1.0bopcibloghttps://bopci.cafeblog.hubopci bloghttps://bopci.cafeblog.hu/author/civisnoegyletfreemail-hu/<h3>3 éves lett a fiam. Azaz A Fiam. Így, nagy F-fel írva, mert a lehető legjobb dolog, hogy beköltözött az életünkbe. Kicsit több is, mint 3, mert az a plusz 9 hónap, amíg igen nagyon közeli bérleményben ténykedett - belsőépítészkedett, boxmeccselt, hullámlovaskodott, stb. -, és az a pár (hó)nap, amíg "elkészült" a terv a megvalósult kétcsíkos tesztig, az megnyújtja az időt.</h3> <p> </p> <p>Annyira, de annyira sok nehézségen van túl ez a csepp gyermek, ami azért nem a legkönnyebb pocakbérlőséget és élete első három évét jelenti.</p> <p>Olyan stressz és fájdalom mellett, mint amit bennem átélt, nem semmi, hogy ő életben van!</p> <p>Emlékszem, amikor szóltak, hogy anyukám exitált, én egyetlen dologra koncentráltam: kértem, könyörögtem Neki, a Babámnak, hogy maradjon, ő legalább maradjon életben, ott a pocakomban.</p> <p>Aztán és azóta, ami kálvária volt és van is az exitálás miatt (aki nem érti: orvosi értelemben a halált nevezik ennek), tényleg csoda, hogy él a kicsim.</p> <p>Hozzávéve, hogy szüléskor nem sokon múlt, hogy mindketten, de inkább főleg ő követi a Nagyit... aztán a hathetes kontrollon közlik azt a döbbenetes hírt, hogy "anyuka, a gyermek beteg"... na hát, mit mondjak, a Picim egy csodalény. Túlél mindent és mindenkit. Legyőzi azt, amit kábé lehetetlen lenne - professzorasszony szerint a gyerek leletei köszönőviszonyban sincsenek a gyerekkel; az nem lehet, hogy ez a mosolygós, aktív gyerek ilyen, agyi és teljes testre kiható problémával küzdjön... tényleg csoda. A mi kis apró, ici-pici csodánk. (Azóta is hegyre-halomra jönnek elő a gondok, de nem engedjük, hogy ledöntse a lábáról.)</p> <p><strong>Ő az, aki miatt nem engedtem és soha nem engedek semmit, túlélek mindent, és az utolsó leheletemig harcolok.</strong> Igen, van két nővére, akik szintén okot adnak a fel nem adásra, de Ő... egy olyan álom, egy olyan megvalósult álom, amit nem gondoltam.</p> <p>Vele tudom végre, mi a különbség a Nők és a Férfiak közt. Nem arra gondolok, hogy a lábuk közt egy befele nyíló dolog vagy egy himbilimbi van. Tudom végre, miért más a nők és a férfiak gondolkodása.</p> <p>Ő, ez az apró-pici kis lény, azt tette velem, amit már rég éreztem: a mindenen áthatoló kitartást adta. Mert ott rezgett, ott mozgott bennem, a pocakomban, és minden egyes alkalommal, ahogy arrébb tolt egy-egy berendezési tárgyat, hogy kényelmesebben elférjen, én olyan eufórikus örömben voltam, amiben már nagyon rég. Azóta is, minden egyes pillanatban, ahogy rám néz, ahogy kér, amikor könyörög, hogy a harmadik fagyit is "ana léccciii! kéjlek!" bontsam ki, a boldogsághormon eluralkodik bennem.</p> <p>Az nem elég szó rá, hogy imádom. Mert ez sokkal több annál. Olyan szinten vagyok szerelmes belé, hogy a nap minden percében, minden másodpercében képes vagyok odaugrani hozzá és össze-vissza puszilgatni. Csupán azért, mert van nekünk. A puszta léte boldogsággal tölt el.</p> <p>A boldogságom, egy Szőke Hercegben megtestesülve.</p> <p> </p> <p><a href="https://bopci.cafeblog.hu/files/2016/08/14225431_1134948086552014_6022455517448717562_n.jpg"><img class="aligncenter size-large wp-image-6842" src="https://bopci.cafeblog.hu/files/2016/08/14225431_1134948086552014_6022455517448717562_n-480x600.jpg" alt="14225431_1134948086552014_6022455517448717562_n" width="480" height="600" /></a></p>richhttps://bopci.cafeblog.hu/files/2016/08/14225431_1134948086552014_6022455517448717562_n-150x150.jpg150150