bopciblog

Melengető fahéjas-kakaós-almás muffin

Úgy esett, hogy a két kicsim, azaz a kicsim és a picim a megfázás és a belázasodás nevű programot tűzte ki célul vasárnap estére. Ehhet párosult a “nem akarok enni!” c. hiszti, ami szintén a program egyéni adottságaiból volt kifolyó dolog. Mit tehet ilyenkor egy anya, ha a lázcsillapítónak azért fel kell valahogy szívódnia, ám… Tovább »

Amikor nincs Isten

Kb. egy hete egy ismerősöm kért, hogy segítsünk egy ismerős kislányon, mert most derült ki derült égből villámcsapásként, hogy leukémiás. Az egyik közeli nagyvárosban éltek, strandoltak, aztán a kislány megfázott egy kicsit, és készítettek egy vérképet neki. Nem tudom a pontos részleteket, csak hogy ténylegesen egyik napról a másikra az ő városuk kórházában találták magukat, majd… Tovább »

Allergiás vagy nem? Avagy a magyar egészségügy csúcsa

Mint azt sokan – akik olvasnak – tudjátok, a legkisebb kincsem allergiás. Azaz hivatalosan nem allergiás. Vagy mégis. Na ez így furcsán hangzik, tudom. Tehát: véreredmény alapján nem allergiás a gyerek, azaz hivatalosan semmi baja. Mi eddig egy kicsit csaltunk, mert a véreredmény megérkezése után is használtuk az orvosi ajánlást, hogy egy bizonyos, laktózmentes tápszert… Tovább »

Ima egy pipiért: pár forintba került, de egy anya számára egy kis élet

Sok ember szerint csak pár forintot ér egy kiscsirke. Viszont ha egy háromgyerekes, nagyon lelkis anyuka a sajátjaként vigyáz rájuk, amíg tojásban vannak, és sürgősségi császárral születik meg belőle kettő is, akkor már más a helyzet. Hogy miért mondom ezt? Íme a történet. Tegnap apa megértette, miért mondom, hogy de spriccolni kellett volna a tojásokat folyamatosan…. Tovább »

Bár volna két mosógépem, szárítóm – avagy egy nagycsalád és a vírus

A címből kiderül: igen, nálunk is lecsapott a hányós-hasmenéses vírus. Most, ez a fajta érdekes módon a fiúkat támadta meg. Katica eddig megúszta másfél-két nap hasmenéssel, Pannika – apa szavaival élve nem tudjuk, hogy csinálja, de nagyon ügyesen, hogy nem kapta el igazán -, de apuci tegnap délután ágynak dőlt, éjszaka nem sokat aludtunk, merthogy… Tovább »

Vasbevitel vacsorás módon: majorannás-lecsós máj

A vas nem két fillér a gyógyszertárban. Még kiírva sem. A vasra folyamatosan szüksége van az ember szervezetének, főleg ilyen időszakban, amikor mindenki köhög, tüsszög, és egészséges ember nagyjából ott van, ahol a fehér holló terem a fán. Tehát röviden: anyának pótolnia kell az összes vitamint a szervezetbe. A hajhullásról most nem beszélek, pedig az… Tovább »

Csak egy infúzióért jöttünk! – pár tanulsággal, avagy hogyan menjünk kórházba babával

A történet a következő: Danikám nekiállt belázasodni, miután arra jutott, hogy a tiszta, frissen húzott ágyneműt ő össze-végtermékezi, és hogy anya öröme teljes legyen, szét is kente a tartalmat. (Igen, újabb takarítás és fertőtlenítés.) Aztán ebédkor Dedóvó Házirobotnak (=anya, jelen esetben én) feltűnt, hogy ez a baba egy kicsit melegebb, mint kellene. Lázmérőt elő, 38,3-ig… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!