom, hogy jó pasi, de foglalt – és nem adom! 🙂

A napi jegyárak nagyjából tükrözték azt, ami tulajdonképpen a lényeg volt: egy elég nagy rendezvény, nemzetközi, igazából európai. Emellett, mivel Hajdú Expo is volt a területen, vagyis azzal karöltve volt megrendezve ez a brümmöbéses-füstös hangos karnevál, egy jópár kis házikó is odakerült a területre. Azóta is sajnálom, hogy nem volt bátorságom azt mondani Férjnek: márpedig ez tényleg annyira jó illatú sajt, hogy veszünk belőle és punktum! Házi szörpök, házi sajtok, lekvárok… csupa-csupa nagyon incsi-fincsi dolog került a területre. Emellett természetesen véradás, orvosi szűrés, ingyenes csillámtetkó, ugrálóvár, szumópálya, gokart, sörkert, meg a szokásos bazár.

 

IMG_20160815_072850

 

Az, hogy a kvalifikációs futamok után, még a döntő előtt megmutatták, milyen az a futurisztikus, jövő kor-beli traktorinvázió, ami a sci-fiben van, egy alap dolog. Ezalatt az önjáró, önműködő traktorokat értem, amikor vezető nélkül állnak neki ténferegni a pályán. Tényleg nem ül senki a volánnál, azok pedig kerülgetik a nagyobb járgányokat – durva!

IMG_20160815_073343

A döntő idén nagyon… mondjuk, hogy gáz volt?! 5 csapat jutott be összesen a döntőbe. Ebből először a zöld-sárga csapat indult. 106 méter körül mentek. (A 100 méter jelenti a FullPull-t, tehát a maximális menetet, ami jó dolog, tekintve, hogy a verseny lényege: minél tovább tudjon a kisebb méretű járgány maga után cibálni egy nagyobb, súlyokkal megrakott kamiont.)

Szurkolunk ezerrel a traktoroknak :)

Szurkolunk ezerrel a traktoroknak 🙂

Majd a kommentátor bemondta: a következő egy-két versenyző csapat technikai okok miatt nem tud indulni a döntőben. Az a nagy helyzet, hogy én ekkor odafordultam lazán Férj fele, és közöltem vele: ha még egy induló kiesik, számomra egyértelmű, hogy a sárga-zöld traktorosok lefizették a többit, hogy nekik kell megnyerni. Mindezt viccesen persze 🙂

 

jdDaniÍme az oka hogy miért a zöld-sárgák nyertek: az én Picim tapizta
végig a járgányt futam előtt 🙂 
Aki nem hiszi, járjon utána! 😉

 

Mit mondjak, a végére kettő egész csapat maradt, akik a döntőt vívták, ám a két leállás közt kemény húsz méternyi különbség volt, így nem volt nehéz kiszámolni, ki is a nyertes. (Nem tudom, ki kit fizetett le! 🙂 )

Természetesen most is voltak kiállítva traktorok: “normál” és versenydarabok, gokartpálya építve a gyerekeknek, rahedli sátor, kajarészleg, még ingyen sör is… szóval egy hatalmas nagy buli van már belőle ebben a városkában.

Nagyon jó dolognak tartom, hogy az autó- és traktorkedvelő kisgyerekek (meg felnőttek, azaz örök gyerekek) testközelből is megismerhetik ezeket a batár nagy állatokat, amik indulnak.

Most pedig jöjjenek a fotók, amik talán megmutatják, miről is pötyögtem eddig, de van természetesen egy-két videó is. Ez utóbbiból ízelítőt kaphattak azok, akik követnek a facebookon. Azonnali jelleggel. De most megpróbálom feltöltögetni videómegosztóra, hogy láthassák azok is, akik tegnap máshol voltak. 🙂

 

IMGP8829-1-2Ők az én Pasijaim. Namost nem közvetlenül a
versenygép előtt állnak, hanem sok méterre tőle, beton kerítés vagy mi is van,
meg a PRESS belépősök sávja, szóval lehet viszonyítani, mekkorák ezek a “játékok”. 🙂

 

IMGP8862-1Ez egy ellenőrző-beindítósdi. Ha jól emlékszem, ez a járgány el sem indult…
Basszus, azért milyen durva, hogy több ezer km-t utaznak azért, hogy itt be se tudják indítani!

 

IMGP8968-1Ő a kommentátor évek óta, és az ő fejéből pattant ki, hogy a külföldi versenyt itt is meg kéne honosítani. Bodnár János a becsületes neve 🙂

 

IMGP8872-1Jegesmaci (Icebear) névre hallgató versenyjárgány. Mármint az elöl levő. Mögötte
a súlyt tartó járgány van. Azt kell elhúznia ennek a kis gépnek, ami fehér első résszel látható.

 

IMGP8867-1Ilyen, fekete füstoszloppal indul mindegyik.
Van, amelyik lángcsóvát is lövell 🙂 Tűzokádó sárkány 🙂

 

IMGP8861-1Ilyen kamionokkal szállítják a járműveket a versenyre. Ez a sárga-zöld csapat.

 

 

Most pedig a videók, amik… hát, mivel csak telefonom van rögzíteni, azzal készültek. 🙂 Bocsi előre is! 🙂 Ja, és füldugó használata ajánlatos! (Ha véletlenül valami kamera-gyártó cég úgy érzi, hozzám vagdosna egy-két komolyabb, HD-minőségben rögzítő gépentyűt, nem haragudnék érte! 😉 )

 

 

 

És a győztes húzás:

 

 

 

Ez pedig azért fontos videó, mert nem én készítettem, viszont a buszon – amikor még forgalomban volt – utaztam. 🙂

 

 

 

A legutolsó videó kivételével az összes fotó és videó saját tulajdon, szerzői jogok védik!

 

 

Köszönöm, hogy elolvastad! 🙂

 

Ha tetszett, szívesen fogadom a like-okat! Ha megosztod, köszönöm szépen! 🙂 Ha szeretnél egy nagyon jó facebook csoport tagja lenni, akkor azt ITT megteheted.

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!