A három drágámmal elindultunk, hogy hódoljunk egy elég “veszélyes” szenvedélynek: a Luxornak. Eddig az utóbbi jópár alkalommal (nagyjából pár hónapon belül) amikor csak vettünk, nyertünk vele, úgyhogy most megint vettünk. Meg Puttót is. Ez utóbbit rábíztam a nagylányomra: mondjon számokat. Jókat mondott, 800 Ft-ot nyert. Úgyhogy vettünk egy lottót is. Ezt ugye este húzzák, nem tudom, mennyire mondott jó számokat, de ha ő úgy gondolja (meg az anyukám, nagymamám, dédszüleim, apám, nagyapám, a kiskutyám, stb. odafent az Égből), hogy ezek a kihúzandó számok, akkor talán nyerünk. Vagyis ő nyer – és megalapozzuk vele az életét. 🙂
Aztán Katica kapott egy csajos szandit: rózsaszín és lila színűt, belül brrrrr (=bőr), aránylag elviselhető áron (2800 Ft), de Panninak meg nekem muszáj lesz a Deichmannt felkutatni. Danikáról nem is beszélve, bár ő még nem cipellőzik. Azt hiszem, a Fórumot meg a Plázát fogjuk végigsétálni, mert nekem meg se papucs, se szandál, se rövidnadrág, se szoknya nincs a méretembe. Ahogy elnézem az utóbbi időben az időjárást, igencsak szükséges dolog egy-egy rövidebb lábravaló, a hosszú nadrágjaim helyett. (Igen, ez borzalmasan bosszant, hogy nem tudok lefogyni sehogy sem…) Plusz ráadásként kaptak karkötőt, gyűrűt (az a 250 Ft “kidobott pénz” inkább, mint a nyávogás és a hiszti, órákon keresztül, tanuljatok egy nagycsaládos anyától 😉 :D), meg Panni egy Hello Kittys fülbevalót. Jövőre átkerülnek a felsősök közé, a nagy épületbe, és valahogy fel kell nőnie, hozzá kell szoknia a “nagyok”-hoz, hogy ők hogy viselkednek, hogy öltözködnek, hogy beszélnek, stb. Egyelőre még fogalmam sincs, hogy fogom megoldani, hogy két, nála kisebb gyerek mellett felnyissam a szemét, mi is az, hogy ő nagyok közé kerül a suliban. Táncra is vissza kell járnia majd a kicsik közé, és elég érdekes felállás lesz a dolog. De bele kell éreznie a felnőtt életbe előbb-utóbb.
Ahogy visszaértünk, apa pont ugyanakkor ért ide – autóval -, pedig vissza akartunk még menni kenyérért, öblítőért meg fagyiért, de ez már nem fog sikerülni úgy, hogy ne olvadjon szét a bolti jégkrém.
Apa természetesen éhes – volt – és fáradt, ez utóbbi kivételesen győzött az éhség felett. Ilyenkor pedig elő szoktam venni a “gyors, finom, laktató és három gyerek mellett is elkészíthető” kajákat az agyam szegletéből. A gyorsaság azt jelenti, hogy kb. fél óra alatt a tányéron van az ehetőre hűlt, húsos-zöldséges-köretes étel. Nem elhanyagolható szempont egy kisgyerekekkel rendelkező háziasszony számára! 🙂
Copfocskás egytálétel mexikói zöldséggel
Hozzávalók:
- 50 dkg darálthús, lehetőleg magas zsírtartalmú
- fél nagy fej vöröshagyma
- kevéske olaj
- 30 dkg copfocska tészta
- 1 nagy doboz sűrített paradicsom
- 1,5 dl ketchup
- só, bors, bazsalikom, oregano
- 45 dkg mexikói zöldségkeverék
- 0,8 liter víz
- pár dkg reszelt sajt
Elkészítés:
- Egy lábasban az olajat felmelegítjük.
- Rádobjuk a darált húst, fehérítjük rajta, aztán a felkockázott hagymát, és megsózzuk az egészet.
- Hozzáadjuk a copfocskát és a zöldségeket, összeforgatjuk, majd nyakon öntjük a ketchuppal és a paradicsomszósszal.
- Az egészet felöntjük vízzel, és nagyjából 15-20 perc múlva elzárjuk alatta a lángot.
- Letakarva kb. 10 percet még pihentetjük, közben időnként átforgatjuk (ha nem teflonos a lábas), és reszelt sajttal tálaljuk.
Jó étvágyat! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: