Egy ideje morfondíroztam rajta, hogy csak neki kellene állnom horgolni. Nem, kötni nem szeretek, bár tudok, de nekem nem a műfajom. Feszt lecsúszik a szem ugyanis a kötőtűmről, de nem kizárt, hogy télre azért valamit csinálok magamnak. Bár ne lennének ennyire drágák a fonalak…! :/ Anyu bezzeg nagyon jól kötött, kötőgépe is volt, ami nekem tökéletes játszótérnek bizonyult egészen kamasz koromig. Van olyan pulcsim, amit azzal készített anyu – a mai napig megvan -, és a kedvenc pulcsim – ami egyáltalán nem jó már rám, hisz kb. bő 20 éve készült – is anyu keze által került kidolgozásra. Hogy nagyim kötni vagy horgolni tudott-e jobban, meg nem mondom, bár azt hiszem, ő is inkább kötögetett. Dédmamám pedig horgolni szeretett jobban. Ebben úgy tűnik, dédmamám vérét örököltem 🙂 A sütikészítésben nagyim meg anyu vérét. Mindenkitől valamit 🙂
Tehát előkotortam a kb. egy évvel ezelőtt vett fonalakat, amikor belémütött a ménykű’, hogy én horgolni akarok, és nekiálltam Katicának egy fejpántot készíteni. A virág díszítésnél kissé nagy bajban voltam/vagyok, hisz akkorra már mindhárom gyerkőc határozottan és nagyon hisztis volt, apa is ideért, és közben a pizzát, a csokis kekszet és a begyújtást csináltam egyszerre. Miután ugye fűrészeltem egy jót – naná, hogy elméricskéztem és nem fér a bojlerbe a fa! -, Panni segítségével. És találtam egy újabb patkányfészket is, ahonnan sipirceltek elég erőteljesen a kis rohadékok, mivel voltam olyan szemtelen, hogy megzavartam őket és elkezdtem szétszedni az otthonukat. Tehetek én róla, hogy a farakás kellős közepére fészkeltek?! Dögöljenek halomra! Szegény kismacska nem győzi fogdosni őket… remélem nem a mérgezett példányokat eszegeti, mert ugye van ipari vagy hogy mondják, milyen patkányméreg kitéve nekik. Na igen, a pocsolyafalusi lét “örömei”: ahol van tyúk, ott van táp, ahol van táp, van patkány is. Ejjj, de nagyon haragszom rájuk! :@ Szóval a virág. Hirtelen fogalmam sem volt, hogy kéne csinálni, hogy jó is legyen. Összeeszkábáltam egy virág-szerű képződményt, közepére pedig egy nagyon pici pompom került, és kész. A pompommal is megküzdöttem, mert van egy extra méretű mancsom, és nagyon pici, kb. 2 cm átmérőjű gubics kellett, de elkészült A Mű.


szép lett ez is