A karajt mindenki szereti. Mert aránylag sovány hús és íze is szokott lenni. Ha pedig nincs, akkor csinálunk neki 😉 A gombával volt tele a reklámújság, Férj rá is csapott, hogy márpedig ez kell, ilyet is vegyek, olyat is, és majd így-úgy csináljam meg (süssem, főzzem, rántsam, stb.), mert ő szereti ám a gombát. Igen? Mióta?
A gyerekek viszont nem rajonganak a gombáért. Fene tudja, miért, talán mert ők is úgy jártak a oviban, suliban, hogy elég ehetetlenül zsíros, paprikás, keserű gombalevest kaptak – én pl. így jártam, akkor utáltatták meg velem a gombát; anno a szoc-korszakban a gombakrémlevesről vagy gombás karajszeletről mint létező ételről csak álmodozni mertek a konyhás nénik, meg nem csinálhatták -, én viszont finomra is meg tudom szerkeszteni-mütyürgetni. És így, nem odaégetett, keserű paprikaporral készítve szeretem is.
Hozzávalók 4-5 főre:
Elkészítés:
*: A murci az a fajta must, ami nem fogyott el és erjedésnek indult. Tehát már nem must és még nem bor. Valahol a kettő közt. Akinek nincs a hűtőben – miért lenne, ha nincs szőlőskert a környéken? -, annak az édes, fehérbort tudom ajánlani, fele-fele arányban hígítva a fehér szőlőlével. Én fehér murcit használtam, tehát fehér, muskotályos szőlőből készült, erjedő mustot. Az édessége és a savtartalma miatt ad egy különleges ízt az ételnek.