Honnan tudod, hogy jó anyuka vagy?

Kezdődik a bölcsi, az  ovi, a suli, és anyukák százai, ezrei pánikolnak. A hirtelen ránk szakadó “szabadság” érzése vegyül egy teljesen másba, amit nem is tudunk minek nevezni, mert valami páni félelem, hogy mi lesz a gyerekkel nélkülünk, mi lesz velünk vegyülve egy felszabadultság-érzéssel… és elkezdünk tervezgetni.

Nálam a következő lesz – bár fele sem fog megvalósulni, mert másfél órát lesz oviban a Picim kezdetnek:

– drága barátnőmhöz beslattyogok – pardon, beszáguldozom -, és dunsztba teszi mindkét mancsomat; azt mondta, nagyon-nagyon kellene az az ápolás. Mert Dedóvó Házirobot ugye csak otthon ül és nem dolgozik, és ez látszik is a kezén, annyira puha és finom. Na erre kíváncsi leszek, mikorra lehet végrehajtható állapotba hozni egy ilyen találkát…

– bemegyek a szoliba – mert igen, itt volt a nyár, de kábé egy fikarcnyit sem barnultam önszántamból; ciki és gáz a javából

– nekiállok végre vasalni-hajtogatni a ruhákat és kiválogatom azt, ami már nem jó. Igen, felpróbálás nélkül. Mert nem lesznek itthon a gyerekek.

– normálisan megpucolom az összes ablakot, ahelyett, hogy a csepp kis maszatos ujjukkal engedném összetopogni a tükörsima és átlátszó felületet

– a hűtőt is rendesen kitakarítom, nem úgy, mint nyáron tudtam, hogy egy-egy polcot kiszedtem-letöröltem-visszapakoltam azalatt a két perc alatt, amíg a gyerekek nem ugrottak rám valami miatt (ezek a valamik rendszerint az “Anya! Elvettteeeeeee….!” vagy az “Ehetek fagyit? De mértnem?”, esetleg a “Nem én voltam! Anyaaaaaa! Báááááánt!!!” mondatokkal voltak kiegészítve; igazából hasamat fogva nevettem rajtuk, mert testvérek, gyerekek és az enyémek és imádom őket, pont emiatt is)

– végigszagolgatom az összes, de tényleg összes öblítőt/mosószert/lemosót a drogériában, ami tetszik. És nyugodtan megnézem az összes szempillaspirált, hogy vajon melyik a jobb. Aztán megveszek egy-két mosóport, általános tisztítószert, de csak azokat, amik tényleg tetszenek, nem pedig lekapok egyet, mert Férj már morcos, hogy sokáig vásárolgatok, és a gyerekek egy perce elkezdték a monológot levágni – hárman, egyszerre, neki

– megnézek egy egész darab filmet, mind a kilencven percével együtt, és sárgarépát meg almát fogok hozzá majszolni meg ásványvizet inni, üvegből! Minő bűn! 😀

– nyugodtan fel fogok mosogatni, nem pedig úgy, hogy harminc másodpercenként kell elzárnom a csapot és berohanni,  persze habtól csöpögő manccsal, mert tépik-ütik-rúgják-lekiabálják egymás fejét szeretgetik egymást a drágáim

– a kutyákat elviszem sétálni. Én. Külön-külön persze.

– kitakarítom az autót, kívül-belül. Sőt, lehet, hogy még le is polírozom.

– elmegyek egy konditerembe és megnézem, hogyan is működik ez manapság, hogy valahogyan ledolgozzam az anyuka-hájamat. Mert anno tudtam, de annak lassan tíz éve, hogy Nagylány kicsi volt…

– felpróbálok két egész darab melltartót. Vagy hármat. Meg hozzá felsőt is nézek. És kosztümöt is. És cipőt is. És… megpróbálom úgy érezni, mintha Nő lennék

– kialszom magamat! (ez egészen addig fog működni, amíg a kutyák nem kezdenek őrült ugatásba, mert a nyolcadik szomszédnál kiugrott a macska a kerítésen)

– megeszek egy egész almát, egyedül, önző módon, light sajttal

– bemegyek a dohányboltba és megveszem azt az öngyújtót, ami tetszik. Nem dohányzom, csak tetszik. És kemény kétszáz forintot rá fogok szánni.

– összerakom a nemrég vett grillkocsit. Darabokban van ugyanis, és Férj nem ér rá, annyit dolgozik, hogy össze legyen rakva

– csinálok egy csomó olyan ételt, amit akarok, ami érdekel, és teszek rá magasból, ha a gyerekeknek nem ízlene, mert majd én megeszem

– szipi-szupi dolgokat fogok varrni és horgolni nekik. Mert itt van a varrógép, csak nem szoktam ráérni beindítani. Közben pedig Laciék fognak bömbölni (Lukács Laciék, Tankcsapda)

– csináltatok egy egyedi rendszámot magamnak, mondjuk egy ilyet, vagy ilyet, vagy ilyet:

Ám ami tuti lesz, mert ismerem magamat:

– első nap, ahogy elkezdődik az ovi, a suli, őrült módjára fogom róni a köröket (úgy száz kilométeres körzetben), hogy mindent megkaparintsak a gyerekeknek, és tuti, hogy sokkal több olyat fogok megvenni, amire amúgy semmi szükség, csak mert nincsenek itt velem és olyan hülye vagyok, hogy azt hiszem, kell, pedig nem is

– végig fogom izgulni a napot, hogy vajon hány sérüléssel látom őket viszont (testi-lelki, egyaránt)

– itatni fogom az egereket, ahogy otthagyom a Picimet is az oviban

– a helyemet tuti nem fogom találni, mert a “hol vannak a gyerekek? Túl csöndes a ház!” kábé pont az a dolog, ami engem szerfölött zavarni szokott, ha nincsenek pár méteres hatósugárban körülöttem

– hirtelen nem fogom tudni, mit csináljak… kb. hét éve folyamatosan itt vannak, velem, legalább egyikük, non-stop

– végigbogarászom a netet, hogy milyen pályázatok és lehetőségek vannak, amiket igénybe tudnánk venni, és közben meg fog enni a fene, hogy a gyerekek nincsenek itt

– amerre megyek, boltba, mindig azt fogom lesni, hogy mi az, amit meg lehetne venni, nekik, ajándéknak, meglepinek, almát, narancsot, banánt, egy-egy minnie-s zoknit, vagy traktoros nadrágot, minyonos akármit… mert én ilyen hülye vagyok, hogy magam helyett mindig csak rájuk gondolok

– egész nap sírni fogok utánuk, és ideges leszek és nem lehet majd hozzám szólni, és nem az lesz a  bajom, hogy megjött, hanem hogy nincsenek itt az ex-pocaklakóim velem

– pluszba meg fogok venni még fejenként három darab kulacsot, hat szendvicstartó-hordó dobozkát, aztán bőgőrohamot kapok – esetleg még a boltban -, hogy nincsenek velem a gyerekeim, és csak ilyen kis tartóban kapnak enni, és amúgy is éhen fognak halni. Azt hiszem, tökéletes alany vagyok a “Költs! Költs! Vásárolj, vagy rossz anya vagy!”-kampányhoz.

– hegyre-halomra fogom megvenni az összes almát, amit csak találok, majd a házba érve anyukám-féle finomságokat fogok nekik kreálni belőle

Nos… ha ebből egyetlen sor is igaz Rád, akkor tudd: TÖKÉLETES ANYUKA VAGY!