1.0bopcibloghttps://bopci.cafeblog.hubopci bloghttps://bopci.cafeblog.hu/author/civisnoegyletfreemail-hu/<h4>Tegnap visszakerült hozzánk a két kicsi pikk-pikkünk. Merthogy az egyik már lábra sem állt. Hogy a pipis oviban mennyire figyeltek rájuk - hát azt hagyjuk. Iszonyatosan mérges vagyok miatta.</h4> <p>Tehát visszajöttek, és kis idő múlva pittyegés töltötte be a házat. Hiányzott is a kiabálásuk. :) Viszont ahogy apa kézbe vette az első szülött pikk-pikkünket, még éppen tartotta magát. Próbáltuk vitaminos vízzel megitatni, hogy a szemmel látható kiszáradt állapotot valahogy helyrebillentsük. De ekkora elektrolitháztartás felborulással nem sokat tudtunk kezdeni. A pofiján össze volt aszódva a bőr, éppen csak pihegett. A másik pikk-pikk (a másodszülött) köszönte, úgy-ahogy jól érezte magát. Apa viccesen megjegyezte, hogy hátha a hangomra magukhoz térnek. Mert én bizony énekeltem nekik. Akármilyen hülyén hangzik is. Ez a két kis pikk-pikk a mindeneink voltak. Mert mi segítettük őket világra - valami történt a keltetővel: a többi kis csirke meg pulyka, akik nem keltek ki, mindannyian belefulladtak.</p> <p>A másodszülött fiókánk fel is ismert tényleg. Ahogy elkezdtem neki a pipihívó dalt, felkapta a fejét - előtte úgy-ahogy volt csak magánál -, és tipegett oda hozzám. Nagyon örültem neki :) Aminek pedig nem, az az volt, hogy hiába minden ölbevétel, vitaminkoktél-belecsepegtetés a pici pikk-pikkbe, még a szemét sem volt ereje kinyitni. :( Az éjszakát túlélte, én pedig örömtáncot lejtettem. :) Hogy hátha van még remény számára! Mert ha a születése után jött hátára borulásból kigyógyult, akkor hátha... talán... meg tudom menteni. A lába össze volt rándulva görcsbe, a szárnya maga alá gyűrődve - nem kétséges, hogy forgolódott éjszaka vagy kettőt. Kisimogattam a szárnyát, a lábát próbáltam megigazgatni, de nem lehetett. Na mondom itt már gond van. Felvettem kézbe, hogy megitassam-etessem, de nem akarta. Fulladozott, ahogy egy csepp folyadék a csőréhez ért. Én még ekkor sem mondtam le róla. Hagytam egy kicsit pihenni, főleg, hogy a testvére is vágyott már ölbe. Aztán egy fél óra múlva újra ránéztem. Rátettem a kezemet, és újra az lett, ami már tavaly is, hogy a kezemben halt meg egy kispulyka. Kinyitotta a szemét, úgy várta, hogy ott legyek. És úgy ment át az apukájához a másvilágra, a PulykaMennyországba, hogy ott voltam vele.</p> <dl id="attachment_2579" class="wp-caption aligncenter" style="width: 409px"> <dt class="wp-caption-dt"><a href="https://bopci.cafeblog.hu/files/2015/06/IMG_20150602_221144.jpg"><img class="wp-image-2579 " src="https://bopci.cafeblog.hu/files/2015/06/IMG_20150602_221144-e1433336897574-600x450.jpg" alt="IMG_20150602_221144" width="399" height="299" /></a></dt> <dd class="wp-caption-dd">A barnás az elsőszülött, aki itt még élt. A másik, a világos színű még mindig hívja vissza, azóta is.</dd> </dl> <p>Apa annyit mondott reggel, amikor elindult, hogy ha megdöglik, dobjam oda Waczaknak, hadd egyen. Érdekes elgondolás volt részéről... most úgy őszintén: ha a drágalátos kutyája hal meg, akkor azt is oda kellene dobni a másik kutyának vagy el kell temetni? Hát én eltemettem a kis pulykát a körtefa alá. Ám a temetés előtt még történt egy furcsa dolog. A testvérkéje ahogy észrevette, hogy meghalt, elkezdett nagyon-nagyon sírni, pittyegni, kiabált nekem, hogy segítsek. Mellémászott - amúgy is együtt voltak sülve-főve -, bökdöste, odavitt neki a csőrében vizet és ráöntötte a csőrére, hogy igyon. Na ilyet se láttam még, és nem is hallottam soha! Innentől kezdve aki azt meri állítani, hogy a pulyka buta állat, annak üzenem, hogy téved!</p> <p>Így tehát a kis elsőszülött pulykánk a PulykaMennyországban van. Eddig nem temettem el igazán állatot, úgyhogy megrázott a dolog. (És reménykedem benne, hogy a macskák nem fogják kikaparni.)</p> <p>Nyugodj békében, kicsi Pikk-pikkem! :'(</p> <p> </p>richhttps://bopci.cafeblog.hu/files/2015/06/IMG_20150602_221144-e1433336897574-150x150.jpg150150