bopciblog

Epres “Sacher” torta

Bevallom: sz*ranya vagyok. Tegnap késő este jutott eszembe, hogy basszus, barátnőék is most vittek elő-szülinapi focidrukkeres tortát a leányzó ovijába, a két leányzó közt pedig van vagy három nap különbség – mármint az ő szülinapja és az én kicsi leányzóm szülinapja közt. Ráadásul most van utoljára munkában az óvó nénink, úgyhogy nagyon előrehozott szülinapozást kell… Tovább »

Extra gyors, pikáns, joghurtos csirkemell

Miután végeztünk a kukorica- és krumpli gazmentesítésével, feltöltésével – ez mondjuk csak a krumplira vonatkozik -, Férj lazán megkérdezte: hol a vacsora? Ehh, khmm, kint voltunk… Mindketten. Tök szuper dolog a klónozás, meg oké, hogy anya sok helyen van egyszerre, de ennyire nem vagyok szipi-szupi anyuci. 😉 Feladat adott: pillanatok alatt kell elkészíteni valami finomat,… Tovább »

Maradékos vacsora: füstös lángos

Ez a vacsora úgy indult, hogy egy peták sem volt ennivalóra. Most sincs. De van hűtő, maradékokkal tele, van kamra, meg van egy Dedóvó Házirobot, akinek elő kellett venni a maradék szürkeállományát, mozgásra bírni, és valamit az asztalra varázsolni/alkotni.   Abból kellett kiindulnom, hogy gyorsan kell, finomat, és legyen benne hús, zöldség, laktató legyen és… Tovább »

Szójás-zöldséges csirkemell tojásos rizzsel

Ha hó vége van, és szegény is az eklézsia, a nagyon kevés pénzkiadással járó, javarészt “mi van a kamrában elbújva a hatsó polcon?” gondolat-vezérelte receptek kerülnek elő. Ilyenkor áldom a nagymamámtól örökölt gént, hogy tartalékolt mindent. (Meg a dédmamámtól, aki túlélt két világhaborút és hetvenkilenc évesen még kés alá feküdt… ’79-ben ez nagy dolognak számított.)… Tovább »

Ha unod a banánt, egyél ananászt!

Mert a banán ugye finom dolog. És mostanában elég sok variációban készítettük el: shake, muffin, kalács, piskótába krémnek… unalmas, nincs mit mondani rá. Még ha csokival kevertük, úgy is egy idő után már sok. Lapult az egyik hűtő polcán egy árválkodó joghurt. Egy ananászos, szép nagy ananász darabokkal. A muffin pedig olyan dolog, ami elég… Tovább »

Mexikói csípős csirkeszárnyak

Naná, hogy beszabadultam arra az öt percre a húsboltba, amíg a Picim szökőkutat nézegetett! Előző munkanap Férj azt akarta, hogy csirkecomb legyen véve – nem volt -, és ő majd azt kifilézi, feldarabolja, befűszerezi… fene tudja, mit követ el vele, tán még malomkerék alá is rakja, de a végére finomság lett volna belőle. Most viszont… Tovább »

Joghurtos-maracujás muffin csokipudinggal – bögrésen

Egy pofonegyszerű, ám különlegesen finom receptet hoztam. Igen, megint a muffin. Vagy cupcake inkább – bár ez nincs vastagon bevonva cukros vajkrémből készült habbal.   Fő ízvilágát a maracuja és a csokipuding édessége adja, amit a joghurt és a citromlé ellensúlyozza finoman, ezt pedig kiegészíti a vaj tejszínes íze. Mindezt olyan tökéletesen sikerült ötvöznöm, hogy… Tovább »

Reggeli, joghurtos gyors kifli

Tökéletes recept, ha egy “összegyúrom, kinyújtom, feltekerem, kisütöm” kiflire vágyunk. Pillanatok alatt készen van, nem sok munkát igényel, ellenben finom. 🙂   Reggeli, joghurtos gyors kifli   Hozzávalók: 1 kis doboz joghurt 1 csipet só 2 nagy ek olvasztott margarin 1 csomag sütőpor 50 dkg liszt 1 tojás + 1 a kenéshez Elkészítés: A hozzávalókat… Tovább »

Csavart csirkés egytálétel 25 perc alatt

Nagyon ki fogok ábrándítani mindenkit, mert nem a csirke van össze-vissza csavargatva ebben a receptben. Habár, ha szigorúan vesszük, mégiscsak csavargatva van, mert a csirke ledarálva van jelen, ahhoz pedig muszáj tekerni-csavarni, hogy sikerüljön ledarálni, ám azt a gép végzi el. A csavarás jelen esetben a tésztára vonatkozik – 3 csomagért járt egy bögre és… Tovább »

Fenséges hu-go-ku, avagy mediterrán vacsora 30 perc alatt

A Hu-go-ku a son-go-ku helyett került a tányérra, ráadásul egyáltalán nem pizzaként, hanem szimplán egy picit zöldséges húsként. Az oka: a mélyhűtőt üríteni kell, mert anyóséknál nagyon tele a mélyhűtő a mi kucinkkal. Azzal a szép, őzikéhez hasonló nagydarabbal, aki pár hónapja van levágva. Az ilyenfajta nézelődés minden háziasszonyt utolér, ha egy kicsit is olyan,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!